- Nézzük meg a Victoria's Secretet - suttogta Liz. - Valószínűleg ez a megfelelő hely Isabel számára.
Tényleg, gyakorlatilag látta, ahogy Isabel megőrül egy lányos, fehérnemű-vásárlási körúton.
Max bólintott. Odasietettek a boltba. A kapu fel volt húzva, az ajtó pedig nyitva. De amikor beléptek, a hely üres volt.
- Meg akarom nézni a próbafülkéket - mondta Liz. - Talán rájöttek, hogy Valenti rájuk szállt, és elbújtak.
Az üzlet hátsó része felé vette az irányt, bepréselődött a hálóingek, köntösök és fehérneműk sorai közé.
Max hirtelen karon ragadta Lizt, és a pénztárgépes pult mögé bújt.
- Hallok valamit.
Egy másodperccel később Liz is meghallotta a közeledő lépések hangját. Valenti. A lány biztos volt benne, hogy a seriff az - az őröket Nicholas már régen kiütötte volna. Alex, Michael és Maria az emeleten voltak. És kizárt, hogy Nicholas és Isabel ilyen lassan és magabiztosan mozogjon a bevásárlóközpontban.
Max bemászott a pult alá. A hátára fordult, és magához húzta Lizt. A lány a fiú mellkasába temette az arcát, és összeszorította a szemét. A fogasok csattogása hallatszott, ahogy Valenti komótosan végigment a bolton.
"Ismételd el a Mendelejev-táblázatot" - mondta magának Liz. Amikor meg akart nyugodni, eszébe jutott a kémiai elemek táblázata és atomtömegük. Mintha arra emlékeztette volna, hogy a világ egy intelligens, szervezett rendszer. De most nem emlékezett semmire. Egyetlen elemre sem.
Liz érezte Max szívverését az arca alatt. Koncentrált a ritmusra, és érezte, hogy izmai kissé ellazulnak. Bármi is történt, Max vele volt - ez sokkal többet segített, mint az elemek táblázata.
Valenti léptei egyre közelebb értek. Liz enyhe zizegést hallott, ahogy a férfi végigsimított az ujjaival a pult felületén. Gyakorlatilag fölöttük állt.
Max még szorosabban szorította magához. Ugyanezt a szikrát érezte - és a Max iránti szerelem hulláma söpört végig rajta. Liz érezte, hogy a fiú mit érez iránta, és tudta, hogy ez kölcsönös.
Annyit mondhatott volna, amennyit csak akart, hogy ők "csak barátok" legyenek. Visszautasíthatta volna, hogy moziba menjen vele, vagy táncoljon vele, vagy bármi olyat tegyen, ami távolról is hasonlít egy pár cselekedetére. Mindez nem számított, mert az emberek, akik "csak barátok", nem táplálnak ilyen érzéseket egymás iránt.
Liz újra hallotta a fogasok kattogását. Aztán csend lett. Valenti eltűnt.
Felemelte a fejét, és Max kék szemébe nézett.
- Én... - kezdte.
Max az ajkához szorította az ujjait. Igaza volt: túl korai volt még beszélni. Meg kellett volna várnia, amíg Valenti távolabb kerül.
Max a szemét az övére szegezte, miközben ujjával gyengéden végigsimította a lány felső ajkának ívét. Aztán a hüvelykujjával végigsimított az alsó ajkán.
Kezével tovább vizsgálta a lány arcát. Ujjaival végigsimított az állán és a bal arcán lévő gödröcskén. Végigkövette az orra vonalát és a szemöldöke ívét. Az érintése olyan könnyű volt, mintha egy meleg toll simogatta volna a lányt.
És a szemei. A szeme követte a keze mozdulatait. A fiú a lány arcának minden részletét tanulmányozta, szinte mintha megpróbálta volna megjegyezni.
Liz nem bírta elviselni. Neki is meg kellett érintenie a fiút. Lehajtotta a fejét, és a sajátjával végigsimított az arcán. Az érdes borosta a sima bőréhez simult, és megborzongatta.
Az orrát Max orrához dörgölte, és még közelebb hajolt, hogy a szempilláit a sajátjával csiklandozza. Egy pillangócsók. Ő és Maria így hívták a szempillák érintését, amikor kislányok voltak.
Liz lejjebb hajtotta a fejét, és a sajátjával súrolta Max ajkait. Könnyedén és gyorsan. Aztán végigsimított az állával a férfién.
Max szaggatottan vett levegőt, és beletúrt a hajába. Visszahúzta a lány száját a sajátjához. Aztán a nyelvével végigsimított rajtuk, és kinyitotta őket.
A csókjában nem volt semmi gyengédség. Forró volt és kétségbeesett, mintha nem bírna várni még egy másodpercet.
Hirtelen elhúzódott.
- Valenti eltűnt.
Liz pislogott.
Csak úgy tett volna, mintha semmi sem történt volna? Tényleg úgy tett, mintha még mindig csak barátok lennének?
Liz Maxre meredt, aki most szorgalmasan kerülte a tekintetét.
- Meg kell találnunk Isabel-t - mondta.
Liz leszállt róla, és felállt, karjait maga köré fonva. Olyan hideg volt Max testének melege nélkül.
* * *
Isabel végigsimított az oldalán, végig a derekán és a csípője ívén. Igen, ez a ruha jól állt. Tetszett neki a bonyolult hímzés, amely a szegélyt övezte. A mély dekoltázs pedig kiemelte a rubinszínű szív medált.
De nem volt megfelelő cipője. Talán legközelebb a Macy's cipőosztályát kell majd felkeresnie. Hogyan is adhatott volna Nikolasnak igazi divatbemutatót a megfelelő cipő nélkül?
Max mindig azzal ugratta, hogy hány pár cipője van. Nem értette, hogy a cipő a kulcsa egy igazán jó öltözéknek.
Max. Miért pont most kellett rá gondolnia? Maxre gondolva a biztonsági őr jutott eszébe. A fickó csak szundikál, ennyi az egész, emlékeztette magát.
Összerezzent, ahogy eszébe jutott az érzés, ahogy az őr fejében lévő eret megcsípte. Bántottam őt. A gondolat csak úgy beugrott a fejébe.
Oké, tehát bántotta őt. Egy kicsit. Mit tehetett volna most? Semmit.
Isabel lófarokba fogta a haját, majd kontyba csavarta. Egy ilyen elegáns ruha elegáns frizurát érdemelt. Megnézte a tükörben. Tökéletes. Ideje elkezdeni Nikolas privát kifutó divatbemutatóját. Megnézte a többi ruhát, amit modellnek választott. Azok is gyönyörűek voltak, de a gondolattól, hogy még annyiszor át kell öltöznie, egyszerűen ... fáradtnak érezte magát.
Talán meg kellene mondania Nikolasnak, hogy haza akar menni. De vajon...
- Lassan forduljon meg, és tegye a kezét a falhoz. - szakította ki Isabel-t gondolataiból egy mély hang. Felismerte a hangot - a hangot a rémálmaiból.
Valenti ott volt Nicholas-szal! Ruhája szegélye remegni kezdett. Isabel ostobán bámult rá, és csak ekkor vette észre, hogy annyira megrázta a dolog.
"Emlékezz arra, amit Nicholas mondott - parancsolta magának. - Megvan benned az erő. Nem kell félned sem Valentitől, sem senki mástól."
Kilépett a próbafülkéből, és lábujjhegyen végigsétált a keskeny folyosón. A lány megragadta a ruha hosszú szoknyáját, és felemelte a szegélyt. Lehet, hogy gyorsan kell lépnie.
Isabel az öltöző bejáratát takaró függöny mögé pillantott. Ujjait az ajkához szorította, hogy ne sikítson. Valenti seriff felállt, és egyenesen Nicholasra szegezte a fegyverét.
- Lassan forduljon meg, és tegye a kezét a falhoz. - ismételte Valenti egyenletes, szinte érzelemmentes hangon.
"Tedd meg, Nicholas" - könyörgött Isabel lélekben. Amikor Nicholas megfordult, Valenti követte őt. És amikor a seriff eléri a függönyét, Isabel kinyújtja a kezét, és összeszorít egy artériát, és akkor elesik. Nem fogja gyötörni a lelkiismerete. Nicholas-t senki sem fogja tudni bántani.
De a fiúnak egyáltalán nem állt szándékában engedelmeskedni a seriffnek. Csak állt ott mosolyogva - nyilván játszani akart egy darabig Valentivel.
Egy lövés dördült, és Nicholas egy puffanással a földre zuhant.
Isabel-nek nem volt ideje felfogni, mi történt. Mozdulatlanul feküdt, és az arany aura villogott, majd eltűnt, mintha valaki kikapcsolt volna egy gombot.
Hogyan tűnhetett el az aurája? A seriff nem ölhette meg Nicholas-t! Valenti ember, csak egy gyenge, szánalmas kisember. Ez nem történhetett meg. "Most Nicholas fel fog ugrani, és szétzúzza Valenti-t" - gondolta Isabelle.
De nem mozdult.
A seriff a holttest felé indult. A függöny megérintette Isabelt, amikor elhaladt mellette, és savanyú szaggal töltötte meg az orrát.
"Át kell öltöznöm, mielőtt megtalál" - gondolta Isabel hirtelen.
Megfordult, és lassan végigsétált a folyosón. A lába úgy érezte, mintha elzsibbadt volna. A lány nem érezte, hogy a padlóhoz érnek, nem tudta, hogy jár-e, vagy a levegőben lebeg. "Talán szellem vagyok? Egy idegen szellem." Isabel majdnem felkacagott. A feje teljesen összezavarodott. Nem, nem nevethetsz. A farkasok szeretik a nevető lányokat. Szeretik lenyelni őket. Ez boldoggá teszi a hasukat.
Isabel bement az öltözőbe, és levette a ruhát, majd a tiarát és a rubin medált. Amúgy sem ő volt az, aki viselte őket. Piros sapkát kellene viselnie. Úton kellene lennie a nagyihoz, nem pedig a bevásárlóközpontban bolyongania. A farkasnak pedig nem szabadna fegyvert fognia. Miért nem követte a farkas a forgatókönyvet?
Felhúzta a farmert és a csipkeinget. Aztán összegömbölyödött a sarokban, lehunyta a szemét, és várta, hogy a farkas megtalálja.
Igen, most már hallotta őt. Hallotta, ahogy a férfi csizmája a folyosón halad. Farkas csizmában. Nem így kellett volna történnie.
* * *
- Egy lövés volt. - Max visszahőkölt. Épp most érezte, hogy Isabel rémülete felvillan. Lelőtték? Valenti megragadta őt?
- Azt hiszem, a Macy's-től jött! - kiáltotta Liz, és elrohant a bevásárlóközpont központi udvarán lévő szökőkút mellett.
Elindult, és teljes erőből elrohant a bevásárlóközpont központi udvarán lévő szökőkút mellett.
Max közvetlenül mögötte volt. Berontottak az üzlet főbejáratán. Liz megragadta a férfi karját, és jelezte neki, hogy lassítson. Igaza volt. Semmi értelme nem volt bejelenteni Valentinek, hogy ott vannak.
Gyorsan és halkan haladt előre, és az előtte lévő parfüm- és sminkpultokat fürkészte. Minden normálisnak tűnt.
"Legalább Isabelle még életben van" - gondolta. Kár, hogy nem tudott neki mentális üzenetet küldeni, hogy ott vannak, hogy segítsenek neki. Ez nem így működött. Az idegenek nem tudtak telepatikus beszélgetéseket folytatni. Csak egymás érzéseit érezték.
Isabel félelme mindent elsöprő volt.
Liz megérintette a vállát, és az orrára, majd balra mutatott. Max nem értette azonnal, mit akar mondani neki, de aztán hirtelen megérezte a szagát - a puskapor és a lőfegyverek szagát.
Befordult a sarkon, és belépett az egyik ruhákat kínáló butikba. Odabent Nicholas feküdt, Valenti pedig fölötte állt.
Max és Liz egy sor hosszú ruha mögé bújt. Max kinézett, és gyorsan körülnézett. Nicholas aurája eltűnt. Meghalt. Valenti megölte őt.
De hol volt Isabel? A gondolat addig lüktetett a fejében, és addig visszhangzott a halántékában, amíg Max azt hitte, hogy megőrül. Miért nem szaladt ki és rángatta le Nicholas motorjáról ma este? Miért nem kényszerítette rá, hogy lemenjen és megnézze vele azt a hülye filmet?
Max megkockáztatott egy újabb pillantást Valentira. A seriff felállt, és az öltözőkhöz vezető függöny mögé indult. Max gyomra görcsbe rándult. Isabel ott lehet hátul, csapdába esve.
- Én elterelem Valenti figyelmét, te pedig megkeresed Isabel-t - mondta Liz.
Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a lány magas, hangos sikolyra fakadt. Felpattant, és a kijárat felé rohant. Néhány másodperccel később Valenti kirohant a szerelőtérből. Amint eltűnt a szem elől, Max felpattant, és odarohant.
- Isabel? - szólította halkan. Nem érkezett válasz. Remélte, hogy bárhol is van, a lánynak látnia kellett, hogy Liz kivitte Valentine-t a boltból. Valahol az üzlet hátsó részében halk zaj hallatszott. Max megdermedt és figyelt. Tompa zokogás. Isabel.
Követte az egyik próbafülkébe. Amikor kinyitotta az ajtót, Max meglátta a húgát a sarokban kuporogva.
- Isabel, el kell tűnnünk innen. - Max megérintette a vállát. Megrándult, de nem nézett fel. Fejét a térdére szorította.
- Max vagyok - mondta halkan. - Semmi baj nincs, Izzy. Nincs semmi baj. De velem kell jönnöd.
Megfogta a vállánál fogva, és felemelte a lábára. Elhúzta a haját az arcából, és a lány kinyitotta a szemét.
- Mit keresel itt? - Isabel suttogta.
- A testvéred vagyok. Hol máshol lennék? - Megragadta a karját, és kivezette a boltból. Elég nehéz volt - a lány alig tudta mozgatni a lábát, mintha elfelejtett volna járni.
- Piroskának nincs testvére - motyogta Isabel.
Max megfogta az állánál fogva.
- Gyorsabban fogsz járni, ha nem nézed a lábadat.
Most engedelmesen nézett maga elé, de még mindig lassan lépkedett.
- Emlékszel, amikor megkértél, hogy lovagolj a hátamon? - kérdezte Max. Aztán felkapta a lányt, és elvitte a parkolóba vezető kijárathoz.
Mire a fiú talpra állította, Isabel már kezdett magához térni. Mélyet szippantott az éjszakai levegőből.
- Hol van Nicholas? - kérdezte a lány.
- Nem tudom - válaszolta Max. Nem tudta elmondani neki az igazat. Legalábbis most nem.
* * *
Maria átható sikolyt hallott, és a tarkóján égnek állt a szőr.
- Liz az! - kiáltotta, és kirohant a gyógyszertárból, Michael és Alex pedig követte őt.
Újabb sikoly visszhangzott a bevásárlóközpontban. Úgy hangzott, mintha az alsó szintről jött volna. Maria a felső járdát körülvevő korláthoz rohant, és lenézett.
- Arra! - Alex a Macy's felé mutatott. Liz végigszaladt alattuk. Valenti közvetlenül mögötte futott.
Valamit tenni kellett. De kizárt, hogy gyorsabban le tudtak volna jutni, mint a seriff.
- Gyere velem - parancsolta Maria. Volt egy ötlete, és azonnal a drogériába sietett. Kellett valami, amivel Valenti felé lőhet.
Észrevette a hat dobozos üdítős dobozt. Ez működhet. Mária három darabot vett elő, a korláthoz rohant, és teljes erőből Valenti felé dobta.
Ez messze repült a serifftől.
- Te egy zseni vagy! - kiáltott fel Michael, és néhány csomagot felkapva ő is a korláthoz szaladt. Meg sem próbálta kihúzni a dobozokat, hanem az egész csomagot Valentihez vágta.
A seriffet hátulról találta el. Megbotlott és a földre repült.
- Hűha! - Alex felkiáltott.
- Az erő. - magyarázta Michael.
- Csak fuss! - Maria felkiáltott, és a mozgólépcsőhöz rohant. De ugyanabban a pillanatban megcsúszott, és a földön elnyúlt.
Ahogy felmászott, Maria valami hideg és kemény dolgot érzett az ujjai alatt. Egy aranygyűrű. Nem tudta levenni róla a szemét: egyre fényesebben ragyogott, aranyló fénnyel megbabonázva.
- Maria! Jól vagy? - Michael kiáltott.
Felnézett.
- Aha. - Gyorsan a zsebébe csúsztatta a gyűrűt, talpra ugrott, és Michael és Alex után futott. Valenti valószínűleg nem sokáig fekszik a földön.
* * *
Max az ajtókat bámulta. "Gyerünk, gyerünk" - ismételgette magában. El kell tűnnünk innen. Nem biztonságos.
Azon gondolkodott, hogy bemenjen-e Liz után. De a bevásárlóközpont olyan nagy volt, hogy könnyű lett volna eltéveszteni. Még a végén itt kint várna rá.
És különben is, nem hagyhatta magára Isabelt. Egy pillantást vetett a húgára. A lány a semmibe bámult. Még csak nem is tűnt annyira ijedtnek. Csak teljesen ki volt ütve.
Max egyik lábáról a másikra állt. Valamit tenni akart. De nem tehetett semmit.
Mi van, ha Valenti elkapja a barátait? Mit csinálna velük?
A dupla üvegajtó kinyílt, és Maria, Michael, Alex és Liz kirohantak.
- Mögöttünk van - kiáltotta Maria.
Az ajtók ismét kitörtek, és Valenti kirontott. Kinyújtotta a kezét, és megragadta Lizt a karjánál fogva. A lány megpróbált elfordulni, de a seriff nem engedte el. Max elindult előre. Nem akarta ezt csak úgy végignézni.
Hangos mennydörgés rázta meg a parkolót, és az egész bevásárlóközpont körül egy ragyogó fehér fénygömb robbant fel.
Max odarohant, megragadta Lizt, és elrántotta Valentitől.
- Mi folyik itt? - kiáltott Alex.
- Nézd meg Valentit! - Maria kiáltott.
Max a seriffre meredt: az a fénykupolában állt - és nem mozdult.
- Ez néhány percig kitart. Különben sem fog emlékezni semmire - jött egy halk hang a háta mögül.
Max megfordult, már tudta, kihez tartozik. Ray Eburg. Az őrült főnöke.
Ray megvakarta a fejét.
- Elfelejtettem mondani: én sem vagyok idevalósi.
Vége a második könyvnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése