Liz kisietett a kávézóból. A következő néhány órát azzal akarta tölteni, hogy az Arlene Bluth elleni vitájára készüljön. Arlene minden könyvet kikölcsönzött az iskolai könyvtárból, ami a témájukról szólt. Liz nem hitte, hogy Arlene-nek minden egyes könyvre szüksége volt a felkészüléshez - csak azt nem akarta, hogy Liznél legyenek. Az az ellenségnek való segítségnyújtás lett volna, és Arlene sosem tett ilyet.
Liz tehát a nyilvános könyvtár felé vette az irányt, remélve, hogy Arlene még nem csapott le rá. Ahogy átkelt az Alamedán, Valenti seriff melléje lépett.
Liz nem lassított, de nem is gyorsított. Igyekezett, hogy arca kifejezéstelen maradjon, légzése pedig egyenletes legyen. Legbelül éppen egy mini-kiborulást élt át, de ezt Valentinek nem kellett tudnia.
Csendben, egymás mellett sétáltak az utcán. Ha kérdezni akar tőlem valamit, akkor neki kell először beszélnie, gondolta Liz. Miért könnyítené meg a dolgát?
- Jól néz ki, Ortego kisasszony - mondta végül Valenti. - Azt hittem, hogy a halott barátját gyászolja.
Liz hirtelen megállt. A menekülés nem volt opció. Ideje volt túlesni rajta, bár a seriff ilyen közelségétől égnek állt a haja.
- Nem tudom, mire gondol. - mondta.
Valenti megigazította a napszemüvegét az orrnyeregén. Liz utálta őket. Amikor megpróbált a seriff szemébe nézni, csak saját arcának két apró tükörképét látta.
- Talán tévedek - válaszolta. -Feltételeztem, hogy az az idegen, aki lehajtott a teherautójával a Lee-tó feletti kilátóról, az volt, akit olyan keményen próbált védeni, amikor utoljára beszéltünk.
Szünetet tartott, és hagyta, hogy a csend elnyúljon közöttük. Liz torkát olyan száraznak és érdesnek érezte, mint a csiszolópapír. Nagyot nyelt, remélve, hogy Valenti nem veszi észre. Nem akarta, hogy a férfi észrevegye, mennyire idegessé teszi.
- De új bizonyítékaim vannak arra, hogy legalább még egy idegen van Roswellben. - folytatta a seriff. - Talán ezért néz ki ma olyan jól. Talán az idegenje ép és egészséges, és nem bomlik el valahol a feneketlen tavunk fenekén.
Ezt jól mondta. Az idegenek, Max és Michael, abban a teherautóban ültek, amellyel Valenti a kilátóig üldözte őket. De még azelőtt kiugrottak, mielőtt az lezuhant volna a szakadékba. Nem volt a tóban rothadó idegen, csak egy öreg teherautó rozsdásodott.
Persze Liz ezt nem mondta volna el Valentinek. És nem is akart egy csomó kérdést feltenni neki, és nem is kezdett volna nagyokat tiltakozni. Valentivel beszélgetni veszélyes volt. Lehet, hogy nem akartál neki semmit sem mondani, de ő minden egyes szavadat arra használta fel, hogy manipuláljon, hogy egyre többet és többet mondj.
- Tudom, tudom, hogy nem hiszel a földönkívüliekben - folytatta Valenti. - De az egyik ilyen nem létező lény tegnap este betört a bowlingpályára.
- Ugyan már, mindenki tudja, hogy az idegenek imádnak bowlingozni - nem tudta Liz megállni, hogy ne válaszoljon. - Nem csak olyan emberek lehetnek, akik jól akarják érezni magukat.
- Egyetértenék az elméletével, ha nem lenne az őr - ellenkezett Valenti. - Eszméletlenül találtak rá. Nincs nyoma fejre mért ütésnek. Drognak vagy alkoholnak nyoma sincs. Nincs orvosi magyarázat.
Levette a napszemüvegét, és hideg, szürke szemeivel tanulmányozta a lányt. A lány nem tudta eldönteni, mi a rosszabb - nem látni a férfi szemét, vagy látni a szemét.
- Csak egy magyarázat jut eszembe. - folytatta. - Az őrt egy idegen ereje tette mozgásképtelenné.
"Nicholas! - jött rá Liz. - És ha Isabelle nem is segített, fogadok, hogy legalább jelen volt."
Valenti még néhány végtelen másodpercig feszülten bámulta a lányt, majd visszatette a napszemüveget.
- Gyanítom, hogy mint mindig, most is többet tudsz, mint amennyit el akarsz mondani nekem. Csak ne feledd, legközelebb egy ember is meghalhat - és te semmit sem tettél azért, hogy ezt megakadályozd. - Ezekkel a szavakkal a seriff élesen sarkon fordult, és elsétált. Liz addig figyelte a férfit, amíg el nem tűnt a látóteréből.
Egyre nehezebb volt eltitkolni az igazságot Valenti elől. "De hogyan akadályozhatnám meg, hogy rájöjjön?" - gondolta Liz.
* * *
- Tudtad, hogy az az ember, aki Elvisről a legelső fényképet készítette, a roswell-i baleset helyszínén talált négy földönkívüli boncolását is lefilmezte?- kérdezte meg Ray Maxet.
Max megrázta a fejét. Még csak a második napja volt a munkahelyén, és még mindig próbálta megszokni, hogy a fickó mindig valami felháborítót mond.
- Azt akarom, hogy menj fel a netre, és nézd meg, mit tudsz előásni róla. Azt hiszem, a neve Barrett, vagy valami ilyesmi. - mondta Ray. - Használhatod a számítógépet az információs pultnál. Ha bárki olyan kérdéssel áll elő, amire nem tudsz válaszolni, hívj fel. Elég furcsa kérdéseket kapunk itt.
- Értettem, főnök. - Max odament a számítógéphez, és beírta a jelszót. Elég mulatságosnak találta. Mindig is szerette olvasni az emberek elméleteit a roswell-i incidensről. Az egyik kedvence az volt, hogy az idegenek valójában angyalok voltak. Elég vicces volt Michaelre angyalként gondolni. Vagy Isabel-re. A testvére nem volt éppen angyali típus.
Beírta a keresőmezőbe a földönkívülieket és Elvist, majd megnyomta az Entert. Az Elvis-jelmez strasszkövei belé fúródtak, lehetetlen volt a kemény fémszéken ülni anélkül, hogy ne rángatózott volna. Csak remélte, hogy Ray nem dönt úgy, hogy kiállítást rendez Marilyn Monroe és az idegenek kapcsolatáról, mert ő nem öltözött úgy, mint ő, menő munka ide vagy oda.
Egy több mint ezer lehetséges egyezést tartalmazó lista jelent meg az idegenek és Elvis számára. Max átfutotta az első húszat a listán, és megpróbálta kitalálni, melyik a legvalószínűbb, amelyikben megvan a szükséges információ.
Max lépéseket hallott az információs pult felé sietni. Felpillantott, és meglátta Lizt. Felpattant, és a pult körül sietett a lány elé.
- Mi történt? - Max tudta, hogy valami komoly dolog történt. Liz általában nyugodt aurája ugrált és táncolt a feje körül, és vörös csíkok futottak végig gyönyörű borostyánszínű burokján.
- Azt hiszem, tarthatsz egy kis szünetet - jegyezte meg Ray.
- Menjünk. - Max elvitte Lizt a kis kávézóba a múzeum hátsó részében. Majdnem üres volt. Félrehúzott egy széket a lánynak, és leült vele szemben. - Mond el, mi történt.
- Valenti rám rontott, amikor eljöttem a munkahelyemről - fakadt ki Liz. Max hallotta a hangjában az enyhe remegést. - Tudja, hogy még mindig van legalább egy idegen Roswellben.
- Csak faggatott, vagy... - kezdte Max, de Liz nem hagyta, hogy befejezze.
- Azt mondta, hogy valaki betört a bowlingpályára tegnap este. Leütötték a biztonsági őrt - de a fickónak nincs púp a fején, és nem volt bedrogozva semmivel. Valenti szerint valaki idegen erőket használt.
- Nicholas! - Max felkiáltott. Miért nem találta még mindig a módját, hogy megállítsa ezt a fickót?
- Aha. - Liz leeresztette a tekintetét az asztalon összekulcsolt kezére. - És Max? Azt hiszem, Isabel vele volt. Tegnap este, amikor mindannyian moziba mentünk - nos, kivéve téged -, Isabel lelépett Nicholasszal - fejezte be gyorsan a lány.
Max hátradőlt a székében, és nagyot sóhajtott.
- Gondoltam rá, hogy felhívlak - mondta Liz -, de nem tettem, mert úgy gondoltam, hogy nem tehetsz semmit. Sem te, sem bármelyikünk..
Max a kezébe hajtotta a fejét. Nem volt szüksége arra, hogy bárki is hívja. Érezte, hogy tegnap este erőt használtak. Miért nem tartotta távol Isabelt Nicholastól? Egy székhez kellett volna kötöznie, ha kellett volna.
Igen, mintha ez egy valós lehetőség lett volna. De biztos van valami, amit megtehetett volna, valamilyen módon...
Liz kinyújtotta a kezét, és megfogta a fiúét.
- Úgy nézel ki, mint apa, amikor a nővéremre gondol. A semmibe bámul, és szinte hallom, ahogy olyan dolgokon gondolkodik, mint "mi lenne, ha...". Ne hibáztasd magad, Max, csak időpocsékolás.
Igaza volt. Időpocsékolás volt. Most az volt a legfontosabb, hogy figyelmeztesse Isabel-t Valenti miatt.
- Mindjárt jövök - dobta oda Liznek, és olyan gyorsan felállt, hogy felborított egy széket. Max nem állította fel, otthagyta, és Rayt kereste a múzeumban. Megtalálta, amint néhány fosszíliát porolt le a kiállításon, amely azt szemléltette, hogy az ember valóban földönkívüliekből és nem főemlősökből fejlődött ki.
- Ray, valamilyen családi vészhelyzet van. Tudom, hogy épp most tartottam szünetet, de el kell mennem. Majd visszajövök. Későig dolgozom. Nem kell fizetned, vagy...
- Menj - mondta Ray -, és szólj, ha bármiben tudok segíteni.
- Köszönöm! - Max visszasietett Liz-hez. - Menjünk, keressük meg Isabelt. - fordult Lizhez.
A dzsipje felé futottak.
- Szerintem először haza kellene mennünk, biztos, ami biztos. Ha nincs ott, talán Michael, Maria és Alex segíthet megtalálni.
Kihajtott a parkolóból. Max legszívesebben padlógázt adott volna, de kényszerítette magát, hogy a megengedett sebességhatárt tartsa be. Valenti meg akarta állíttatni őket gyorshajtásért.
Csak néhány mérföld volt a házig, de úgy tűnt neki, mintha órákig vezettek volna, mire befordultak a megfelelő utcába.
- Ott van - mondta Liz. - Látom Nicholas motorját a felhajtón.
Max a szülei autóját kereste a szemével. Nem volt ott. Jól van. Megállt a dzsippel a ház előtt, kiugrott, és magabiztosan átkelt a gyepen. Liz ott volt mellette. Örült, hogy itt van. Tudta, hogy nem kellett volna. De mégis örült.
- Isabel! - kiáltott, amikor belépett a bejárati ajtón.
- Itt vagyok - válaszolt a nappaliból. - Mi a baj?
Végigsietett a folyosón, és meglátta Isabelt és Nicholast a kanapén. A lány gyakorlatilag az ölében ült, és az ajkai teljesen feldagadtnak tűntek. Nyilvánvalóan megzavart egy nagy csókolózást. Eszébe sem akart arra gondolni, hogy Nicholas a húgához nyúlt.
- Gratulálunk, Nicholas! - köpte ki. - Néhány hete vagy a városban? És máris felkeltetted Valenti figyelmét!
- Mi?! - kiáltott fel Isabel.
- Rengeteg kérdést tett fel nekem - válaszolta Liz. - A seriff tudja, hogy kapcsolatban állok az idegenekkel, akiket keres. Csak még nincs bizonyítéka.
- Jól vagy? - Isabel aggódni kezdett.
- Nincs semmi mondanivalód? - Max félbeszakította, és Nicholasra nézett.
- Mondtam, hogy nem érdekel Valenti - mondta közömbösen.
- Gondolom, a bowlingpálya biztonsági őre sem érdekelt. Akit te ütöttél ki - jegyezte meg Max. Isabel felé fordult. - Hogy hagyhattad, hogy ezt tegye? Tudod, hogy soha nem használjuk a hatalmunkat a saját kárunkra!
- Hé, nem engedett meg semmit - ellenkezett Nicholas, és a hangjában ingerültség árnyalatai voltak. - Lehet, hogy neked van egy csomó szabályod arra, hogy hogyan használd az erőt, de nekem nincs.
- Max, nem bántotta azt a fickót - motyogta Isabel.
- Ne védj engem! - Nicholas ugatott. Felállt, és felhúzta a kabátját.
- Honnan tudod, hogy nem bántotta azt a fickót? - kérdezte Max szigorúan. - Honnan tudod, hogy nem okozott-e visszafordíthatatlanul kárt az őr agyában... vagy ilyesmi?
- Nézd, elegem van a nyafogásodból! - kiáltott fel dühösen Nicholas. - Akarod látni, mi történt az őrrel? Ettől jobban éreznéd magad?
Három hatalmas lépést tett Liz felé, majd megállt.
- Nicholas, ne! - Isabel felkiáltott, de nem időben. Megérintette a lány homlokát, és az összeesett a földre.
- Mit csináltál?! - kiáltott Max.
- Egy kis bemutató - válaszolta Nicholas, miközben elhagyta a szobát.
Max utána akart rohanni - meg kellett volna leckéztetnie, a földbe döngölnie a kretént, de ez azt jelentette volna, hogy Lizt eszméletlenül hagyja a földön. A férfi letérdelt mellé: a lány mozdulatlanul feküdt, és nagyon sápadtnak tűnt.
- Jól van? – kiáltotta Isabel sírva.
Max nem törődött vele. "Alakítsd ki a kapcsolatot" - parancsolta magának. Felejtsd el Nicholas-t. Felejtsd el Isabelt. Felejts el mindent, kivéve Lizt.
Gyengéden a homlokára tette a kezét. Azonnal benne volt. Olyan közel került Lizhez, hogy valószínűleg anélkül is kapcsolatot tudott kialakítani, hogy hozzáért volna.
Oké, mit csinált Nicholas Liz testével? Nem, az ő testükkel. Most már semmi sem választotta el Maxet és Lizt. Érezte, ahogy a lány szíve dobog benne. Érezte, ahogy a lány vére az ereiben csörgedezik. Max a lány agyára összpontosította a figyelmét. Nem voltak törésvonalak a koponyáján. Nem voltak könnyek a szürke karfiolszerű felszínen. Mélyebbre hatolt, hogy megvizsgálja a koponya boltozatát. A legmélyebb, legősibb ganglionokat kereste, ahol az agy a gerincvelőbe torkollik. Ellenőrizte az ereket, hogy nincsenek-e rajta szakadások.
Igen. Megtalálta. Az egyik artériában lévő szakadás vérrögöt képzett. Az agyszövet körülötte megduzzadt. És a nyomás az agytörzset a koponyaalapon lévő lyukon keresztül nyomta lefelé.
Rendbe fog jönni. Meg tudta volna oldani. Csak koncentrálnia kellett.
Max az elméjével megbökte a vérmolekulákat, óvatosan szétbontva a vérrögöt. Aztán összepréselte a sérült artéria falának sejtjeit, lezárva a szakadást. Az agytörzs kissé elmozdult, és visszatolódott a helyére.
Liz szeme megrebbent, majd kinyílt.
- Jól van? – Isabel remegő hangon ismételte.
Max nem válaszolt. Bámulta Lizt, és figyelte, ahogy a színek lassan visszatérnek az arcára.
- Mi történt? - motyogta. Megpróbált felülni, és néhány csepp vér folyt ki az orrából.
Max óvatosan visszatolta a földre, és az ujjával gondosan letörölte a vért. Felkapott egy párnát a kanapéról, és a lány feje alá csúsztatta.
- Még ne mozdulj!
- Max, mi a baj? - ismételte meg.
- Liz, sajnálom. Nagyon, nagyon sajnálom - mondta Isabel halkan.
- Mire emlékszel? - kérdezte meg Max Lizt. Húzta az időt. Nem bírta elviselni, hogy elmondja neki, mit tett Nicholas. Soha nem lett volna szabad megtörténnie. Maxnek látnia kellett volna, hogy ez lesz. Meg kellett volna akadályoznia.
- Emlékszem, meséltem neked arról, hogy mi történt Valentivel. Emlékszem, hogy idejöttem; emlékszem, hogy Nicholas azt mondta, hogy senki nem fog neki szabályt állítani arról, hogyan használja az erejét.
- Erőszakot alkalmazott... kiütött téged, hogy demonstrálja, amit az őrrel tett - folytatta Max. Dühös pillantást vetett Isabel-re, majd figyelme visszatért Lizre. - Csak amit veled tett, az egyértelműen rosszabb volt. Vérrögöt hozott létre a fejedben, ami sebészeti beavatkozást igényelt volna.
- Igen, ha nem lettél volna itt - tette hozzá Liz. - Megint megmentetted az életemet. Az én hősöm. - A lány elmosolyodott, és egy pillanatra Max nehezen kapott levegőt. Ahogy a lány ránézett... Gyengének érezte magát.
Megrázta a fejét.
- Az életed megmentése nem olyan nagy kunszt, ha én vagyok az, aki veszélybe sodort téged. Le kellett volna állítanom. Nekem kellett volna...
Liz kinyújtotta a kezét, és ujjait Max ajkára szorította.
- Nem.
A férfi válaszul megcsókolta a lány ujjbegyeit. Tudta, hogy nem szabadna megérintenie a lányt, de nem tudott leállni.
- Hozzak egy kis vizet, vagy... - kezdte Isabel.
Max talpra ugrott.
- Már így is eleget tettél! - kiáltotta. - Ez nem történt volna meg, ha távol maradsz Nicholastól!
- Engem hibáztatsz? - Isabel felkiáltott. - De nekem semmi közöm hozzá...
- Akkor is őt választottad, amikor megmondtuk, hogy veszélyes. Tudtuk, hogy előbb-utóbb hozzánk fogja vezetni Valentit. De te mégis utána futottál!
- Nicholas azt mondja, hogy nem kell aggódnunk Valenti miatt - tiltakozott Isabel. - És igaza van: a mi erőnkkel könnyen megszabadulhatunk tőle.
- Úgy érted, megölni? - kérdezte Max élesen. - Hirtelen nem okoz gondot neked a gyilkosság?
- Csak ha ez az életünk megmentését jelenti! - Isabel felkiáltott, és kék szemei felcsillantak a dühtől.
- Az életünk nem volt veszélyben, emlékszel? - kérdezte Max. - Megtaláltuk a módját, hogy megszabaduljunk Valentitől anélkül, hogy bárkit is bántanánk. Legalábbis addig nem, amíg te és Nicholas nem használtátok az erőt a saját szórakoztatásotokra. Remélem, jól érezted magad, Isabel.
Liz felállt.
- Ne csináljátok ezt, srácok! Csak találjuk ki, mit tegyünk.
Max átkarolta a lány derekát. A lány még nem tűnt túlságosan biztosnak a lábán.
- Isabel-nek nyilván segítségre van szüksége, hogy kitalálja, mit tegyen, úgyhogy elmondom neki. - A húga felé fordult, és minden szót lassan és megfontoltan mondott ki:- Isabel nem fog többet találkozni Nicholasszal. Isabel nem fogja használni az erejét. Isabel
- Isabel elmegy! - A húga felkiáltott, és kirohant a szobából. Egy pillanattal később Max hallotta, hogy becsapódik a bejárati ajtó. "Nagyszerű", gondolta. - Jól megcsináltam."
- Majd megnyugszik - próbálta megnyugtatni Liz. - Láttam, hogy amit Nicholas tett velem, az elgondolkodtatta. Előbb-utóbb meg fogja érteni.
Max hirtelen rádöbbent, hogy egyedül van Liz-zel, és a karjaiban tartja. Legszívesebben közelebb húzta volna a lányt, és a hajába temette volna az arcát.
De nem tehette. Liz számára veszélyes volt ilyen közel lenni hozzá. Minden, ami ma történt vele, csak megerősítette ezt.
Max lassan levette a kezét a lány derekáról.
- Jobb, ha hazaviszlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése