- Nem tudom, mi történt. Még csak be sem jutottam! - kiáltott Max.
Isabel átfurakodott a fiú mellett, és Michael teste mellé ereszkedett. A mellkasára tette a kezét.
"Meg tudod csinálni" - mondta magának. - "Meg van hozzá az erőd. Csak lazíts és koncentrálj Michaelre. Csak Michaelre." - Vett néhány mély lélegzetet, és várta a képek áradatát Michael agyából. De nem így történt.
Nem hagyta volna meghalni. Nem tudta megmenteni Nicholast. Túlságosan meg volt rémülve ahhoz, hogy megpróbálja. Csak állt ott és nézte, ahogy Valenti lelőtte. De nem hagyhatja, hogy Michael meghaljon. Meg akarta menteni.
Isabel felhúzta a fiú pólóját, és csupasz bőrére tette a kezét. A bőrrel való érintkezés mindig segített neki a kapcsolatteremtésben. Behunyta a szemét, és arra kényszerítette magát, hogy lassan és egyenletesen lélegezzen. Tudta, ha megfeszül, és megpróbálja erőltetni a dolgokat, azzal csak megnehezíti a kapcsolatot.
A képek még mindig nem jöttek. Talán azért tompult el az ereje, mert nem használta. Kinyitotta a szemét.
- Max, segítened kell nekem. Nem tudok kapcsolatot teremteni - mondta Isabel.
Max leguggolt Michael mellé, és a kezét Isabel két oldalára helyezte - Próbáljuk meg együtt - mondta.
Egész életükben ismerték Michaelt. Szerették őt. Ha valaki tudott kapcsolódni hozzá, akkor ők tudtak. Tehát ennek működnie kellett. Muszáj volt.
Isabel figyelte Max mély lélegzetvételét, és a saját lélegzetvételét az övéhez igazította. Elkezdte végigfutni az összes, Michaellel töltött pillanatot, amelyet elraktározott az agyában.
- Valami történik - mondta Alex halkan. - Nézz rá.
Michael körül beteges szürke fényesség alakult ki. Ez még soha nem történt meg gyógyítás közben. Ez jó vagy rossz jel volt?
- Lássuk, mi történik, ha adunk hozzá üzemanyagot - mondta Ray. Letérdelt Max mellé, és Michael homlokára tette a kezét. A fiú körül egy kicsit világosabb lett a fény.
Aztán felvillant és kialudt.
* * *
"Gyerünk, Max. Mire vársz még?" Michael követelte. "Ezt most kell megtenned. Mielőtt túl késő lesz."
Max nem válaszolt. Senki sem válaszolt. A szoba teljesen mozdulatlan és csendes volt. Még az óra is abbahagyta a ketyegést.
Michael kinyitotta a szemét és felült. Max, Maria, Isabel, Alex, Liz és Ray - mind eltűntek. Mi folyik itt? A szédülés hullámai ellen küzdve felállt.
- Hol vagytok, srácok? - Michael kiabált.
A bejárati ajtóhoz sietett, és kivágta. Egyszerre kettőt lépet. Max dzsipje még mindig az UFO-múzeum parkolójában állt. Tisztán látta. De ... de a telken kívül mindent sűrű köd borított.
- Max! Maria! Bárki! Odakint vagytok? Hallottok engem? – kiabált Michael.
Ismét nem kapott választ. De valami mozgott a köd mélyén. Valami közeledett felé.
Michael a ködbe hunyorgott. Két alak kezdett kirajzolódni - magasak és vékonyak, hihetetlenül hosszú karokkal és lábakkal. Közelebb mentek, és megpillantotta az arcukat. Ők voltak azok. A fejvadászok.
- Épp maguk azok, akikkel reméltem, hogy összefutok - kiáltotta Michael. Pontosan meg akarta mutatni nekik, miért nem kellett volna szórakozniuk valakivel, aki fontos neki.
Rámeresztette a szemét az egyik fejvadászra, és egyenesen felé rohant. A vadásznak nekiesett, és a földre lökte. Megragadta a vadász fejét, és az aszfaltba verte. Felemelte, és újra szétzúzta. Nem akarta, hogy a fickó újra felálljon - soha.
A második fejvadász elrántotta Michaelt. Michael keményen a hátára esett, és a levegő egy suhintással kiszaladt a tüdejéből. A vadász az ujjait Michael hasára szorította. Azonnal kapcsolat alakult ki közöttük. Michael érezte, hogy a vadász elméje a belső szerveit vizsgálja - és elkezdett lyukat tépni Michael gyomrába. Érezte, ahogy a forró gyomorenzimek kiömlenek a testüregébe.
- Ha játszani akarsz, akkor játsszunk - motyogta Michael. Gyorsan megvizsgálta a vadász testét. Látta a szerveket, az izmokat és a szöveteket. A torok tövében kiszúrt egy ismeretlen mirigyet. "Lássuk, mit tud ez a kisbaba", gondolta Michael. Ráirányította a figyelmét, és megszorította az elméjével.
Érezte, hogy a vadász újabb lyukat tép a gyomrába. Michael összeszorította a szemét, miközben még több sav öntötte el a testét. Elég a hülyéskedésből, gondolta. Nem látott semmit a vadász testében, ami pontosan úgy nézett volna ki, mint egy szív. De úgy gondolta, hogy az a lüktető valami, aminek a máj helyén kellene lennie, valami fontosat kell csinálnia.
Ráfókuszált, és összezúzta a sejteket. Megpróbálta elképzelni, hogy ő egy szemétpréselő, a szív izé pedig egy alumíniumdoboz. Még egyszer jól összenyomta. És az abbahagyta a dobogást.
Michael ellökte magától a vadászt, és a kezét a hasára szorította. Rendbe szedte a gyomra molekuláit, egyre távolabb és távolabb szorítva őket egymástól. A gyomrában érzett égés enyhült, mígnem olyan érzés lett, mintha túl sok citromos chilis hotdogot evett volna.
Michael a szeme sarkából megpillantott egy mozdulatot. Az első fejvadász volt az. Élt?
Itt az ideje a második körnek. Michael talpra lökte magát, és tett egy lépést az első vadász felé. Nedves, zúgó hangot hallott, és a vadász teste kettéhasadt.
Mindkét fél felállt, és Michel felé fordult, tucatnyi és tucatnyi szemük rá szegeződött.
Michael hátrált, és megbotlott a még mindig a földön fekvő másik vadászban. Mielőtt megmozdulhatott volna, már rajta voltak. Az egyik megragadta Michael agyának legnagyobb artériáját. A másik a szívére ment.
Vörös pontok robbantak fel Michael szeme előtt. Aztán minden elsötétült.
* * *
Maria felnyögött, amikor a fény Michael körül elsötétült. Ez nem történhetett meg. Nem hagyta, hogy ez megtörténjen.
De mit tehetett volna? Újra egy átlagos lány volt. Nem volt ereje.
- Michael, ne add fel! – kiáltott Maria. Legalább tudatta vele, hogy ott van. Hadd tudja, hogy törődik vele. Talán valahogyan képes lesz meghallani őt, ahogyan ő is hallotta őt.
Liz átkarolta Maria vállát.
- Igen, gyerünk, Michael. Harcolnod kell. Tudom, hogy harcos vagy.
Alex az egyik karját Liz köré fonta.
"Vissza kell jönnöd, Michael. Még mindig tartozol nekem két dolcsival!"
Legalább a barátai itt voltak vele. Maria nem tudta, mit tenne, ha ezt egyedül kellene végigcsinálnia.
"Ez az!" - gondolta. "Egyedül nem tudná megcsinálni. Egyedül egyikünk sem képes rá."
Odasietett, és Max és Isabel közé furakodtak. Mindkettőjük kezét a sajátjába fogta.
- Alex, Liz, gyertek. Alkossatok egy kört, mint ahogyan akkor éjjel a barlangban tettük.
Liz és Alex nem kérdezősködött. Gyorsan csatlakoztak a Michael körüli csoporthoz. Liz megfogta Ray kezét, majd összekulcsolta Alex kezét. Alex összekulcsolta az ujjait Maxszel. Ray kinyújtotta a kezét, és megfogta Isabel kezét.
Abban a pillanatban, amikor a kör teljes lett, színes sávok tekeredtek Michael köré. A szikrázó kék, amely Mariából áradt, a smaragdzöld Maxből, a ragyogó narancs Alexből, a gazdag borostyán Lizből, a mély lila Isabeltől, és a krémes, szinte színtelen fény Rayből.
Maria arcán könnyek csordultak végig. Ennek működnie kellett. Amit azon az éjszakán érzett a barlangban, azon az éjszakán, amikor Max kapcsolatot teremtett közöttük, az volt élete leghatalmasabb élménye. Erősebb és mélyebb, mint bármi, amit a Kő segítségével érzett. Ha a csoportkapcsolat ereje nem volt elég ahhoz, hogy megmentse Michaelt, akkor vége volt. Michael halott volt.
- Gyerünk, Michael. Gyere vissza hozzánk!- kiáltotta Max.
- Ne merészelj elsétálni előlem - tette hozzá Isabel.
- Szeretlek, Michael - suttogta Maria.
Vártak.
– Koncentráljatok, mindenki - könyörgött Maria a barátainak.
Érezte Max halálos szorítását a bal kezén, és Isabel körmeit a jobb kezébe vájni.
Lassan, egy új szín jelent meg a kék, zöld, narancssárga, lila, borostyánszínű és fehér sávok között. Michael aurájának téglavörös színe. Egyre fényesebbé és fényesebbé vált, míg végül elárasztotta a szobát, vörös fényt vetve mindenre.
Michael kinyitotta a szemét.
- Egy pillanatra sem tudsz nélkülem boldogulni? - motyogta.
* * *
- Biztos, hogy biztonságos? – kérdezte meg Maria. Még mindig szorosan fogta Michael kezét. És kételkedett benne, hogy valaha is feloldja az ujjai szorítását.
- Ez az egyetlen módja - válaszolta Ray. - Nem akarom visszaküldeni egy olyan világba, ahol egy ártatlan ember rátalálhat. És végül is ezen a bolygón semmi sem fogja elpusztítani. Tehát itt hagyom a követ, és biztonságban lesz.
- Nem fogod használni, ugye? - Michael ragaszkodott hozzá. "Nem akarom, hogy a 'halálom' kárba vesszen. Azok a fejvadászok csúnyák voltak."
- Soha nem fogom használni - ígérte Ray. - Mit szólnál még egy Lime Whopperhez?
- Nem bánom - egyezett bele Michael.
Amikor Ray a konyhába indult, Maria Michaelhez fordult.
- Biztos, hogy jól vagy? Még mindig nem mondtad el, hogy pontosan mi történt.
A fiú gyönyörű szemében fájdalom villant fel.
- Nem akarok erről beszélni - motyogta. - Megöltek, ebben biztos vagyok. Halott voltam. Nem tudom, hogyan mentettél meg.
Isabel megfogta Michael másik kezét, és rámosolygott Mariára.
- Csapatmunka - mondta halkan. - Kiderült, hogy mindannyiunknak szükségünk van erőre.
- Nem - javította ki Maria. - Mindannyiunknak szükségünk van egymásra.
- Nagyon izgalmas volt - osztotta meg Liz Maxszel, miközben elindultak lefelé a lépcsőn a parkoló felé. - Azt kell mondanom, hogy az életem sokkal érdekesebb lett, mióta... barátok lettünk.
Max megborzongott.
- Talán teljesen távol kellene maradnunk egymástól - mondta. - Talán még a barátság is túl sok.
- Hagyd abba! - Liz megragadta a karját, és szembe fordította magával. - Ne is mondd ezt. Nem érezted, mi történt odabent? Azt hiszed, hogy ez akármilyen csoporttal megtörtént volna? Valami különleges van köztünk... mindannyiunk között. Ezt nem dobhatod el.
Max egy hosszú pillanatig egyenesen a szemébe nézett.
- Igazad van. - Átkarolta a lányt, magához húzta.
Liz belesimult az ölelésbe, arcát a fiú mellkasára támasztotta. Még ha csak barátok is voltak, örökké tudott így maradni. Csak átölelni Maxet, érezni a szívverését.
A szívverése ... nem érezte. Nem hangzott erősnek.
Max karjai lecsúsztak róla. Liz rémülten figyelte, ahogy a fiú szemei visszafordulnak. A földre rogyott.
- Max? - kiáltotta. - Max!
Vége a harmadik könyvnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése