‒ Sam?
A hangra megfordult. Heather Panolli közeledett felé, aki műszőrme kabátot és szűk farmert viselt. A haját laza lófarokba fogta, nagyon fiatalosnak és élénknek tűnt.
‒ Soha nem gondoltam volna, hogy még egyszer látlak ‒ mosolygott. ‒ Hol van Dean?
Sam virágos parfüm illatát érezte.
‒ Ő... odabent van... próbálja kezelni azt a... helyzetet, amiről beszéltünk ‒ mondta Sam óvatosan. ‒ Mit keresel itt?
‒ Most viccelsz? Ez egy bevásárlóközpont!
‒ Tudom, de... itt nem biztonságos, érted? Nem tudom, mennyire okosak... a gyilkosok, de lehet, hogy a pláza ma jó célpont. Nem kellene itt lenned.
‒ Abból, amit hallottam, egyik hely sem sokkal biztonságosabb, mint a másik ‒ mondta.
‒ Különben is, a barátom, Todd itt kapott munkát ‒ mutatott a könyvosztályra.
‒ Hosszú sötét haja van?
‒ Igen. Ti ketten ismeritek egymást?
Sam nem beszélt Heathernek a találkozásukról, bár megígérte magának, hogy elmondja.
‒ Már találkoztunk ‒ mondta Sam. ‒ Talán jobb lenne, ha nem látná, hogy beszélsz velem.
‒ Miért?
‒ Ne beszéljünk róla.
Heather nem ragaszkodott hozzá:
‒ Szerinted vigyáznunk kellene az indiánokkal?
‒ Többek között ‒ bólintott Sam.
‒ Mi van a táskádban? Egy pisztoly?
‒ Nézd, Heather...
‒ Nekem elmondhatod, Sam. Nem fogok fecsegni.
Mintha olyan jól megőrizted volna apád nagy titkát ‒ gondolta Sam. De örült, hogy Heather akkor felfedte ezt a titkot, még akkor is, ha zsákutcába jutottak. Ilyen esetekben sosem lehet tudni, hogy milyen információk bizonyulnak felbecsülhetetlen értékűnek. Mégis, Sam nem szívesen bízta volna a lányra a titkait.
‒ Heather, mennem kell. Próbálok körülnézni, és nincs sok időm.
‒ Oké, nem tartalak fel ‒ nézett Heather kissé csalódottan. ‒ Talán még találkozunk.
‒ Talán ‒ és Sam megkönnyebbülten indult az üzlet felé.
A csalódás nem fogja megölni, de egy szellemhadsereg igen.
Sam megpróbált átvágni a centerpályát körülvevő egyik erkélyen, de a tömeg már annyira megsűrűsödött, hogy nehéz volt haladni anélkül, hogy a táskájával ne ütközött volna az emberekkel. Egy „zúgó” mikrofon visítása sejtette a zűrzavar okát ‒ eljött a nyitás ideje. És Sam még körül sem nézett az emeleten, nemhogy a parkolóban. Ahelyett, hogy átfurakodott volna a tömegen, addig hátrált, amíg a háta majdnem nekicsapódott a fehérneműosztály kirakatának. Innen Sam megpróbálta megnézni, hogy villog-e valaki, de az alsó szintnek csak egy kis része volt látható. Sam remélte, hogy a seriff emberei ott is körülnéznek.
‒ Hölgyeim és uraim ‒ dübörgött Carla Krug hangja az erősítőkből. ‒ Köszönjük, hogy eljöttek a Canyon Regional Bevásárlóközpont ünnepélyes megnyitójára.
A hangját elnyomta a tapsvihar, és Carlának majdnem egy percet kellett várnia, hogy folytassa: ‒ Látom, hozzám hasonlóan önök is türelmetlenül várták, hogy eljöjjön ez a nap. A nap, amikor nem kell Prescottba, Flagstaffba vagy Phoenixbe autózni, hogy megnézzük a legújabb divatot, felvegyük az új bestsellert, moziba menjünk, vagy kellemes környezetben vacsorázzunk. A nap, amikor a régió minden részéből érkező emberek egy olyan klimatizált vásárlási környezetben találkozhatnak, ahol a legmodernebb kiskereskedelmi technológiát, a legjobb üzleteket és a legjobb eladókat ‒ az önök és az én szomszédjaimat ‒ találják meg!
‒ A nevem Carla Krug, és ha valaki még nem tudná, én vagyok a bevásárlóközpont vezetője. Az irodám az első emeleten található, és ha bármilyen javaslata, dicsérete vagy ‒ Isten ments ‒ panasza van, ott megtalál, és biztosan meghallgatom. És ha nem vagyok az irodában, az csak azért van, mert elmentem vásárolni valamit ezekben a csodálatos üzletekben!
Körülnézve a tömegben, Sam már kiszúrta Eileent, a pincérnőt a kávézóból, Heather apját, Mrs. Frankelt, a könyvtárost, és még néhány ismerőst. Úgy érezte, mintha az összes túlélő ma idejött volna. Valószínűleg azt gondolták, hogy ahol minél több ember van, annál biztonságosabb lesz. Lehetséges. De lehetett volna valami váratlan veszély is...
‒ Megértem, hogy alig várják, hogy elkezdhessenek vásárolni ‒ folytatta Carla. ‒ Én is. Szóval figyelmeztetek mindenkit, tartsák magukat távol a piros Manolo cipőtől, amin az én nevem van a Freddy's Fashion Showcase-ben!
Egy kis csend után a tömeg jóízűen nevetett, és élvezte a lány tréfálkozását. Sam remélte, hogy ez így is marad.
‒ Szóval abbahagyom a beszédet, és bemelegítem a hitelkártyáimat. Ma egy különleges vendégünk van, ezért megkérem önöket, hogy köszöntsék nagy tapssal a Canyon Regional Mallban Donald Milnert, Cedar Wells polgármesterét. Rövid beszéde után kinyitnak az üzletek, és önök addig vásárolhatnak, amíg csak bírják!
Újabb tapsvihar, újabb mikrofoncsörgés, és Sam meghallotta a polgármester hangját. Ismét elgondolkodott azon, hogyan tudta figyelmen kívül hagyni a város rémálmát, és azt a tényt, hogy amíg a gyilkosságokkal nem foglalkoznak, senki sem jut ki Cedar Wellsből.
‒ Köszönöm, Carla ‒ kezdte Milner. ‒ Köszönöm mindenkinek, hogy dacolva az időjárással, eljöttek ma ide. Ennek a bevásárlóközpontnak az egyik nagy előnye ‒ a többit majd megtudják ‒ a klímaberendezés, így itt bármilyen időjárási körülmények között vásárolhat. Nyilvánvalóan jól fog jönni a jövőben ‒ várta meg a polgármester, amíg az alkalmi taps és az udvarias nevetés elhalkult. ‒ Sokan keményen dolgoztak azért, hogy a mai esemény létrejöjjön. Szeretnék köszönetet mondani nekik. Gyakran mondták nekünk, hogy a projekt csak elmélet marad, de én hittem, Carla és mások is hittek benne, így most fellélegezhetünk és kijelenthetjük: „Hát mi megmondtuk!” ‒ ez a megjegyzés még több nevetést és helyeslő éljenzést váltott ki. ‒ Cedar Wells Arizona, sőt talán egész Amerika legelőkelőbb városa. És ma van még egy okunk büszkének lenni ‒ a legnagyobb és legmodernebb bevásárlóközpont a miénk. Van már egy nagyszerű látványosságunk, a Grand Canyon, amelyet mindannyian ismerünk és szeretünk, de most, hölgyeim és uraim, bemutatok Önöknek egy másik látványosságot, a Canyon Regional Mallt. Még egyszer köszönöm, hogy eljöttek! Jó szórakozást!
Ezúttal hosszabb tapsot kapott az előadás. Így hát úgy döntöttek, hogy kezelik a problémát: egyszerűen nem vesznek róla tudomást! Apa nem szerette a politikusokat. Sam a Stanfordon enyhébb álláspontot képviselt: egyeseket valóban érdekeltek a közügyek, mások csak a saját érdekeikkel foglalkoztak. Milner polgármester teljes egészében megerősítené John meggyőződését.
Kicsivel több mint egy perc múlva a taps elhalt. Az emberek távolodni kezdtek az erkély szélétől, miközben az üzletek kinyitották az ajtóikat, és behívták az embereket.
Sam megkönnyebbülten felsóhajtott. Leginkább egy támadástól tartott, miközben szinte mindenki egy zárt területen gyűlt össze, de úgy tűnt, ez nem fog megtörténni.
Talán Dean és Harmon Baird már eljutott a boszorkány házába.
Talán megsózták és megégették, végrehajtották az ellenvarázslatot. Az iskolában egyiküknek sem volt mobiltelefon-szolgáltatása, így Dean valószínűleg nem tudta felhívni, hogy értesítse.
Hirtelen megváltozott a tömeg hangulata, a vidám beszélgetés zaja abbamaradt.
‒ Mi az? ‒ kérdezte valaki, és a hangjában ott volt a rémület.
Vagy talán Deannek mégsem sikerült ‒ gondolta Sam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése