Maria úgy érezte, mintha valaki egy jégcsákányt döfne a szemgolyója hátuljába. Nem tudta elállítani az orra vérzését. De még egy kicsit ki kellett tartania. Valenti a raktárban volt a hajóval. Látnia kellett őt, amikor elment. Ha ez sikerül, talán meg tudja adni Michaelnek a hajó pontos helyét, azt, amit a legjobban akart.
- Hol van Valenti? - kérdezte, két kézzel markolva a tollat. A pontok pörögtek körülötte, amitől úgy érezte, hogy a feje mindjárt szétrobban. Amikor összecsomósodtak, újra a raktárban volt. Valenti nem mozdult azóta, hogy legutóbb megmozdult. Néhány másodperccel később a raktár elkezdett feloldódni a pontokban, és ő meg sem próbálta megakadályozni, hogy ez megtörténjen. Pár perc múlva visszanézett. Pihennie kellett.
A pontok összeálltak, és a szobáját alkották. Maria mély levegőt vett, és rájött, hogy a vér teljesen átitatta az orrlyukaiban lévő zsebkendőket. A komódján lévő papírzsebkendős dobozért nyúlt - és a bénultság lecsapott rá. Nem tudta megállítani, hogy ne bukjon a padlóra.
"Ne essen pánikba. Csak ki kell várnod" - mondta magának, és igyekezett nyugodt maradni. "Nem fogsz megsérülni a saját szobád padlóján fekve, oké?"
Maria érezte, ahogy a vér kicsordul az orrából, és végigfolyik az arcán. Az érzés az őrületbe kergette. Legszívesebben felnyúlt volna, és letörölte volna a vért. De még a kisujját sem tudta megmozdítani.
"Már nem tart sokáig" - gondolta. A szemei kezdtek kiszáradni és viszketni, mert nem tudott pislogni.
"Már nem sokáig" - ismételte meg. A bőre is viszketett és forró volt. Biztosan a szőnyeg miatt, amikor elesett. Kivéve... kivéve, hogy az egész bőre forró volt. Nem csak a szőnyeghez érő része.
A forróság beborította a testét, és minden pórusába forróságot árasztott.
És egyre melegebb volt.
* * *
Michael nem tudta, hogyan fog ma éjjel egyáltalán két órát aludni. Amerika legzajosabb házában kellett élnie. Dylan a másik ágyban horkolt, Amanda pedig influenzás volt. Mr. Pascal folyton bevitte a szemközti fürdőszobába, így Michael minden pillanatban hallhatta, ahogy hányt. Sajnálta őt, de mégis ...
Az oldalára fordult. Kezdett megőrülni. Legalább Sarah nem kezdte el az éjszakai sikolyfesztivált. Ezért hálásnak kellett lennie.
Sarah gondolatolvasó lehetett, mert ekkor elkezdett hisztizni. Michael hallotta, ahogy Mrs. Pascal berohan a szobájába. Ami azt jelentette, hogy az éneklés bármelyik pillanatban elkezdődhet.
"Ki kell jutnom innen" - gondolta Michael. Mindazok mellett, ami itt történik, Pascalék valószínűleg észre sem vennék. És ha mégis, akkor holnap elintézi őket és Cuddihyt. Michael odament az ablakhoz, kinyitotta, és kimászott rajta.
Még csak gondolkodnia sem kellett azon, hogy hová menjen. A fiú egyenesen Maria felé vette az irányt. Nagyon kíváncsi volt, hogy a lánynak volt-e szerencséje a tollal. És talán újra megpróbálná megcsókolni. Az a gyors csók nem váltott ki belőle semmilyen testvéri érzést. Talán Michael készen állt arra, hogy valami igazira térjen át, és megízlelje Maria bíborvörös ajkait.
Michael futásra váltott. Szeretett ilyenkor kint lenni. Úgy érezte, mintha az egész város az övé lenne. Felgyorsult, teljes erőből futott, repült. Befordult Maria utcájába. Már elmúlt éjfél, de tudta, hogy a lány nem bánná, ha későn látogatná meg. Őt sosem zavarta.
Az anyja autója a felhajtón parkolt, ezért igyekezett különösen csendben lenni, amikor átmászott a kerítésen. Maria ablakához lopakodott. Még mindig nyitva volt, így bemászott.
És meglátta a földön fekve. Fémes íz, addigra már elöntötte az orrát, odasietett hozzá. Maria kék szemei üresen meredtek rá. Az orra alatt és az egyik arcán végigfolyt a vér. És apró vörös pöttyök borították a bőrét - az arcát, a nyakát, a karját, a kezét, mindenhol, ahol csak látta.
- Maria! - Megfogta a vállánál fogva, és kissé megrázta. A lány teste zsibbadt és mozdulatlan volt. - Maria, gyerünk! Mondj valamit!
A lány egy hangot sem szólt.
Felkapta a sportpalackot a szekrényéről, és egy kis vizet spriccelt az arcára. A fiú feszülten bámulta a lányt. "Mozogj, kérlek, muszáj!" - gondolta. De a legapróbb reakciót sem látta.
Kételkedett benne, hogy ez transzállapot volt. Korábban nem volt vér. És ezek a piros pontok - mik azok? Mi történt Mariával?
Michael a mellkasához szorította a fejét. Megkönnyebbült, amikor meghallotta Maria szívverését. "Oké, ezzel meg tudok birkózni" - gondolta, és próbált nyugodt maradni. - Meg tudom gyógyítani. Csak kapcsolatot kell teremtenem, és rájönnöm, mi a baj.
Mély levegőt vett, és tanulmányozta Maria mozdulatlan alakját. Nem volt olyan jó a gyógyításban, mint Max, de tudta, hogy meg tudja csinálni. Meg kellett tennie. Nem látott semmilyen sebet, ezért Michael Maria homlokán pihentette a kezét. Minden figyelmét a lányra összpontosította. Arra számított, hogy a lány elméjéből képek özöne fog előtörni.
Ehelyett két lényt látott. Az arcuk - az arcuk nem is tűnt megfelelő szónak - széles volt a homlokuknál, és hegyes állig keskenyedett. A szájuk tátongó körök voltak, amelyeket vékony, földigiliszta hosszúságú csápok szegélyeztek. A csápok a levegőben himbálóztak, keresve, kutatva. Nem volt orruk, és a szemük helyén sekély, dudoros mélyedések voltak.
Nem, Michael rájött, hogy azok a dudorok a szemük voltak. Tucatnyi szemük volt.
A lények egyhangúlag fordították fejüket Michael felé. A szájuk csápjai feléje nyúltak, hogy elérjék őt.
"Látnak engem" – döbbent rá Michael, és elhúzta a kezét Mariától. Úgy érezte, mintha az egész teste vibrálna. A fogai egymáshoz csattantak.
Mi volt ez? Mi a fene folyik itt? Ezek... a dolgok nem Maria emlékei. És látták. Lehetetlen, de megtörtént.
Max! Meg kell keresnünk Maxet. Michael felpattant, felkapta Maria telefonját a komódról, és tárcsázta Evans számát. Isabel a második csöngetés után válaszolt.
- Szeretném, ha te és Max azonnal Maria házához jönnétek - mondta Michael. - És ne csapjatok zajt. Nem akarom, hogy az anyja vagy a kisöccse felébredjen.
Ha Mrs. De Luca most meglátja Mariát, hívja a mentőket. És ez óriási hiba lenne. Michael nem tudta, mi történik a barátjával, de sem kórház, sem orvos nem tudta volna kezelni. És amíg ők próbálták kitalálni, hogy mit tegyenek, Maria talán meghal.
Michael hirtelen úgy érezte, mintha egy liter jéghideg vizet ivott volna. Hidegség járta át a testét, görcsbe rándult a gyomra, és fájdalmat okozott neki.
Ez nem fog megtörténni. "Ne is gondolj rá - parancsolta magának. - Maria nem fog meghalni. Nem fogom hagyni."
- Mi történt? – kiáltott fel Isabel.
- Csak gyere - parancsolta halkan Michael. Letette a telefont, és visszament Mariához. Leült mellé, és halkan azt mondta: - Nem lesz semmi baj. Gondoskodom rólad, kitalálom, hogyan gyógyítsalak meg.
A fiú kinyújtotta a kezét, és a tenyerét a lány szeme fölé csúsztatta, hogy a szemhéjakat lecsukja. Utálta, hogy a lány szemei ilyen üresek.
Michael úgy döntött, hogy a bejárati ajtónál várja meg Maxet és Isabelt. Nem mintha be tudnának csengetni, vagy ilyesmi. Az biztosan felébresztené Maria anyját és testvérét.
Közel hajolt Mariához, a lány puha haja az arcát súrolta. A lány bőrét forrónak érezte az ujjai alatt, túl forrónak.
- El kell mennem egy percre - suttogta. - De mindjárt visszajövök. - Aztán megcsókolta. A lány ajkai puhák és édesek voltak, pont olyanok, amilyennek a fiú gondolta őket.
- Ezt hamarabb kellett volna - mondta Michael, aztán feltápászkodott, és a sötét házban a bejárati ajtóhoz lopakodott. Kinyitotta, és kilépett a verandára. Odakint várta meg Maxet és Isabelt.
De nem tudott nyugton maradni. Kisietett az utca közepére, hátha látja Max dzsipjét. Hol volt? Nem tudta, hogy ez vészhelyzet? "Néhány másodperce beszéltél Isabel-lel - emlékeztette magát Michael. - Amint tudnak, itt lesznek."
Michael azon tűnődött, vajon van-e ideje megnézni Mariát, és visszajönni ide, mielőtt felbukkannak. Visszafordult a ház felé, és a szeme sarkából megpillantott egy pár fényszórót. Végigbámult az utcán. Igen, ez volt a dzsip. Max nyilvánvalóan megszegett néhány sebességkorlátozást, hogy ideérjen.
Max megállt mellette.
- Mi folyik itt? - kérdezte.
- Maria! Kómában van... vagy ilyesmi. Amikor kapcsolatba léptem vele, két teremtményt láttam. Nem is tudom, minek nevezzem őket, de... csak bámultak rám. Megláttak engem! Ezt biztosan tudom - kezdte magyarázni Michael; a szavai végtelen folyamban ömlöttek.
- Oké, szükségünk van egy tervre - mondta Isabel nyugodt hangon. - Majd kitaláljuk, hogyan menthetjük meg Mariát.
- Vigyük Rayhez - javasolta Max. - Az Ő gyógyító képessége erősebb, mint a miénk.
Michael nem volt nagy rajongója Raynek. De ha tudott segíteni Mariának, Michael kész volt térdre ereszkedni, és megcsókolni a fickó lábát.
- Megyek érte - jelentkezett önként Michael. - Ti ketten várjatok itt. Nagyobb az esélye, hogy elkapnak minket, ha mindannyian felmegyünk. - Visszarohant a főbejárathoz, és besurrant, felment Maria szobájába, felkapta a karjába, és szorosan a mellkasához szorította. Még mindig olyan dögösnek tűnt! Michael nem tudta, hogy ez jó vagy rossz dolog-e. Ez legalább azt jelentette, hogy a lány még életben van.
Kivitte a házból, és a dzsiphez vitte. Bemászott a hátsó ülésre, még mindig a kezében tartva a lányt. - Majd mi gondoskodunk rólad. - mondta. Remélte, hogy a lány valahogy hallja őt.
Max kihajtotta a dzsippel a kocsifelhajtóról, és elindult az utcán. Isabel megfordult, és végigsimított Maria arcán.
- Valami furcsa dolog történt Mariával néhány napja - mondta Michaelnek. - Angolon voltunk, olyan volt mintha valami transzban lenne vagy valami ilyesmi. Mint egy áramszünet. Amikor megkérdeztem, mi történt, nem akarta elmondani.
Michael csalódottan morgott egyet.
- Ez akkor is megtörtént, amikor velem volt. Tudnom kellett volna, hogy bántja magát. Úgy nézett ki, mintha félholt lenne, amikor lebénult.
- Miről beszélsz? - követelte Max.
- Maria azt hiszi látnok. Minden alkalommal, amikor használja az erejét, megbénul. Nem tud mozogni, nem tud beszélni, semmit. Úgy mondta, mintha nem lenne nagy ügy. De nem látta magát, amikor ez történt. Ha tudna... - Michael félbeszakította, és a hajába túrta az ujjait.
- Látnok? Biztos vagy benne? - Isabel felkiáltott.
Max behajtott az UFO-múzeum parkolójába, és leparkolt a dzsippel a Ray lakásához vezető lépcső lábánál.
- Akarod, hogy segítsek neked? - kérdezte Michaeltől.
- Nem. Nem, menj csak. Mondd el Raynek, mi történt. Mögötted leszek. - Max és Isabel kiugrottak a kocsiból, és felrohantak a lépcsőn.
Michael mászott ki következőnek, és lassan felment a lépcsőn, próbálta nem rázni Mariát. - Raynek tudnia kell, hogyan segíthet neked - mondta. Azt akarta, hogy tudja, mi folyik itt.
Ray a bejárati ajtóban találkozott vele.
- Tedd le a nappaliban, hadd nézzem meg - parancsolta.
Max összetolt néhány babzsákot, és Michael óvatosan rájuk fektette Mariát. A fiú leült a mellette lévő padlóra, a lány kezét a sajátjába zárva tartva.
Ray letérdelt melléjük. A szemei tágra nyíltak, ahogy a lányt bámulta. Remegő kézzel könnyedén megérintette az egyik piros foltot Maria arcán.
- Fejvadászok - suttogta.
- Mi? - kérdezte Michael.
Isabel csatlakozott hozzájuk a nappaliban. - Felhívtam Alexet. Megy Lizért, és átjön.
Ray megragadta Michaelt a karjánál fogva, ujjai erősen szorították.
- Max azt mondta, hogy láttál valamiféle lényeket, amikor összekapcsolódtál Mariával. Több szemük és csápos szájuk volt?
- Igen. Miért? Mi folyik itt? Tudsz neki segíteni? - kérdezte Michael.
- Akiket láttál... fejvadászok. A bolygónkról származó lények egy fajtája - magyarázta Ray. - A testüket vadászatra tervezték, és a mi embereink bűnözőinek felkutatására használják őket. Egyfajta... képességet használnak a mentális hadviselésre. Ez az, amelyik olyan foltokat hagy, mint amilyenek Marián is vannak.
- Mentális hadviselés? Az meg mi? - követelte Isabel.
- A vadászok arra használják az erejüket, hogy nagy távolságból öljenek - válaszolta Ray. - Az elméjük a fegyver. Az erejük lenyűgöző.
- Megölni? - Michael felrobbant. - Valaki meg akarja ölni Mariát?!
- Azt hiszem, igen - válaszolta Ray.
- De azt mondod, hogy egy idegen tette ezt - vágott közbe Max. - Miért venné célba egy idegen Maria-t?
- Jó kérdés - válaszolta Ray. - Én nem...
- Nekem jobb kérdésem van - szakította félbe őket Michael. - Hogyan állíthatjuk meg őket? Hogyan menthetjük meg Mariát? - A fiú a lány arcát bámulta, és látta, hogy a szemhéja megrándul. - Megmozdult! - kiabált Michael.
Megsimogatta a karját.
- Maria, hallasz engem? - kérdezte Michael. - Jól vagy?
Lassan kinyílt a szeme. Eltűnt belőlük az a szörnyű üres kifejezés.
- Szomjas vagyok - motyogta.
- Hozok egy kis vizet - mondta Isabel.
Michael lesöpörte Maria haját az arcáról. A fiú lesimította az ingét a hasán. Úgy tűnt, nem tudta abbahagyni a lány érintését.
- Megijesztettél - mondta.
- Sajnálom. - Maria hangja rekedt volt.
Isabel berohant, és egy pohár vizet nyújtott át Michaelnek. Átkarolta Maria vállát, és segített neki felülni, hogy inni tudjon.
- Hogy érzed magad? Elmondanád, mi történt? – kérdezte meg Ray.
- Nem tudom, mi történt. Hogy kerültem ide? Mi... - Kétségbeesett kopogás szakította félbe.
- Majd én. - mondta Max. Kisietett a szobából, és pillanatokkal később Alexszel és Lizzel tért vissza.
- Jól vagy, Maria? -szaladt Liz oda hozzá.
- Mi történt?! - Alex majdnem felkiáltott.
- Elmentem Maria házához, és láttam, hogy ájultan fekszik a padlón. - magyarázta Michael. - A testén mindenütt piros pontok voltak.
Maria az arcához szorította a kezét, és halkan zokogott. Michael szorosabban ölelte át a lányt. Tudta, hogy a lánynak nehéz lesz végighallgatnia a többit.
- Ray azt állítja, hogy idegen fejvadászok áldozata lett. - Michael szeme találkozott Maria szemével. - Valamiféle mentális fegyvert használtak ellened, de majd kitaláljuk, hogyan állíthatjuk meg őket. Ugye? - Kérdezte Rayt.
Ray nem adta meg Michaelnek a kívánt választ. Nem mondta, hogy pontosan tudja, hogyan állítsa meg a fejvadászokat. Csak mosolygott Mariára.
- Először is azt hiszem, több információra van szükségünk - mondta. - Mesélj nekem a látnoki erődről és képességeidről, amiket kapsz.
- Nincsenek pszichikai képességei! – bökte ki Liz.
Maria a barátjára nézett.
- Valójában igen. El akartam mondani neked. Én csak...
- Maria - mondta Alex gyengéden -, csak mondd el a tényeket.
- Én... találtam egy gyűrűt a bevásárlóközpontban, egy gyűrűt, amin egy furcsa kő volt - mondta lassan.
"A gyűrű?" - gondolta Michael. Maria nem beszélt neki erről.
Köhögött, és Michael még több vizet adott neki.
- A kő segítségével olyan képességekre tettem szert, amelyekről nem is tudtam, hogy megvannak. Ha megérintettem egy tárgyat, láttam, kihez tartozik, és pontosan tudtam, mit csinál abban a pillanatban.
Michael érezte, hogy Maria reszket. De a lány összeszedte magát, és elmondta nekik, amit tudni akartak.
- Láthatom a gyűrűt? - kérdezte Ray.
Maria levette a nyakából az aranyláncot, és átnyújtotta neki.
Ray végigsimított az ujjával a kövön.
- Ez az egyik Éjféli Kő - mondta mély és fenséges hangon. - Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a kezemben fogok tartani egyet.
Isabel előrehajolt, hogy ránézzen.
- Ez Nicholas gyűrűje! -kiáltott fel.
- Azon az éjszakán találtam meg... azon az éjszakán, amikor ő... nos, tudod - mondta Maria. - Nem tudtam, hogy a gyűrű Nicholasé.
Jó volt újra hallani a hangját. Maria bőre már nem volt olyan forró, a kis piros foltok eltűntek. Michael annyira féltette őt...
- Hogy kerülhetett Nicholashoz az a kő? - kérdezte Max.
- Egy bűnöző lopta el a hajónkon - emlékeztette őket Ray. - Talán valaki megtalálta a baleset helyszínén. Vagy valahogy Nicholas inkubátorához csatlakozott...
- Kit érdekel ez most - csattant fel Michael. -Maria-ra kell koncentrálnunk.
- Nos, most már tudom, hogy a fejvadászok miért vették célba Mariát - mondta Ray. - A követ keresik. A konzorcium felbérelhette őket, hogy kövessék a szökevényt, és visszaszerezzék a tárgyat.
Ray végigsimított ujjaival a ritkuló, őszesbarna haján.
- Minden alkalommal, amikor Maria használta a kő erejét, amit ő pszichikai képességének hitt, jelet küldött a fejvadászoknak, ami segített nekik a nyomára bukkanni. Úgy tűnik, elég közel kerültek ahhoz, hogy mentális hadviselést indítsanak ellene.
Maria ismét köhögött.
- Nem vették észre, hogy nem vagyok földönkívüli? - kérdezte.
- Nem hiszem - válaszolta Ray. - A vadászok valószínűleg még túl messze vannak ahhoz, hogy észrevegyék. Csak annyit tudnak, hogy a kő erejét használják.
- Tehát ha Maria abbahagyja a kő használatát, akkor mindennek vége? - kérdezte Michael. - Ha nem használja, nem küld jeleket, a fejvadászok nem fogják megtalálni, igaz?
- Nem hiszem, hogy képesek lesznek megtalálni Mariát, ha már nem használja a kő erejét - értett egyet Ray.
- Jól van. Probléma megoldva. Hazaviszem - mondta Michael.
Úgy döntött, hogy a lány padlóján fog aludni. Nem, nem aludni. Lefekszik a padlóra, és figyeli, hogy jól van-e.
- Jól vagyok! - tiltakozott Maria. De a hangja gyengének tűnt. És Michael biztos volt benne, hogy ha elveszi a kezét, Maria elesik.
- Attól tartok, hogy a fejvadászok talán meg tudták célozni Maria általános tartózkodási helyét - tette hozzá Ray. - Ha nem találják meg őt, talán úgy döntenek, hogy valami drasztikusat tesznek - például elpusztítják az egész várost. Így biztosak lennének benne, hogy megölik őt. És a Kő még mindig biztonságban lenne. Nincs olyan fegyver, ami elpusztíthatná.
- Oké, akkor most azonnal beülünk a kocsiba, és olyan messzire megyünk, amennyire csak lehet - vágott közbe Michael.
- És hagyod a többieket meghalni? – kiáltott fel Liz. - Nem hiszem.
- Olyan hülye voltam. Azt hittem, tényleg különleges képességekkel rendelkezem. Azt hittem, a kő csak segít használni őket - sírt Maria.
- Nem volt hülyeség. Honnan tudtad volna, hogy egy bevásárlóközpontban találtál egy idegen energiakövet? - kérdezte Liz.
- Tervre van szükségünk - mondta Alex. - Van valakinek valami ötlete?
- Emlékszel, hogyan vettük le a barátunkat, a seriffet Max nyomáról, miután meggyógyított engem? - kérdezte Liz. - Meggyőztük Valentit, hogy az idegen, akit keresett, halott. Nem lehetne valami hasonlót csinálni a fejvadászokkal?
- Ha azt hiszik, hogy meghaltam, nem próbálnak majd megölni, és nem lesz okuk arra, hogy másokat bántsanak. - javasolta Maria.
- Van rá mód... de veszélyes - válaszolta Max.
Veszélyes. Michael nem akarta veszélybe sodorni Mariát.
- Maria a gyűrűvel magához hívhatná a fejvadászokat - folytatta Max. - Aztán az erőmmel megállítom a szívét. Csak néhány másodpercre, éppen elég időre ahhoz, hogy meggyőzzem a fejvadászokat, hogy meghalt. Aztán újraindíthatnám.
A düh hulláma támadt Michaelben. Hogy juthatott eszébe Maxnek egyáltalán ilyesmit javasolni?
- Kizárt dolog, hogy ezt hagyjam! - kiáltotta.
Maria megszorította a kezét.
- Ez nem a te döntésed. Az enyém. - mondta határozottan - És meg is teszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése