- Az egész ház a miénk - jelentette ki Isabel, miközben kinyitotta az ajtót. - Max dolgozik, és a szüleim is. - bement a nappaliba.
"A lányok egyáltalán felfogják, hogy az ilyen szavak milyen hatással lehetnek a pasikra?" - kérdezte magától Alex. Vegyük például ezt a mondatot: "Az egész ház a miénk. Öt látszólag hétköznapi szó, amelyekben nincs semmi célzás. De a fenébe is, mintha elektromos áram futott volna át Alex testén.
Nyugalom! Ez csak általános információ. Azt is mondhatta volna, hogy "Van szóda a hűtőben" vagy "HBO-t vetítünk". Nem célzott semmire.
Alex leült a kanapéra, Isabel pedig mellé, olyan közel, hogy érezte a melegét.
Várjunk csak, ez tévedés volt? Talán erre céloznak a lányok. Talán tényleg azt jelenti, hogy "olyan kényelmes ágyam van"?
De ha ez egy meghívás, akkor el kell fogadnia. Legalábbis udvariasságból.
"Hagyd abba! Gondolj valami másra. Milyen meghívó, seggfej? Egy szerettét épp a szeme láttára gyilkolták meg."
Alex mély levegőt vett, és érezte Isabel nem parfümjének édes citrusillatát. Ó, ez nagyszerű! "Hogy nézne ki kívülről, ha most átülnék a székbe? Bár ott sokkal könnyebb lenne."
Jobb lett volna, ha felmentek volna az emeletre, a lány bezárkózott volna a szobájába, mint eddig, a fiú pedig kint maradt volna, és beszélgetett volna vele. Igen, ez sokkal jobb lett volna.
- Nézzünk tévét? - kérdezte Isabel .
Legalább nincs rejtett jelentés ebben a két szóban.
- Persze - egyezett bele Alex.
Isabel átadta neki a távirányítót - ez váratlanul érte. Nem mintha teljesen egomániás lett volna, de Izzy szerette, ha minden úgy van, ahogy ő akarja, még az olyan apróságok is, mint a tévéműsor kiválasztása - és ezt általában mindenki elviselte.
Alex bekapcsolta a tévét, és elkezdett csatornát váltani. Isabel még egy kicsit közelebb húzódott, hogy megérintse a fiú karját. A testvérek nevetésben törtek volna ki, ha tudják, hogy a kisöccsüket már egy lány puszta érintése is felizgatja.
De Isabel... A gyilkos kék szemei egyetlen pillantással kiborították a fiút. Így volt ez az Olsen Gimnázium első napja óta. Meglátta a folyosón, és a lány úgy ment el mellette, hogy észre sem vette.
- Ez megteszi? - kérdezte Alex, megállva az egyik beszélgetős műsornál.
- Igen, persze - válaszolta a lány. - Szomjas vagy?
Még két gyakori szó. Biztonságosabb lenne, ha egy percre el tudná távolítani a lányt magától. Talán, ha a lány már nem lesz ott, odébbáll a székhez. Az nem lenne baj. Valahogyan lazán.
Alex folyamatosan emlékeztette magát, hogy ez nem randi, hanem csak egy baráti találkozó. Ahol egy barát - ez lenne ő - segített egy gyönyörű, szőke, tökéletes testű barátnőnek - ez lenne a lány - átvészelni egy nagyon rossz időszakot. Legközelebb talán elhozza Lizt is. Vagy Lizt és Mariát. Jól jönne neki egy gardedám.
Isabel felállt. Azt hitte, hogy a lány bemegy a konyhába, de Izzy csak állt és nézte. Alex visszabámult, és próbálta kitalálni a lány gondolatait az arckifejezéséből.
Aztán az ölében volt. Nem tudta, hogy felnyúlt-e, és magához húzta a lányt, vagy a karjaiba vetette magát. Nem számított. A lány ott volt. És az ajkai a férfi ajkán voltak.
Akkor talán tényleg meghívás volt? Alex most nem tudott erre gondolni. Minden gondolatát csak az emésztette fel, ahogy a keze Isabel haját érintette, ahogy a mellei a mellkasához nyomódtak, ahogy Izzy nyelve az ő nyelvéhez ért.
Nem, Alex ezt nem fogja túlélni. Fel fog robbanni, lángba borul, és nem marad belőle más, csak hamu.
Nem érdekelte. Csak az érdekelte, hogy még közelebb kerüljön. Még közelebb, mint most volt. Alex átkarolta Isabel derekát, és magához húzta. Még azt is gondolta, hogy a lány nyögött örömében.
Megsimogatta a lány arcát. Nedves? Alex gyorsan kinyitotta a szemét, és minden tűz azonnal kialudt benne.
Isabel sírt. Könnyek szaladtak végig az arcán. Alex ajkán sós íz volt. Istenem, a lány bőszen sírt, és a férfi annyira elmerült a lány ajkának, testének érintésében, hogy semmit sem vett észre.
Idióta. Bunkó. És nem a csókjától nyögött fel.
- Sajnálom - suttogta Isabel rekedtes hangon.
- Semmi baj. Semmi baj. - Alex legszívesebben felugrott volna, és elrohant volna a házból. De Isabel nem ezért hívta őt. Szüksége volt egy barátra, egy igazi barátra az oldalán.
Alex a vállához támasztotta Isabel fejét, és gyengéden ringatni kezdte.
- Sírj. Ettől jobban fogod érezni magad. Anyu mindig ezt mondja. De próbálj meg erről meggyőzni egy csomó fiút.
Csendes, nyugodt hangon beszélt, és azt mondta, ami éppen eszébe jutott. Próbált nem arra gondolni, hogy a lány a nyakánál fogva átöleli és magához szorítja.
- Jó, hogy itt vagy - mondta Isabel, miközben a fiú ingébe bújt.
Alex tudta, hogy ez hazugság. Tudta, hogy Isabel most csak egyetlen embert akar magával. És határozottan nem ő.
* * *
- Dylan, tudod, mi a... - Michael megállt, cenzúrázta magát. - Tudod, mi az a kimbi? - kiabálta. Nem tudta pontosan, hol van Dylan, ezért Michael elég hangosan kiabált, hogy az egész házban bárhol hallható legyen.
Remélte, hogy az a kis menyét Dylan nem szökött ki. Pascalék azt mondták, hogy segítenie kellett volna Michaelnek a bébiszitterkedésben. És nagyon sajnálta volna a középiskolás rágcsálót, ha nem válaszol Michaelnek elég gyorsan.
Michael megpróbált egy újabb falat almaszószt kanalazni a baba szájába. Sarah, ez volt a neve. Ennyi nevelőcsalád után kicsit nehéz volt számontartani.
Sarah elvette az almapürét, de azonnal visszaköpte, és elnevette magát. Michael először viccesnek találta, de most, hogy egy banánpürés doboz, egy spenótkrémes doboz és egy fél almapürés doboz tartalma majdnem az egész konyhát beborította, már nem volt nevetnivaló.
- Add ide a kimbit! - rikoltott Amanda a szomszéd szobából. Ki gondolta volna, hogy egy ötéves kislány, aki ragaszkodik ahhoz, hogy minden nap tündérhercegnőnek öltözzön, ilyen hangosan tud kiabálni? Talán meg kellene próbálnia elmondani neki, hogy a tündérhercegnőknek nagyon-nagyon halk hangjuk van.
- Dylan - üvöltött Michael -, gyere ide azonnal! Ha felkelek és megkereslek, bajban leszel!
- Megcsinálom a házi feladatomat. A Pascal csínytevőkre vonatkozó szabályok szerint most tanulnom kell.
Michael majdnem elhitte, de aztán észrevette az enyhe vigyort Dylan ajkán.
- Pascalék nincsenek itthon - fakadt ki. - Tehát én vagyok a főnök. Neked pedig új feladatod van: derítsd ki, mi az a kimbi, és add oda Amandának, hogy befogja a száját! Ezután öltöztesd át pizsamába, és fektesd le.
- Hogy képzeled, hogy...? - kezdte Dylan.
- Csak tedd, amit kérek! - Michael ugatott, és Dylan azonnal eltűnt.
Pascalékat tájékoztatni kell arról, hogy a gyermekek számára külön személyt lehet alkalmazni. Őt nevezik "dadának".
Aztán Michaelnek eszébe jutott. Úgy tűnt, Maria sosem bánta, hogy a kicsikkel kell lennie! A telefonért nyúlt, és tárcsázta a számot. A második csörgés után Maria felvette a telefont. Nem volt büszke rá. Könyörgött. A lány azt mondta, hogy azonnal átjön.
Csak tizenöt perc telt el, mire Maria megérkezett.
- Végre valami étel kerül a pocakodba, Sarah - motyogta.
Michael az ujjával letörölte a homlokáról a banánpürét, és felkapott egy újabb kanál almás keveréket. Sarah várakozóan felkacagott. Próbálta figyelmen kívül hagyni Amanda sírását, és a kanalat a baba szájához tartotta. Megparancsolta magának, hogy ne kiabáljon, amikor az almaszósz a homlokára csapódott, és a szemébe kezdett csöpögni.
Tizenhárom perccel később megjelent Maria, és Michael megijedt - nehogy mindazok után, amit látott, megforduljon és elmenjen.
De a lány maradt. Először azt mondta Dylannek, hogy hozzon színes ceruzákat és papírt, és megkérte Amandát, hogy rajzoljon egy "kimbit". "Ez az! Működött. Nem tudtam rájönni, mi az a "kimbit", de legalább a gyerek csendes és vidám volt."
Aztán berángatta Michaelt a konyhába, hogy foglalkozzon Sarah-val.
- Evett egyáltalán valamit? - Kérdezte, miközben felemelte a karját, és lófarokba fogta a haját. A mozdulattól a póló megnyúlt és szorosan a testére simult, amitől Michaelnek azonnal eszébe jutott az álom.
Ez túl sokszor történt mostanában. Maria valami teljesen normális dolgot csinált, és Michaelre rácsapott az álom emléke. Nem lett volna szabad belemennie. Amit látott, teljesen összezavarta a fejét, és a Mariával kapcsolatos gondolatait 18+ -ig terjedő gondolatok váltották fel.
Mint tegnap az ebédnél: Maria biztosította Alexet, hogy mindenképpen valami zöldet kell ennie. Michael a zellerért nyúlt, és véletlenül megérintette a lány kezét - a bőre olyan puha volt, hogy azonnal elképzelte, ahogy azok a gyengéd kezek megérintik a testét.
- Ha ennyire erősen kell gondolkodni, akkor azt mondanám, hogy a válasz nem. - szólalt meg Maria.
- Nos, igen. - válaszolta Michael.
- Talán várnunk kellene, hátha egy kicsit később éhes lesz. Most túlságosan fel van pörögve ahhoz, hogy egyen - állapította meg Maria. - Majd én megfürdetem. Az majd segít neki egy kicsit megnyugodni. Addig rakj rendet a konyhában.
Michael örült, hogy van valami elfoglaltsága, ami egy időre eltereli a figyelmét Mariáról de nem tudta megállni, hogy ne hallja, ahogy a vízben csobog és a babával beszélget.
Miért kellett olyan szexinek lennie abban az álomban? Aranyos. Így kellene Maria-nak kinéznie. Mindig is így nézett ki. Emlékezett rá, mennyire bosszankodott, amikor a fiú az aranyos szót használta a leírására. Úgy gondolta, hogy az aranyos szót csak akkor szabad használni, ha cicákról vagy ilyesmiről beszélnek. Szerinte az, ahogyan a lány felhúzta magát emiatt, az ... aranyos volt.
Pontosan ilyennek gondolta Mariát. Hogyan lehet tehát kiverni a fejedből ezt az átkozott álmot, és visszavezetni az elmédet a 6+ kategóriába?
Olyan erősen súrolta az asztalt, hogy a karja megfájdult tőle, és még egy pillantást sem engedett magának Maria felé. Aztán áttért Sarah etetőszékére, a konyhaszekrényre és a padlóra. Sarah dobált egy kicsit, mielőtt a köpködéshez ért volna. A lánynak jó karja volt.
- Tessék, kész is van. Hozol törölközőt és tiszta ruhát? - megkérdezte Maria.
- Dylan, hozz Sarah-nak egy törölközőt és tiszta ruhát! - kiabált Michael.
Úgy döntött, most már nyugodtan ránézhet a lányra. A lány beszélt hozzá. Nem bámulhatta a padlót, mint egy idióta. Michael ránézett a lányra. Nagy hiba volt. Sarah vízzel fröcskölte le Mariát, és a pólóját most néhány érdekes, félig áttetsző folt csúfította el. Michael a lány arcára szegezte a tekintetét.
Maria felháborodottan felvonta a szemöldökét.
- Mindig is szerettem volna egy kistestvért - vallotta be Michael. - Tudod, valakit, aki hoz nekem dolgokat, amikor túl lusta voltam, hogy magam csináljam meg.
- Ez szörnyű, nem igaz, Sarah? - Maria lehajolt, és megcsókolta a kislány fejét.
Michael hirtelen megbánta, hogy nem maga ment a törölközőért és a ruhákért. Mert ahogy látta, hogy Maria megcsókolja Sarah fejét, arra gondolt, hogy Maria megcsókolja őt. És ez teljesen beteges volt.
Sarah a vizet rugdosta pufók lábaival. Maria nevetett, és újra megcsókolta. Kíváncsi volt, milyen lenne, ha megcsókolná? Nem így, a fején, hanem mint egy álomban, mint azt a fickót...
"Ne is gondolj rá. Egy csók túl sok. Ő az a lány, akit védtél, akit cukkoltál és ijesztgettél, miközben horrorfilmeket néztél. Megcsókolni őt olyan, mintha a kishúgodat csókolnád."
Dylan bejött a konyhába, és az asztalra dobott egy törölközőt és ruhákat.
- Ha tudni akarod, a 'kimby' egy baseballkesztyű - motyogta. - Amanda szeret vele aludni.
- Ez nagyszerű! - Michael csodálkozott.
Dylan bólintott. Odasétált a hűtőszekrényhez, kinyitotta, kicsit kotorászott benne, majd becsukta. Úgy tett, mintha érdekelné, ahogy Maria öltözteti a babát, de Michael tudta, hogy nem így van. Dylan vizet töltött, megitta, majd töltött még egy pohárral.
- Szükséged van valamire, Dylan? - Maria nem bírta tovább. A karjaiba vette Sarah-t, és ringatni kezdte.
Michael Dylant bámulta. Jobb volt, mintha Mariát nézte volna. Remélte, hogy még néhány nap, és az álom emlékei kezdenek elhalványulni, és a dolgok visszatérnek a normális kerékvágásba. Azt szerette volna, hogy képes legyen vele lógni anélkül, hogy ... gondolatai lennének.
- Holnap lesz ez a táncest... - Dylan tétovázott. Súlyát egyik lábáról a másikra helyezte át.
- Attól félsz, hogy Pascalék nem adnak engedélyt, hogy elmenj? - nem értette Michael.
- Nem, már mondták, hogy mehetek. Mr Pascal fog elvinni - válaszolta Dylan. - Az a helyzet, hogy nem tudok táncolni - mondta gyorsan.
Michael ránézett Mariára, és észrevette a mosolyát. Alig tudta megállni, hogy ne mosolyogjon vissza.
- Táncolni könnyű. Majd mi megtanítunk - jelentkezett Maria. - Megyek, betakargatom a babát. Dylan, meg tudod mutatni, hol?
"Azt hiszem, jobb lesz, ha megyek és kiválasztok néhány CD-t" - gondolta Michael, és elindult a saját és Dylan szobája felé. Nem viccelt, amikor azt mondta, hogy mindig is szeretett volna egy öcsit. És nem csak azért, hogy kiszolgálja őt - ez csak egy plusz bónusz volt.
A felkészülés arra, hogy megtanítsa Dylant táncolni, a nagy testvér érzését keltette benne, egy kis ízelítőt abból, milyen lehetett volna. Bár a bátyja nem lett volna olyan stréber, akit tizenhárom éves korában meg kellett volna tanítani táncolni. Michael gondoskodott volna róla. Ha lett volna egy kisöccse, gondoskodott volna róla, hogy a kölyök képes legyen kezelni magát.
Michael nem is tudta, miért gondolkodik ezen. Soha nem lesz kistestvére. Vagy bátyja, vagy nővére, vagy szülei.
- Michael, gyere ide - szólította Maria a nappaliból. - Egy kicsit fel akarom rázni a dolgokat.
Nevetett. Maria tudta, hogyan kell felvidítani. Éppen ez hiányzott neki, különösen, amikor a családról szóló szomorú gondolatok szállták meg. Michael felkapott néhány CD-t, majd felrántotta a komód középső fiókját, kivett belőle egy melegítőt, és besietett a nappaliba.
- Nem fázol? Teljesen átáztál - mondta Mariának, és átnyújtott neki egy melegítőt. Azonnal felvette. Így már jobb.
Michael betette az egyik CD-t a lejátszóba, és bekapcsolta.
Dylan megdermedt.
- És most mi következik?
- Amit csak akarsz. - Maria üvöltött a zene fölött. - Ez a legjobb a táncban.
Körbe-körbe pörgött a szobában, apró ugrándozással, vidám táncot lejtve.
Michael megpróbálta kordában tartani a gondolatait azzal, hogy Dylanre koncentrált, aki teljesen pánikba esettnek tűnt.
- Ne aggódj, nem mindenki tud úgy táncolni, mint Maria – biztatta a fiút. - Csak a lábadat kell mozgatnod.
- Ez igaz - mondta Maria. - Michael mindig ezt csinálja. És mindig vannak lányok, akik táncolni akarnak vele.
Dylan nevetett. Maria megragadta a karját, és körbeforgatta a szobában. Michael hátralépett egy lépést, és rájuk meredt. Mariának igaza volt, nem volt rossz táncos, de biztosan nem olyan, mint ő. Olyan volt, mintha maga a zene felkapta volna őt, és megforgatta volna azokat a szőke fürtöket...
"Szedd össze magad" - parancsolta magának Michael, és kikapcsolta a lejátszót, amint a dal véget ért.
- Meg tudod csinálni - figyelmeztette Dylant.
- De mi van a…, tudod, lassú tánccal? - Dylan megkérdezte.
- Még könnyebb - válaszolta Michael. - Még a lábadat sem kell megmozdítanod. Csak fogod a lányt, és ringatózol.
- De... - Dylan zavartan halkította le a hangját -, de hol... hol kellene fognom őt?
Maria kicserélte a CD-t, és egy lassú dallam kezdett el szólni. A szobában kialudtak a fények.
- Nem tudsz táncolni erős fényben - magyarázta, és odasétált Michaelhez. - Rajtam demonstrálhatsz.
Egyáltalán nem volt kedve hozzáérni a lányhoz. Legalábbis nem most, amikor a fejében a vizes pólós gondolatok töltötték ki az agyát. De hogy hogyan szabaduljon meg tőlük, azt nem tudta.
- Van néhány hely, ahová a kezed mehet. Én általában ide szoktam tenni az enyémet - karolta át Michael Maria derekát. A kezét Maria derekának ívére helyezte.
- Jó választás - biztatta Maria. - És a lányok általában ezt teszik.
Maria pedig átkarolta Michael nyakát.
Egyáltalán nem rossz. Nincs az a kínos érzés, amire számított.
- Ilyen messze kellene lennem? - tisztázta Dylan. Michael bármelyik pillanatban arra számított, hogy elővesz valami papírt, és jegyzetelni kezd.
- Eleinte igen - erősítette meg Maria. - De aztán a lány elkezdhet bizonyos jeleket adni, mintha azt mondaná, hogy nem bánja, ha közelebb bújik hozzád. Például lehet, hogy egyenesen a szemedbe néz.
Maria Michaelre meredt. A fenébe is, micsoda kék szemei voltak! És mindig olyan jó illata volt.
"Mi a fenéről álmodott egyébként? - Michael elgondolkodott. - Talán valami pasasra gondolt, akit nagyon meg akart csókolni? Vagy talán felébredt ma reggel, és azt gondolta: Ez furcsa volt. Azt hiszem, nem kéne ananászos pizzát ennem lefekvés előtt."
- Vagy esetleg átkarolja a derekadat. - mutatott Maria Michaelre, és jól érezte magát. Egyfolytában várta a szégyent, mert ez a lány olyan volt neki, mintha a kishúga lenne. De nem volt szégyen.
- Ez a legbiztosabb jele annak, hogy össze akar bújni veled - mondta Maria. - Persze, néhány srác, mint például Michael, elég lassú. Nem veszik észre a finomabb utalásokat.
- Nem hagyok ki semmilyen célzást - tört ki, magához húzta Mariát, és egyik keze végigcsúszott a hátán. A lány viszont a fiú mellkasához szorította az arcát. Még mindig jól esett neki.
- Szóval ennyi? - kérdezte meg Dylan.
- Ennyi - válaszolta Michael, és el akart távolodni Mariától, de a lány még szorosabban magához szorította.
- Ott van még a csókolózás. - jelentette ki, felemelte a fejét, és ismét Michael szemébe nézett.
- A csókolózás? - Dylan elborzadva ismételte.
- Igen, néha a lassú tánc közben az emberek csókolóznak. - erősítette meg Maria.
Michael tekintete a lány ajkára vándorolt. A színük a málnára emlékeztette. Kíváncsi volt, milyen íze lehet.
De a csókolózás egészen más dolog volt, mint a tánc. A tánc egyfajta határeset volt. Barátok lehettetek és táncolhattatok együtt. De ha elkezdenek csókolózni, akkor átlépik a barátság határát... valami más lesz.
- Azt hiszem, ennyi elég lesz egy estére - összegezte gyorsan Michael.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése