Boszorkány kanyon 39. rész

 

A parkoló csatatérré változott. A hátul álló autók többsége borzalmasan nézett ki: betört ablakok és fényszórók, leharcolt sárvédők, lapos gumik, lyukas kasznik. Ahol Sam, a zsaruk és az őrök menedéket kerestek, a járdán üres töltényhüvelyek hevertek. Az erdő szélén a kép alig változott: ahogy meghaltak, a szellemek maguk is eltűntek, és jelenlétük minden nyomát elsöpörték.

A lövöldözésben hárman megsérültek. Ami Benallyt illeti, Sam már kezdte azt hinni, hogy nem éri meg a kórházba jutást. A fiatalabbik Winchester odaguggolt Becketthez:

‒ Meg kell mutatnunk Benallyt a mentősöknek. Nem néz ki jól.

‒ Tudom ‒ vágott vissza a seriff. ‒ De szó szerint a helyszínre szögeztek minket. Ha felvisszük...

‒ Tudom ‒ visszhangozta Sam. ‒ De megpróbálom, ha valaki segít.

‒ Segítek, uram ‒ szólalt meg az őrség vörös hajú nője. ‒ Te a vállánál fogva emeld fel, én pedig a lábát. Azt hiszem, a lehető legalacsonyabban kell tartani.

‒ Persze ‒ fordult Sam a seriffhez. ‒ Nem akartok itt lógni egy kicsit nélkülünk?

‒ A legfontosabb, hogy segítsünk Benallynak ‒ válaszolta Beckett. ‒ Majd megoldjuk valahogy.

Egy golyó eltalálta a kocsit, amely mögött elbújtak, és üvegszilánkok szóródtak szét felülről. A golyó nem támasztja alá, amit Beckett mond ‒ gondolta Sam, a golyónak többnyire igaza van. A szellemek egyre közelebb és közelebb jöttek, és már kezdték körbevenni a kocsisort.

Dean, annyira remélem, hogy már ott vagy! ‒ Sam már vagy századszorra könyörgött.

‒ Menjünk ‒ biccentett a nőnek.

Közeledtek a sebesült férfihez.

‒ Benally, segítünk neked ‒ mondta Sam.

A rendőr pislogott párat, de nem válaszolt ‒ már jó ideje nem szólt semmit. Sam a sebesült férfi fejénél guggolt, és a hóna alá nyúlt, az őr a bokájánál fogta meg. Közös erővel sikerült néhány centivel megemelniük a nehéz rendőrt. A sebesült férfi vonszolása ‒ anélkül, hogy esélye lett volna felegyenesedni és enyhíteni a kétségbeesetten fájó hátában lévő feszültséget ‒, nehéz volt. De felállni annyit jelentett, mint kitenni magát egy golyónak. Sam morgott, és elindult, még mindig guggolva, hátrálva, igyekezett mindig az autók védelme alatt maradni. De minden igyekezete ellenére egy újabb golyó repült a két teherautó közötti résbe, és nagyon közel csapódott be. Sam majdnem elejtette Benallyt, de összeszedte magát, és megragadta.

‒ Tudok gyorsabban is menni ‒ mondta a nő.

‒ Oké ‒ lépkedett Sam vakon, és nem volt benne biztos, hogy milyen gyorsan tud mozogni, de egy próbát mindenképpen megér.

Benallynak testépítő felsőteste volt, így Sam jól tudta, hogy oroszlánrészt vállalt a munkából. Nem mintha nagyon bánta volna ‒ csak remélte, hogy a hátát ki tudja majd egyenesíteni, ha végeztek.

Több egyenruhás férfi állt az ajtónál, biztonsági őrök, akik ügyeltek arra, hogy a vásárlók ne merészkedjenek ki a parkolóba. Ahelyett, hogy átvonszolták volna a sérültet a bevásárlóközponton, Sam és vörös hajú asszisztense sarkon fordult az épület déli oldalára, ahol egy mentőautó várakozott a felüljáró közelében. A mentősök a segítségükre siettek, megszabadították őket a terhüktől, és azonnal ügyködni kezdtek Benallyn. Sam kinyújtózott, ellazítva izmait. Most már nyilvánvaló volt, hogy sokkal magasabb, mint a női őr, aki körülbelül öt és fél láb lehetett. A nő felegyenesedett, hangosan ropogtatta az ízületeit, és szemérmetlenül elmosolyodott.

‒ Köszönöm ‒ mondta Sam.

‒ Szívesen ‒ akart még valamit hozzáfűzni, de aztán elkomolyodott, ahogy meghallgatta fülhallgatóján az üzenetet, és akkor minden szín eltűnt kipirult, feszült arcáról. ‒ Miss Circle ‒ mondta a nő. ‒ Őt és a polgármestert megtámadták az irodájában.

Sam nem várt további részletekre. Eddig a bajok nagyrészt a bevásárlóközponton kívülre korlátozódtak, attól az egy kezdeti kivételtől eltekintve. Remélte, hogy ez így is marad. Apjuk mindig hangsúlyozta a fiainak, hogy titokban kell tartaniuk, mire is vadásznak. Ha másképp tesznek, ha nyilvánosságra hozzák, az megrémítené a közvéleményt. És a világ elfogadott tudását a feje tetejére állítaná, és nem lenne semmi értelme. Még erősítené is a rossz dolgokat, amelyek némelyike az emberek hiedelmeiből és félelmeiből táplálkozik.

Nos, ha a szellemeknek sikerült beosonniuk, miközben a rendőrség és az őrök többsége odakint várakozott, akkor neki magának kell megbirkóznia vele.

A fegyverekkel teli zsákot egy kocsisor mögött hagyták: Sam úgy gondolta, hogy amint segít elcipelni Benallyt, azonnal visszajön. Most már csak egy lefűrészelt puska és néhány töltény só maradt neki, és ennyi. A vörös hajú biztonsági őrnek még kevesebb volt: csak a Beretta, amivel aznap reggel szolgálatba állt.

A fiatalabbik Winchester az ajtóhoz sietett. A bejáratnál álló őrök többnyire azzal voltak elfoglalva, hogy az embereket bent tartsák, de az egyikük kiszúrta Samet, és kinyitotta neki az ajtót. Sam berontott, és három lépcsőfokot átugorva felrohant a lépcsőn. Az emberek még mindig az emeleteken bolyongtak, de a vidám zúgolódást felváltotta a panaszkodás. A dohányzás tilos volt, de nem mindenki tartotta be a szabályt, így Sam elbújt a cigarettafüst fátylába. Útközben civakodást hallott, amely azzal fenyegetett, hogy igazi dulakodássá fajul. Rendbe kellett hoznia a dolgokat, és ki kellett juttatnia az embereket, különben megölnék egymást, és ehhez nem lesz szükség a szellemekre.

A folyosón, amely a mosdók és a biztonsági szoba mellett vezetett Carla irodájába, Sam találkozott az első kísértettel ‒ egy sovány nő volt, sötét zúzódásokkal a nyakán, és természetellenes szögben elfordított fejjel. A bal szeme ki volt vájva, és kilógott a szemgödréből. A brutális haláltól senki sem szép, de ez a nő rendkívül csúnya volt. Mintha mondani akart volna valamit: megereszkedett állkapcsa megremegett, túlélő szeme vágyakozóan nézett, de a keze már Sam felé nyúlt. A háta mögül ijedt kiáltásokat és ütéseket hallott. Sam tényleg nem akarta az utolsó töltényeit egyetlen szellemre pazarolni, különösen mivel a szellemek aligha képesek fájdalmat érezni. Sam egy része mégsem akart a nőnek több kínt okozni, mint amennyit már átélt. Ezért elrohant mellette, és térden rúgta. A szellem feketén felvillant, és egyensúlyát vesztve elesett. A fiatalabbik Winchester a recepció ajtaja felé rohant. Tele volt szellemekkel, és a sürgetők már a második ajtón dörömböltek, amely mögül Milner polgármester és az igazgatónő hangja hallatszott. Kétségbeesett bűz áradt a halottakból. Sam felemelte a puskát, remélve, hogy egyszerre több ellenséget is eltalálhat, de amint ujja a ravaszon pihent, egy nagydarab, szakállas fickó, aki mintha egy westernben játszana kovácsot, materializálódott a közelben. A szellem azonnal megragadta a puskát a csövénél fogva, és kicsavarta Sam kétségbeesett kezéből. A fickó elvigyorodott ‒ különösen hátborzongatóan nézett ki, mert egy véres nyílás már a nyakán is tátongott ‒, és kidobta a fegyvert a nyitott ajtón. Sam megpróbálta a levegőben elkapni, de a szellem túl gyorsan és túl magasra dobta a puskát.

A szellemek elszaladtak az iroda ajtajától, és a frissen lefegyverzett ellenség felé fordultak. Körülbelül egy tucatnyian voltak: két-három embernél volt puska, néhányan késekkel és más éles fegyverekkel, de a többiek, mint a nő a folyosón, inkább puszta kézzel cselekedtek. A kovács, aki egy rozsdás, veszélyes pengét szorongatott az öklében, Sam útjába lépett.

Azt hiszem, megvan...

A fiatalember, aki még mindig majdnem tinédzser volt, egy késsel támadt Samre. A fiatalabb Winchesternek sikerült kitérnie, de összeütközött egy másik szellemmel, amelynek hatalmas ökle a halántékába csapódott. Sam döbbenten rogyott össze a recepciós pulton. A szellemek azonnal köréje csoportosultak, és azzal ütötték, amivel csak tudták. Valami nő rontott rá egy késsel, a penge a kabátján keresztül a testébe fúródott. Sam elkapta a csuklóját, és addig csavarta, amíg a nő le nem ejtette a fegyvert. Sietve elhúzta a kést, és eszébe jutott, hogy a grizzly indiánt a saját lándzsája ölte meg. A nő megpróbált hátrálni, de Sam áttört az őt lefogó kezeken, és mellkason ütötte. A szellem pislogott, majd eltűnt, és vele együtt ‒ Sam csalódására ‒ a kés is. Emlékezhetett volna a szellemfegyver eme tulajdonságára, de a csapások zápora alatt nehéz volt koncentrálni. Egy lövés hallatszott ‒ egy sörétes puskáé ‒, ami eltalált néhány szellemet anélkül, hogy kárt tett volna bennük. Hogy időt húzzon, Sam elindult a pult eleje felé, amely alatt az irodai szék állt. Valami éles tárgy ütötte meg a bordáit, de Sam megfordult, mielőtt igazán komolyan megsérült volna. Amennyire csak tudta, visszaverte a támadást és a pult széléig jutott, arrébb rúgta a széket, és bebújt a pult alá. Ott pihent néhány másodpercig, kiélvezte a nyugalmat. Ennek hamarosan véget kellett vetni; bár Sam nem szenvedett különösebben veszélyes sérüléseket, a verés kezdte kikészíteni. Nem lehetett tudni, meddig bírja még.

Sam a karját és a vállát a pult belső oldalára támasztotta, majd gyorsan felállt, és felemelte a nehéz bútort. Megpördült a tengelye körül, leütötte a legbosszantóbb ellenfeleket, majd teljes erőből elrúgta. Persze nem ölt meg senkit, de néhányukat ledöntötte, néhányukat pedig a túlsó falhoz szorította.

Most legalább volt hol megfordulni. Sam előhúzott a zsebéből egy sópatront, és kinyitva élesen, széles ívben intett a kezével. A szellemek hangtalanul üvöltöttek, és a szoba megtelt villódzással. Amikor a dolgok megnyugodtak, már csak három ellenfél maradt, köztük a pengés kovács. Sam egy második körért nyúlt, de a kovács elkapta a karját. Szabad kezével Sam az öklét szorította a késre. Néhány másodpercig küzdöttek, és Sam már attól tartott, hogy a szakállas férfi erősebb lesz, de még így is sikerült a kovács mellkasa felé vezetnie a kést, és úgy fűzte össze a kezüket, hogy a penge ellenfele testébe fúródjon. A kovács elengedte a kést, és új sebéhez nyúlva összeesett. Sam elkapta a rozsdás pengét, és a legközelebbi kísértetre csapott, majd ahogy az tovább mozgott, elvágta a kovács torkát a seb mellett, amely egykor megölte őt. Csak két támadó maradt, egy indián puskával és egy spanyol durva kőkéssel. Hátráltak: a nő aligha támadhatott ilyen távolságból, a férfi pedig nyilván úgy döntött, hogy hátralép és célba veszi. Mielőtt megtette volna, Sam előkapott egy második töltényt a zsebéből, és a tartalmát a szellemekre szórta ‒ így azok eltűntek.. A terem kiürült.

Sam nehézkesen lélegzett, és bekopogott az ajtón:

‒ Ennyi, kijöhetnek.

Valaki belülről elforgatta a gombot, amikor a külső ajtóban megjelent a halott nő a folyosóról, kezében Sam vadászpuskájával. Célba vette és meghúzta a ravaszt.