2022. szeptember 23., péntek

A Kutató - 9. fejezet

 Liz látta, hogy Jerry mosolyog, ahogy odasétált hozzá. Jól van. A benne forrongó abszolút dühnek nem szabadott látszania. Nem lenne tisztességes, ha Jerrynek kellene ezzel megküzdenie.


Max. Ő volt az a fickó, aki megérdemelte, hogy a lány dühe lávaként zúduljon a fejére. Megérdemelte, hogy órákig álljon a parkolóban, és hallgassa, ahogy Liz elmondja neki, hogy milyen egy totálisan teljes bunkó.


Túl könnyen megúszta. Azért, mert ha Liz még egy szót próbált volna szólni hozzá, sírva fakadt volna. És ezt nem akarta volna előtte megtenni. Nem, a sírásnak várnia kellett, amíg hazaér, és beáll a zuhany alá. Nem sírt sokat, de amikor igen, akkor a zuhany volt a helye. Úgy állította be a vízsugarat, hogy az szúrós tűkben zúduljon rá, és hagyta, hogy a forró víz lemossa a könnyeit - és elnyomjon minden hangot. Soha nem hagyta, hogy a szülei meghallják, amikor sírt. Soha.

- Szóval ez volt az a srác az óvodából? - kérdezte Jerry, amikor a lány odament hozzá.

Liz megrázta a fejét.

- Nem. Egy idegen volt. Hülyét csináltam magamból.

- Igen, szegény fickó - mondta Jerry. - Végül is egy gyönyörű lány üldözte ki a parkolóba. - Nagyot kortyolt a puncsból, és a táncparkettet bámulta. Nyilvánvaló volt, hogy a saját szavai zavarba hozták.

"Olyan édes" - gondolta Liz. Egy olyan lánnyal kellene itt lennie, akinek az agyának kilencvenkilenc százaléka nem egy másik srácra koncentrál.

Hirtelen a zene abbamaradt. A klub elsötétült.

A tömeg egy hosszú "á-á"-t eresztett ki a várakozástól, majd egy harsány hang jelentette be a hangszóróból:

- Oké, emberek, itt az idő... "idegenek ugrása"!

"Idegen ugrás?" Roswell válasza a "nyusziugrásra" vagy a kongatáncra? Nem értette, hogyan válhatott ilyen népszerűvé.

- Valamit el kell mondanom neked. Már korábban el kellett volna mondanom - jegyezte meg Jerry, miközben az emberek hosszú, kígyózó sorokban kezdtek sorakozni. Közelebb hajolt. - Nem táncolok ugrálva.

Liz nevetett. Tisztelettel.

- Én se - ismerte el.

Ez volt az a pillanat. Egyike azoknak a pillanatoknak, amikor két ember szinkronizálódik. Liz mindig is így volt Maxszel. Legalábbis régebben.

- Üljünk le gyorsan - mondta Liz, észrevéve egy üres asztalt. Óvatosan leült az egyik ingatag holdkőszékre, amikor az ugrálás elkezdődött.

- Oké, most már ideje a zsűrizésnek - mondta Jerry. - Én leszek a német bíró. Te lehetsz a svéd bíró. - Körülnézett az asztalok körül ugráló idegenek hosszú során.

- Látod azt a lányt ott? - A fehér inges, khakiszínű nadrágos, magas lány felé biccentett. - Tízest adok neki a technikára. Látod, hogy tartja az egyensúlyát, és nem engedi el az előtte lévő személyt? De csak két pont az eredetiségért. Nem teszi bele magát a táncba. Nem ő ugrik.

Liz ismét felnevetett. Jól esett. Talán mégsem lesz szüksége sírásra a zuhany alatt. "Mariának igaza volt" - döntött Liz. - Még jó, hogy rábeszélt erre."

- Annak a fickónak ott pont az ellenkezője a problémája - mondta Liz, és diszkréten az idegenre mutatott. - Annyira eredeti: még abban sem vagyok biztos, hogy ugyanúgy táncol, mint a többiek.

- Szóval, mi a pontszáma? - Jerry megkérdezte.

- Hmm. Eredetiségre tizenegyest adnék. A technikához, mínusz három. És négy bónuszpont a tetoválásért, mert szeretem az olyan pasikat, akik nem félnek egy koala-tetoválással a karjukon járkálni.

Jerry megrázta a fejét.

- Nem tudom, ki engedte be magát ebbe a helyiségbe. Nem dobálózhat csak úgy a pontokkal. A zsűrizés komoly felelősség. Te döntesz arról, hogy ki kapja meg a több millió dolláros szerződést a Cosmic Crunch reklámjaira, és ki megy haza csak egy vödörnyi szégyennel.

Liz úgy felnevetett, hogy még fel is horkant. Szerinte Jerry nem hallotta, mert a teremben kitört a huhogás és éljenzés. Amikor a tömeg végre lecsillapodott, felcsendült egy, egy lassú dal.

- Szeretnél? – kérdezte meg Jerry.

- Természetesen - válaszolta a lány. Az érintés már nem tűnt olyan nagy problémának. Ez csak egy tánc volt. Nem tudta, miért ijesztette meg korábban annyira a gondolat.

- Biztos, hogy nem akarsz friss levegőt szívni, vagy kimenni a mosdóba, vagy inni egy üdítőt? - Jerry kötekedett.

Úgy tűnik, kitalálta a "nincs lassú tánc" stratégiáját.

- Sajnálom... - kezdte.

- Semmi baj - szakította félbe a fiú. - Én is kicsit zavarban vagyok.

Olyasmi. Liznek eszébe jutott, hogy Jerryt milyen srácnak ítélte meg. De ez nem volt igaz. Most, hogy egy kicsit jobban megismerte, rájött, hogy semmi sem volt benne olyan, mintha.


Jerry kinyújtotta a kezét, és Liz megfogta. Az ujjait kissé izzadtnak érezte - a lány rájött, hogy ideges. A fiú megtalálta a táncparkett egy olyan szegletét, amely nem volt teljesen zsúfolt emberekkel, majd átkarolta a lány hátát, és könnyedén átölelte. Nem próbálta magához húzni a lányt, és nem engedte, hogy a keze túl mélyre vándoroljon, ahogyan azt néhány fiú tette.


Liz Jerry vállára hajtotta a fejét. Így nem lett volna kínos pillanat, ha a fiú csókolózni szeretne, a lány pedig elhúzódott volna. Remélte, hogy Jerry nem veszi észre, hogy kissé mereven tartja magát. Nehezen helyezkedett el kényelmesen. Jerry válla rossz magasságban volt neki, vagy valami ilyesmi. A nyakában lévő izmok teljesen megfeszültek.


Liz lehunyta a szemét, és mély levegőt vett. Jerry valami pézsmaillatú after shave-et használt. Viszketett tőle az orra. A fiú inge pedig valahogy érdes volt az arca alatt. Hallott már a textilpuhítóról? - gondolta, és azonnal rosszul érezte magát.


Érezte, ahogy Jerry szíve az arcán dobog. Olyan gyorsan vert. Az övé pedig nem. Mert ő teljesen nyugodt volt.


Nem kellett hozzá rakétatudósnak lenni, hogy rájöjjünk, miért - Jerry nem Max volt.


Amikor a dal véget ért, Liz óvatosan elhúzódott:

- Nem bánnád, ha elmennénk? - kérdezte. - Nem érzem magam túl jól. Haza kell mennem.

Igen. Haza kellett mennie egy hosszú, forró zuhanyra.

* * *

"Meg fogok halni" - gondolta Maria.

Érezte, ahogy a víz lefolyik az orrán és a torkán. "Meg fogok halni."

Mély levegőt vett, köhögött, és vizet köpött. Amikor a lábát elég szilárdnak érezte, óvatosan kimászott a kádból. Magára tekerte a fürdőlepedőjét, és a padlóra süllyedt. Pihennie kellett egy percet, mielőtt még át tudott volna sétálni a folyosón a szobájába.

"Ez halálos hülyeség volt" - gondolta Maria. Tudta, hogy minden alkalommal, amikor használta a látnoki képességét, veszített az időből. Ezért, mikor a lány úgy döntött, hogy kémkedik Michael után, hülyeség volt a fürdőkádban feküdni. Jó nagy hülyeség.

Maria felkapott egy másik törölközőt a fölötte lévő állványról, és megtörölte az arcát. Meg akart szabadulni minden csepp víztől. Kinyitotta a mosdókagyló alatti szekrényt, elővette a hajszárítót, és a "nagy teljesítmény" üzemmódot választotta. Nem érdekelte, hogy a haja kusza összevisszasággá válik. Most meg kellett száradnia. Teljesen szárazra.

Maria olyan közel tartotta a hajszárítót a fejéhez, hogy a bőre égni kezdett. Meg kellett nyugodnia. Kikapcsolta a hajszárítót, és talpra kényszerítette magát. Maria elmaradhatatlan kondicionálót spriccelt a hajára, majd óvatosan fésülni kezdte a kusza fürtöket.

- Látod, minden rendben van - mondta magában. Valószínűleg azért, mert az arcába csapódó víz miatt a szokásosnál gyorsabban tért magához az ájulásból. - Jól vagy. Ez nem probléma. Csak legközelebb óvatosabbnak kell lenned.


* * *


Alex balra kanyarodott az utcájába. Isabel azt kívánta, bárcsak tovább vezetne. Nem érdekelte, hogy merre. Imádott mellette ülni a kis VW Rabbitjában. Olyan meghittnek és biztonságosnak érezte.

- Nem akarsz bejönni? - kérdezte, amikor a fiú megállt a háza előtt.

- Mennem kell - mondta Alex. - Apám hisz abban, hogy korán kell kezdeni a napot. Valószínűleg hatkor ki fog rángatni az ágyból.  Délre ellenőrzi a garázs tisztaságát, délután pedig elkezdem a pincét takarítani.

Isabel érezte, hogy a gyomra összeszorul. A szülei mindkét autója a felhajtón állt, Max dzsipje pedig az utcán parkolt. Szóval nem mintha egyedül lett volna, amikor bement, vagy ilyesmi. De egyszerűen jobban érezte magát Alex közelében, mintha semmi rossz nem történhetne vele, amíg vele van.


- Holnap beugorhatok segíteni neked. - ajánlotta fel Isabel, részben azért, mert tényleg vele akarta tölteni a napot, részben pedig csak azért, hogy szóval tartsa, és még egy kicsit tovább maradhasson vele.


- Szerintem apám inkább zavaró tényezőnek tartana téged, mint segítségnek - mondta Alex.


Isabel kinyitotta a kesztyűtartót. 

- Mindig kíváncsi vagyok, mit tartanak a srácok a kocsijukban - mondta. Ami teljes hazugság volt. De azért tanulmányozta a jogosítványt és a forgalmit, a rágógumipapírt, a lámpát, a térképet és az aprópénzt. Csak még nem volt kész arra, hogy kiszálljon a kocsiból.


És Alexnek nem szabadna késznek lennie arra, hogy kiengedje. Isabel keresztbe tette a lábát, remélve, hogy a mozdulat talán emlékezteti Alexet arra, hogy igen, egy igazi, élő lány ül a kocsijában. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy célzásokat kelljen tennie. Szóval mi folyik itt? Miért volt Alex ott a kormánykerékre szorított kézzel, amikor a lányon is rajta tarthatta volna a kezét? Tudta, hogy a fiú odavolt érte. Voltak napok, amikor gyakorlatilag a nyála folyt, amikor elsétált mellette.

"Alex biztos visszataszítónak találta, hogy a múltkor sírtam" - gondolta Isabel. 

Úgy érezte, mintha Alex véletlenül megnyomott volna valami "könnyek" gombot, amikor megérintette. Nem volt szomorú vagy ilyesmi, legalábbis nem emlékezett rá, hogy szomorú lett volna, de hirtelen huss, megnyíltak a zsilipek.

- Ööö... komolyan mennem kell - mondta Alex. - Holnap beszélünk.

- Rendben. Viszlát. - Nem fog könyörögni neki, hogy hagyja a kocsiban maradni.

Isabel kimászott, és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. Elindult felfelé a járdán, aztán tétovázott. Talán tennie kellene valamit, hogy megmutassa Alexnek, hogy nem veszíti el a fejét, ha újra csókolóznak.


Isabel megfordult, és visszasietett a kocsihoz. Megkocogtatta Alex ablakát, mire a fiú letekerte.

- Én... elfelejtettem jó éjszakát kívánni.

- Á, igen, jó éjszakát... - Mielőtt Alex befejezte volna, Isabel a kezébe vette az arcát, és megcsókolta. Félig nyitott szájjal kapta el, így azonnal elmélyítette a csókjukat.

A fiú fél másodpercig csókolta vissza, aztán elhúzódott. Megköszörülte a torkát.

- Nem hiszem... nem hiszem, hogy ez jó ötlet - mondta.

- Még mindig a parkolóban vagy. - Isabel igyekezett gondtalannak és játékosnak tűnni, még akkor is, ha a gyomrában lévő csomó épp most duplázódott meg. - Nem valószínű, hogy miattam lesz baleseted.

- Nem erre gondoltam - válaszolta Alex.

- Nos, mire gondoltál? -kérdezte meg Isabel.

- Egyszerűen nem tudlak megcsókolni... amikor tudom, hogy... valami másra gondolsz - válaszolta Alex lassan. - Bár én teljesen megértem. És szeretném, ha barátok maradnánk - tette hozzá. - Még mindig lóghatunk együtt, meg ilyenek.

- És a többi. Ó, remek. Nem szeretném kihagyni az „ilyenek”-et - motyogta Isabel. Úgy érezte magát, mintha valaki épp most ragadott volna meg egy baseballütőt, és vágta volna fejbe vele. Tántorgott, alig tudott talpon maradni.


Alex elutasította őt. Alex - a srác, aki legalább három lépcsőfokkal volt alatta az iskolai szociális skálán. Milyen szánalmas. Milyen megalázó. Milyen ... elfogadhatatlan.

- Nos, ez megkönnyebbülés - mondta. - Akkor gondolom, megúsztam a dolgot?

Alex összezavarodott.

- Hogy érted ezt?

- Majd én megmagyarázom - mondta. - Csak azért voltam kedves veled, mert segítettél megmenteni az életemet. Úgy értem, te egy jótékonysági eset vagy. Ezt ugye tudod?


Alex egy pillanatig tanulmányozta a lányt, zöld szemei komolyak voltak. Aztán megrázta a fejét. 

- Valami jobbat kell kitalálnod. - mondta. - Holnap este felhívlak.

Isabel az autója után bámult, ahogy elhajtott. Alex csalódottan nézett rá. Megfordult, és a ház felé futott. Próbált bejutni, mielőtt a könnyek elerednek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése