‒ Nos, a jegyzetfüzetekből mindent megtudtunk, amit tudnunk kell ‒ összegezte Sam. ‒ Ha ez tényleg egy varázslat, és nem átok, akkor meg kell találnunk a módját, hogy visszafordítsuk.
‒ Igen ‒ értett egyet Dean. ‒ Tűnjünk el erről a szemétdombról.
Bairdre pillantott, aki szomorúnak tűnt, hogy szeretett iskolaházát ilyen szavakkal jellemzik. Bár Dean saját véleménye szerint a „szemét” enyhe kifejezés volt.
‒ Bocsánat.
Sam visszatette a füzeteket a ládába, és leengedte a fedelet:
‒ Talán ha ennek az egésznek vége ‒ mondta Bairdnek ‒, visszajöhetünk ide, hogy elvigyük az egészet magához. Akkor is meg kell őrizni őket, ha semmi más nem marad meg.
‒ Igen, persze ‒ elevenedett meg az öregember. ‒ Ez csodálatos lenne.
Dean felvette a puskát, és a kijárat felé indult. A kinti fény semmit sem változott, mióta beléptek. Úgy tűnt, Baird sietett távozni: bizonyára csalódott a helyben, ahogy az olyan emberekkel is megesik, akik visszatalálnak oda, ahol gyerekkorukban jártak, és azt tapasztalják, hogy az emlékkép és a valóság nem teljesen egyezik. Az öregember azonban alighogy kilépett, máris hátrált, és ijedten sietett vissza az épületbe.
‒ Mi az? ‒ értetlenkedett Dean.
‒ Látogatónk van ‒ fakadt ki Baird. ‒ És nem jó-szándékú.
‒ Egy vendég? ‒ Dean meggyőződött róla, hogy a puska meg van töltve, és az ajtóhoz sétált.
Baird nem viccelt. A medve a hátsó lábain állva két méter magas volt. Ez a fajta grizzly már régen kipusztult ezen a vidéken, de a medve mégis itt volt: világosbarna bunda, fenyegető agyarak és tőrszerű karmok.
‒ Dean? ‒ Sam hangja felcsendült. ‒ Mi ez?
‒ Egyértelműen nem Szürke.
‒ Szürke? Dean, egy medve van ott?
Dean már éppen válaszolni akart, de ekkor a grizzly némán üvöltött (ha valóban hangot ad ki, az iskolaépület többi része is megremeg), és hátravetett fejjel a levegőben hadonászott a mancsaival, mintha láthatatlan méheket akart volna elriasztani.
‒ Ez egy igen volt? ‒ Sam a bátyja mellett a karzatnak támaszkodott, és a fenevadat bámulta. ‒ Hűha.
‒ Igen ‒ mondta Dean hangosan. ‒ Ez nagyjából összefoglalta a dolgot.
‒ Gonosznak tűnik ‒ jegyezte meg Sam. ‒ De lelőheted, ugye?
‒ Igen, ha szellem, de ha valódi, akkor csak feldühítjük.
‒ Remélem, ez egy szellem ‒ és Sam elsütötte a puskáját.
A lövés visszhangzott az osztályteremben, a füst keserű szaga megcsapta Dean orrát. A medve pislogott, amikor a só eltalálta, és fekete sziluetté vált, de nem tűnt el. Ehelyett visszatért korábbi alakjához, négy mancsára görnyedt, és úgy bámulta a Winchester fiúkat, mint egy háromfogásos vacsorát.
‒ Az én szerencsém ‒ mondta Sam. ‒ Ez egy szellemmedve, és én felbosszantottam.
Dean rászegezte a saját puskáját, és egy lövést eresztett el a lényre, mielőtt az feltöltődhetett volna. Ezúttal a kősó pont az arcába csapódott. Húsz láb távolságból a medvének szó szerint el kellett volna veszítenie a fejét, de az csak pislogott újra, és amikor felállt, már egy harci színekkel kifestett indián volt. Kezében egy kőből faragott hegyű lándzsát tartott. A mellkasán tátongó sebet valószínűleg hasonló fegyverrel ejtették. Úgy nézett Deanre és Samre, mintha megérezte volna a robbanást, és nem örülne neki.
‒ Még egyet a biztonság kedvéért ‒ mondta Sam, és újra lőtt. A kősó eltalálta az indiánt. Eldobta a lándzsáját, villámlott, eltűnt, és ismét grizzlyként tért vissza. A leesett lándzsa eltűnt.
‒ Ez nem jó ‒ mondta Dean.
Nem volt ideje mást mondani, mert a grizzly feléjük rohant. Dean nem akart szembenézni vele az ajtóban, ezért Dean balra, Sam pedig jobbra húzódott. A medve lelassított, nézett erre, nézett arra, majd, miután döntött, Dean után sprintelt.
Csodálatos ‒ gondolta az idősebb Winchester. ‒ Lehet, hogy le tudom őt foglalni, de meddig? Úgy döntött, hogy megáll és harcol. Ahogy a medve közeledett, Dean újratöltötte a puskát, és várt... A medve szaga ‒ piszok és áporodott halál, sír, ami sokkal rosszabb volt, mint az iskola bűze. Közeledett a fogait csikorgatva és nyálát csorgatva. Dean a fenevad nyakához szorította a fegyvert, és tüzelt. Fülsiketítő robaj hallatszott. A medve pislogott, és egy indián ült a hóban, de aztán a grizzly ismét visszatért. Ha a lövések kárt is tettek, Dean nem látta. Közben a fenevad négykézlábra ereszkedett, és úgy rázta magát, mint egy ázott kutya, majd dühösen felnyögött. És megugrott. Dean megpróbált visszapattanni, de megcsúszott a fagyott havon, és térdre esett. A medve nyáladzó szája ott volt előtte, forró leheletével égette. Dean visszahőkölt, de ekkor a fenevad bozontos bundájának teljes súlyával lecsapott rá, és maga alá gyűrte. Éles agyarai Dean körül a földbe martak, és ő csak annyit tehetett, hogy kitért az útból. Azonban nem tud sokáig kitartani. Olyan volt, mint egy Twister-játék, ahol az idősebb Winchester volt a szőnyeg. Bal mancsa sárga, lehet, hogy az állat zúzó súlyát a koponyájára juttatja, de Dean egyelőre úgy tekergett, mint kúszómászó a serpenyőn, és próbált nem a medve karmai közé kerülni.
Aztán a fenevad ziháló lélegzetén keresztül (Dean arcán égő nyál csorgott végig) meghallotta Sam lépteit. Az öccse felugrott, és a grizzly hátára került. A medve hátrarándult, és Dean kicsúszott alóla. A grizzly megpróbálta lerázni magáról Samet, de nem sikerült. Ekkor Dean is felkapta a puskát, és mivel a lövések úgysem használtak, megragadta és a csövénél fogva kezdte a medve fejét ütögetni. A grizzly halkan felüvöltött fájdalmában, pislogott és indiánná változott, majd ismét medvévé. Az átalakulás során Sam természetesen lerepült róla. És most a medve máris Sam felé tartott, súlyos mancsait lóbálva. Egy ilyen ütés, és Samnek annyi. Dean aggódott ettől a gondolattól, de a szellem gyors átalakulása ötletet adott neki.
‒ Tarts ki még egy kicsit, Sammy!
‒ Van választásom? ‒ Sam hátrált, és meglendítette a kését, de a keze gyenge fegyvernek tűnt a hatalmas karmokkal szemben.
Kihasználva, hogy a medve hátat fordított neki, Dean újabb töltényt töltött a puskába, a vadállat fejére célzott, és tüzelt. Mint korábban, a só most is alig hatolt át a vastag bundán, de a vadállat így is indiánná változott. Fegyvertelenül. Sam feléje döfte a kését, de a harcos, aki olyan fürge volt, mint a vadállat, kitért. A földön egy lándzsát is felfedeztek. Dean odasietett hozzá, és felvette. Az indián időközben ismét medvévé változott, felkapta Samet a kabátjánál fogva, és húzni kezdte maga felé. Ekkor Dean feléje vetette magát, és minden erejét összeszedve előrehajította a lándzsáját. A kőlándzsahegy átütötte a bőrt, és olyan hanggal hatolt a grizzly húsába, mintha valaki nedves ruhát tépne. Dean ellenállást érezve erősebben nyomta. A lándzsa még mélyebbre hatolt a fenevad testébe. Úgy tűnt, huszonnégy óra telt el, mire a medve összeesett a letaposott hóban, és egyre gyorsabban váltott. Medve ‒ indián ‒ medve ‒ indián... A lándzsa időnként eltűnt, de Dean érezte a súlyát. Aztán újra megjelent ‒ és előbújt a harcos hátából. Dean nem fordította meg, hogy ellenőrizze, de sejtette, hogy a hegye egyenesen egy régi sebbe került. Aztán az indián eltűnt.
Dean belevetette magát a hóba, és próbált levegőhöz jutni. Sam lehajolt, és a kezét a térdére támasztotta.
‒ Jól vagy? ‒ szólalt meg az idősebb Winchester görcsös lélegzetvételek között.
‒ Ah... igen ‒ fújta ki magát Sam. ‒ Köszönöm.
‒ Nem... nem probléma.
‒ Különben is ‒ mondta Sam kissé zavartan. ‒ Mi a fene?
‒ Hogy érted?
‒ Azt hittem, a szellemeket könnyű megölni sóval. De úgy tűnik, hogy ez kivétel.
‒ Nem annyira.
A hosszú mondatok még mindig lehetetlen feladatot jelentettek Dean számára. Hangosan kifújta a levegőt, és újra megtöltötte a tüdejét.
‒ Talán... ‒ még egy lélegzetvétel. ‒ Talán azért, mert közel álltunk egymáshoz.
‒ Hogy érted, hogy közel?
‒ Közel ahhoz a helyhez, ahol a boszorkány elmondta a varázsigét. Talán a távolság játszik valamilyen szerepet? Minél távolabb van a kunyhótól és a farmtól, annál gyengébbek a szellemek. És közelebb, erősebb, mert a varázslat még mindig tart ‒ mondta Dean, örült, hogy nem ájult el a küzdelem közben.
Megpróbált felállni. A lábai kissé megroggyantak, de sikerült a testsúlyát megtartani.
‒ Talán ‒ értett egyet Sam. ‒ Ennek is van értelme.
‒ Az „értelem” meghatározása kissé megkérdőjelezhetőnek tűnik ‒ mondta Baird az iskola ajtajából ‒, ha úgy gondolja, hogy ennek bármi értelme van. Nem kételkedem abban, amit a saját érzékeim mondanak, de már régóta nem tartom értelmesnek.
Dean vállat vont, megjegyezve, hogy az öregember még csak nem is vesződött a harccal:
‒ Már régóta nem aggódunk emiatt. Mindenesetre elő kellene vennünk apa naplóját a kocsiból, és megnézni, hogy nem lehet-e megtörni a varázslatot.
‒ És siess ‒ tette hozzá Sam. ‒ A bevásárlóközpont kevesebb mint egy óra múlva nyit.
‒ Amilyen gyorsan csak tudunk ‒ biztosította Dean. ‒ Biztos vagyok benne, hogy a térdeim ma már nem fognak remegni.
Nagyon remélte, hogy nem volt túlságosan optimista.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése