Boszorkány kanyon 36. rész

 Sam a helyéről nem látta mi ez a felfordulás, ezért a lépcső felé rohant, és menet közben kibontotta a táskáját. A helyettes mély hangon kiabálta az utasításokat, de a rémült sikolyok elnyomták. Körülbelül az út egyharmadánál a fiatalabb Winchester átnézett a vásárlók feje fölött, akik közül sokan a rémület és a pánik vegyes kifejezésével az arcukon rohantak felé, és meglátott egy indiánt, aki kigombolt inget, lovassági nadrágot és vörös fejpántot viselt. A fejének jobb oldala szinte teljesen hiányzott ‒ valamikor oldalról lőhették meg, és a golyó lerobbantotta a felső állkapcsát és az arccsontját. Az indiánnál puska volt, és a férfiakra célzott vele. Nem voltak rendőrök, kivéve azt az egyet, aki sikoltozott, állapította meg Sam. Ahogy a férfiak a szembejövő tömeggel özönlöttek, Samnek át kellett tolakodnia, és természetesen nem tudott lőni. Az egyetlen pozíció, amit normális lövéshez látott, a földszinten volt, nagyon közel, de mire sikerülne odáig eljutnia, az indián már lőne, méghozzá nem is egyszer.

Csak egy kiút volt. Igen, fájt, de apja megtanította őket arra, hogy azonnal lehasalni és lőni. Sam kirántotta a puskát a táskából, és átdobta a korláton. Egy puffanással csapódott a padlóra. Sam utána ugrott.

Lábra érkezett, de megingott, megpördült, felkapta a fegyverét és anélkül, hogy kiegyenesedett volna, szinte találomra tüzelt. Épp időben, mert az indián ujja már a ravaszon volt. A lövés eldördült, és a szellem mögötti ruházati részleg kirakata hatalmas szilánkokkal repült a folyosóra, de a feladatot elvégezte: az indián eltűnt, mielőtt bárkinek is árthatott volna. Sam felkapta a táskáját, és a lépcső alá bújt, a nagy fából készült vázákban álló, felöltöztetett karácsonyfák takarásában. Ott rejtette el a puskát, és szorongatta a táskát. Kétségtelen, hogy többen is látták Samet lövöldözni, de a fiatalabb Winchester remélte, hogy az eltűnő indián eléggé felhívta magára a figyelmet. Ekkor a hangosbemondó megszólalt, és Jim Beckett hangja felharsant az erősítőkből:

‒ Figyelem! A bevásárlóközpont keleti bejáratánál történt egy incidens, de már elintéztük. A pánikon kívül nincs veszélyben senki. Kérem, álljanak meg ott, ahol vannak, vegyenek egy mély lélegzetet, majd nézzenek körül, hogy nem esett-e el valamelyik szomszédjuk, vagy nem sérült-e meg valaki.

A lépcső alól Sam nem láthatta, hogy az emberek engedelmeskedtek-e, de a hangokból ítélve a seriff kijelentése egy pillanatra csak rontott a helyzeten: egyesek mintha hirtelen megálltak volna, míg mások lecsaptak rájuk.

‒ Állj!!! ‒ kiáltott Beckett. ‒ Mindenki maradjon nyugton, kérem!

Ezúttal hatott a kérése, különösen, hogy a rendőrség kérte. Hirtelen szinte teljes csend lett.

‒ Seriff, egy lány megsérült! ‒ kiáltott valaki fentről.

‒ Anyát leütötték! ‒ Egy hang hallatszott a földszintről. ‒ Véres az arca!

‒ A mentősök már úton vannak ‒ jelentette be Beckett. ‒ Vigyék hozzájuk az összes sérültet. Maradjanak nyugodtak, ne essenek pánikba vagy fussanak el, mert így sérülnek meg emberek. Ismétlem, valószínűleg már nincs veszély!

‒ Valószínűleg? Nem megnyugtató! ‒ jegyezte meg valaki.

Sam kimászott a lépcső alól, és bejutott az emelvényt figyelő emberek közé. Beckett ismét Milner polgármesterrel és Carla Kruggal tanácskozott. Valószínűleg ‒ Sam úgy sejtette ‒ arról vitatkoznak, hogy vajon bölcsebb-e kiüríteni a bevásárlóközpontot, mint mindenkit bezárva tartani, ahol legalább az ellenséget lehet figyelni. Az ellenség volt a helyes szó, mert ez háborúvá vált, és az áldozatok száma kritikusan magas volt. Mint minden háborúban, minél tovább tartott, annál több ember sérült és halt meg.

Remélem, Dean mostanra már a boszorkány házában van ‒ gondolta Sam. ‒ Nem bánnám, ha ide érkezne a jó hír...

Egy baseballsapkás, farmerdzsekis férfi a vállánál fogva rázta meg:

‒ Maga lőtte le azt a fickót? ‒ kérdezte. ‒ Láttam, hogy maga lőtte le.

Sam megpróbált válasz helyett egy morgást adni, miközben végig mosolygott.

‒ Mi a fene volt ez? Valamiféle indiánnak tűnt.

Paiute harcos ‒ tisztázta gondolatban Sam, de mivel nem volt kedve erről beszélni, megvonta a vállát, és elment mellette.

‒ Hé, ez a fickó lelőtt egy indiánt! ‒ jelentette ki a férfi hangosan, Samre mutatva. ‒ Fegyvert hord abban a táskában, cowboy?

Másodpercekkel később a fiatalabb Winchesterre minden oldalról rávetették magukat, és úgy kiabálták a kérdéseket, mintha egy sztár lenne, aki véletlenül egy forgalmas utcára tévedt. Beckett seriff megmentőként lépett fel:

‒ Sam, erre jöjjön! ‒ szólt a mikrofonba.

Sam átnézett a vevők feje fölött ‒ a magasságához képest nem volt nehéz ‒, és látta, hogy Beckett int neki, és felhívja az emelvényre.

‒ Elnézést ‒ mondta Sam sietve. ‒ A seriff hív.

A tömeg szétvált, és Sam bebújt a szabad folyosóra, néhányan továbbra is dicsérték, mások pedig kérdéseket kiabáltak neki. Végül felmászott a dobogóra.

‒ Emberek ‒ mondta Beckett seriff ‒, tudom, hogy mindannyiuknak sok kérdésük van ezzel kapcsolatban, és sajnálom, hogy ezzel elrontottak egy ilyen szép napot Cedar Wellsben. Csak vásároljanak tovább és szórakozzanak, mi pedig válaszolunk a kérdéseikre, amilyen gyorsan csak tudunk.

Ahogy a fiatalabb Winchester közeledett, a seriff kikapcsolta a mikrofont, és visszatette a pultra. A polgármester és Carla is érkezett.

‒ Ez gyors munka volt, fiam ‒ dicsérte Beckett. ‒ Köszönöm.

Sam ismét megrántotta a vállát:

‒ Nem úgy tűnt, hogy másnak is lenne esélye lőni.

‒ Az embereim nem tüzeltek. Ha maga nem lett volna, nem tudom, mi történik.

‒ Nem szeretném, ha egyszerű városlakók fegyverrel járkálnának a boltom körül ‒ jegyezte meg Carla rosszallóan.

‒ Teljesen egyetértek ‒ mondta Milner. ‒ Ez katasztrófához fog vezetni.

‒ Hiába vannak őrök és fémdetektorok minden sarkon ‒ ellenkezett Beckett ‒, néha-néha be kellene engedni a fegyveres embereket. Sam így megmentett néhány életet.

‒ Azt hiszem ‒ mondta Carla. ‒ De...

‒ Nézze, nagyobb gondjai is vannak annál, mint azon vitatkozni, jó vagy rossz, hogy fegyverem van ‒ szólt közbe Sam. ‒ A tömeg még mindig minden percben pánikra kész. És lehet, hogy más... gyilkosok is várnak odakint. Egyikük már bejutott, az őrök ellenére, és lehet, hogy még többen is követik. Ha megteszik, akkor itt elszabadul a pokol.

‒ Igaza van ‒ erősítette meg Beckett. ‒ Azt kell javasolnom, hogy rendezett módon evakuáljunk, amíg még lehet.

‒ Nyugalom ‒ tiltakozott Carla. ‒ Sokan már távoznak... láttad a parkolót? Az autók még mindig jönnek, de egyre többen mennek el. Az eladóim érdekében minél tovább nyitva kell maradnunk.

‒ Különben is ‒ mondta Milner ‒, ha evakuáljuk a vásárlókat, hová mennek majd? Nem tudnak kijutni a városból, igaz? A végén dugók keletkeznek, és az emberek ugyanilyen kiszolgáltatottak lesznek és felügyelet nélkül maradnak.

‒ Jogos pont ‒ rángatta meg Beckett a fülét.

A vásárlók a korláthoz húzódtak, próbáltak valamit kihallgatni, de ők szinte suttogva beszéltek.

‒ Talán itt az ideje, hogy csoportokra osszuk az embereket, és... ‒ javasolta Beckett.

‒ A bevásárlóközpont különböző részeibe akarja őket bezárni? ‒ tisztázta Carla. ‒ Ez ugyanaz, mintha bezárnának minket, ezen csak a gyorséttermi részleg nyer.

‒ Ezen már túl vagyunk, Carla ‒ emlékeztette a seriff. ‒ Ez a bevásárlóközpont az én védelmem alatt áll, és én döntöm el, hogy mi legyen.

A nő bólintott. A haja elvesztette rendezett formáját, az arca elnyűtt volt, a szemei pedig vörösek. Bizonyára nem aludt jól, és a stressz megviselte.

‒ Tudom, tudom. Nem fogok vitatkozni. Tedd azt, amit helyesnek tartasz. De nem egészen értek egyet.

‒ Értettem ‒ fordult Beckett a polgármesterhez. ‒ Donald, van ellenvetésed?

‒ Én csak azt akarom, hogy mindenki élve kijusson innen ‒ vágott vissza Milner. ‒ Hogy végre vége legyen ennek a rémálomnak.

‒ A bátyám dolgozik rajta ‒ biztosította Sam.

‒ Miért nem te, Jim? ‒ kérdezte Milner.

‒ Nincs senki, aki fedezne engem, Donald. Minden emberem itt van, vagy elment terepre.

‒ Semmi gond ‒ nyugtatta meg Sam. ‒ Dean meg tudja oldani. Van érzéke az ilyesmihez.

‒ Megkérdezném, hogy mi is ez a fajta dolog ‒ mondta Milner ‒ csakhogy nem hiszem, hogy igazán tudni akarom.

‒ Ez nagyon észszerű volt tőled.

Carla a füléhez szorította a tenyerét, és Sam rájött, hogy az őrökkel kommunikál. Carla szája tátva maradt, és elsápadt.

‒ Ó ‒ fújt bele a blúzának gallérjára erősített mikrofonba. ‒ Értem ‒ nézett fel ismét. ‒ Probléma van a parkoló nyugati negyedében. Úgy tűnik, komoly a helyzet.

‒ Mennyire, hányan vannak? ‒ kérdezte Beckett.

‒ Nyolcan vagy kilencen ‒ válaszolta Carla. ‒ Azt mondják, nehéz biztosan számolni.

Beckett azonnal felkapta a saját mikrofonját:

‒ Nyugati szektor? Miért nem tájékoztattak?

‒ Ez a helyzet, Jim ‒ fakadt ki Carla. ‒ Először a tisztedet lőtték le.