Vadság - 7. fejezet

- Nem bánnád, ha ezt szétvágnám? - Maria leemelte a magazint Liz asztaláról.

A moziból hazatérve a lányok megbeszélték az Isabel-Nicholas-Alex helyzetet, majd a filmet. Liz most a főiskolai jelentkezési lapjain dolgozott, Maria pedig a körmeit ápolta. Maria imádta, ahogy ő és Liz csak ültek egy szobában, és mindketten a saját dolgukat csinálták, néha beszélgettek, néha nem. Nagyon jó barátoknak kellett lenni valakivel ahhoz, hogy az ember ennyire kényelmesnek érezze, hogy alapvetően nem törődik vele hosszú időn keresztül.

- Természetesen. Megkérdezzem, hogy miért? - kérdezte Liz. Bélyegeket ragasztott a UCLA-nak küldendő jelentkezési lapjára.

- A bevásárlóközpontban észrevettem egy lányt, akinek apró szavak voltak a körmére ragasztva. Ki akartam próbálni.  - válaszolta Maria.

Liz bekapcsolta a számítógépet, megnyitotta a főiskolai jelentkezési táblázatot, és feljegyezte a dátumokat a UCLA és a Brown jelentkezési lapjainak elküldésére vonatkozó oszlopba.

- Szóval milyen szavakat vegyek? – kérdezte meg Maria.

- Felragaszthatnád a váltságdíj követelést - javasolta Liz. - Az emberrablók nem használnak állandóan újságokból kivágott leveleket, hogy a rendőrség ne tudja azonosítani a kézírásukat?

Maria hozzávágott egy párnát.

- Nagyon vicces. Valamiféle rejtett üzenetre gondoltam.

- Ó, mint például "elérhető vagyok" és egy telefonszám? - Liz ugratta őt.

- Ha-ha-ha-ha. Mondd meg, melyik hétvégén játszol Vegasban. - válaszolta Maria.

Liz felkapott egy másik magazint, és lehuppant az ágyra Maria mellé.

- Talán én is kódolok majd valamilyen rejtett üzenetet. Reméljük az majd ráveszi Max-et, hogy ejtse ezt a "csak barátok" ötletet.

- Meglep, hogy még mindig nem adta fel. - mondta Maria. - Ha látnád, hogy néz rád, amikor tudja, hogy nem látod... Ó.

Liz megrázta a fejét.

- Már megint ezt csináljuk. Maxről beszélünk. Megígértem neked, hogy adok neked egy kis szünetet.

- Beszélj róla, amennyit csak akarsz - mosolygott Maria. - Küldök egy csekket. - Liz szekrényéből elővette a körömvágó ollót, és kivágta a magazinból a "love" szót.

- Neked is kéne egy barát, hogy legyen kire panaszkodnod - sóhajtott Liz. - Kyle Valenti úgy tűnik, hogy elérhető.

- Kyle Octopus Valenti? - Maria grimaszolt. - Tudod, ez nem a legrosszabb ötlet. Elmehetnék vele, és női bájjal titkos információkat csikarhatnék ki az apjáról, a seriffről.

Liz arckifejezése komoly lett.

- Ígérd meg, hogy soha nem teszel ilyet. Ez túl veszélyes.

- Ígérem. Megígérem a legjobb barátnői ígéretet.

 A legjobb barátnői ígéretet Liz és Maria még ötödikben találták ki. Mariának még mindig megvolt a lista azokról a szörnyű dolgokról, amelyek azzal történnének, aki megszegi a "Szuperkomoly Abszolút Megszeghetetlen Legjobb Barátnői Ígéretet".

- Jól van. - Liz átlapozta a magazint.

- Egyébként, ahogy téged és Maxet nézlek, nem vagyok benne biztos, hogy bárkibe is bele akarok szeretni. Nem mintha szükségem lenne még több fájdalomra az életemben... Anyám úgyis az én ruháimban jár ki.

- Alex teljesen lehangoltnak tűnt, amikor Isabel Nicholas-szal elment. - Liz úgy döntött, hogy témát vált.

- Meglep, hogy észrevetted. Úgy tűnt, hogy elmerültél a "hol van a kis Maxom" depresszió hullámaid egyikében - Maria nem hagyta abba.

- Észrevettem. Szegénykém... - Liz egy pillantást vetett Mariára. - Régebben azt gondoltam, hogy talán te és Alex... - Elhallgatott.

- Igen, amikor tavaly először költöztünk Roswellben, néhányszor gondoltam arra, hogy "talán". De nem. Úgy értem, igen, nagyon aranyos és vicces. De még mindig nem érzem tőle azt, amit érzek, tudod? Ő nem... - vonta meg a vállát Maria.

- Nem dobban meg a szíved? - javasolta Liz.

- Pontosan.

A Doors dalának melankolikus hangjai visszhangoztak a házban. Liz érezte, hogy a padló ritmusosan zúg.

- Azt hiszem, a szüleim visszatértek. - mondta.

Maria a homlokát ráncolta.

- Apád jól van?

Maria második osztály óta ismerte Lizt. Már régen megfejtette ezt a kódot. Amikor Liz apja jó hangulatban volt, a Grateful Deadet hallgatta. A Dead volt a zenei hangulati skála csúcsán. A Doors ezzel szemben az utolsó helyen állt.

- Holnap lesz Rosa születésnapja - magyarázta Liz.

- Ó - motyogta Maria. - Igen, bocsánat, hogy is felejthettem el... Jól vagy?

Liz bólintott. Halott nővére születésnapja nem érintette meg annyira, mint a szüleit. Nem azért, mert nem szerette Rose-t. Kislányként imádta őt, és mindig próbálta magára vonni a figyelmét. Klasszikus idősebb nővér és kishúg kapcsolatuk volt.

Csak nem gondolt gyakrabban Rose-ra a születésnapján. Liz ugyanúgy gondolt rá, mint mindig. Minden nap.

Liz fejében volt ez a kis hang, amely mindig azt suttogta: "Ne legyél olyan, mint Rosa". Néha a hang az anyukájára, néha Elena nénikéjére, néha az abuelitájára, néha pedig valamelyik nagybátyjára vagy unokatestvérére emlékeztetett. De legtöbbször úgy hangzott, mint az apja.

Liz pedig nagyon keményen dolgozott azon, hogy senkinek, sem az apjának, sem másnak ne kelljen attól félnie, hogy túladagolja magát, mint Rosa a középiskolában. Liz kitűnő tanuló volt, és valószínűleg ő lesz az osztály búcsúbeszédet mondó diákja. Rengeteg órát töltött a gondozóban, és a megkeresett pénz nagy részét félretette. Mindig emlékezett az összes rokona születésnapjára. Mindig felhívta a szüleit, ha késni készült. Mindig emlékezett a fogselyemre, még akkor is, ha nagyon fáradt volt.

Liz a számítógépére pillantott. Az összes iskola listájára, ahová jelentkezett. Néha alig várta, hogy lediplomázzon, és elhagyja a várost. Hogy egy olyan helyen élhessen, ahol senki sem tudott semmit Rosáról, és senki sem aggódott amiatt, hogy Liz is olyan lesz, mint ő.

- Olyan csendes vagy. Sajnálom - mondta Maria -, nem akartam, hogy szomorú dolgokra gondolj.

- Semmi baj. - Liz kontyba fogta a haját. - És mi van Michaellel? - Sürgősen témát kellett váltania.

Maria élesen felemelte a fejét.

- Michael?

- Igen. Beszélj már a szerelmi életedről - mondta Liz.

- Úgy érted, hogy a hiányáról? - szakította félbe Maria.

- Már megbeszéltük a kapcsolatomat Maxszel, Isabel-t és Alex-et - folytatta Liz. - Így már csak Michael maradt. Szerinted kedvel valakit az iskolában?

Maria kivágta egy magazinból a "fájdalom" szót, és gondosan levágta a széleket.

- Erről nem tudok semmit. Gondolod, hogy Michael tudna... úgy értem, szeretne... randizni valakivel?

- Azt hiszem, régebben távol tartotta magát az emberektől - mondta Liz -, de ez még azelőtt volt, hogy megismert volna minket, a csodálatos embereket.

- Vajon a "csodálatos mi" képes lesz-e meggyőzni Nicholas-t arról, hogy az emberek nem ostoba lények?

- Nem vagyok benne biztos. Nem hiszem, hogy Michael valaha is úgy gondolt volna ránk, mint rovarokra. - Liz megrázta a fejét, és hosszú, sötét haja ismét szétterült a vállán. - Nagyon rossz érzésem van Nicholasszal kapcsolatban. Tudom, hogy Max is aggódik érte.

- Mit gondolsz, mit csinál most Nicholas és Isabel? - kérdezte meg Maria. A hüvelykujján lévő körmöt átlátszó körömlakkal festette le, és óvatosan rátett egy papírdarabot.

- Bármit is tesznek, remélem, nem használják az erejüket - válaszolta Liz. - Nem állok készen arra, hogy újra szembenézzek Valenti-vel.

- Szerinted elmondhatjuk Maxnak, hogy Isabel elment Nicholasszal? -kérdezte meg Maria.

Liz elgondolkodott rajta. Ez ürügyet adna neki, hogy felhívhassa Maxet, hallhassa a hangját, és kínozhassa magát egy kicsit. De igazából semmit sem tehetett. Egyikük sem tehetett semmit, ha Nicholas és Isabel úgy döntöttek, hogy elszabadulnak a hatalmukkal.

- Nem - mondta. - Úgy értem... nem mintha bármi illegálisat csinálnának.

* * *

- Ööö, a "betörés" és a "behatolás" szavak mondanak valamit neked? – kérdezte meg Isabel Nicholas-t.

- Az emberi szabályok az embereknek szólnak. - válaszolta. - Még sosem használtad az erődet zárfeltörésre? - Nicholas megfordult, és meglepetten nézett rá a válla fölött.

- Nem hiszem, hogy valaha is volt ilyen problémám az életemben. - válaszolta.

- Azt hiszem, ezt helyre tudom hozni. - mondta. Lassan görbe vigyor terült szét az arcán.

Isabel érezte, hogy a gyomra szaltózik. Ó, igen. Nicholas határozottan kezdett bejönni neki.

- Koncentrálj a csavar molekulákra, és próbáld meg összezsugorítani őket. Csökkentsd az anyagot. Ez elemi - magyarázta Nicholas. Kinyitotta az ajtót, és behúzta Isabel-t.

A helynek olyan szaga volt, mint ... egy bowlingpályának. Isabel szerint a bowling alapvetően undorító volt. Csak egyszer ment el, egy gyerek születésnapi bulijára, amikor még kicsi volt. De úgy emlékezett, hogy az egész buli undorító volt. Olyan cipőt kellett viselni, amiben egy csomó büdös láb járt előtte. Még a bowlinggolyók lyukai is koszosak voltak. Mindig voltak bennük apró morzsák vagy koszgolyók vagy valami más.

Csak azért volt itt, mert Nicholas bowlingozni akart menni, Isabel pedig ott akart lenni, ahol Nicholas. Ez volt az első alkalom. A fiúk mindig Isabelhez jöttek. De Nicholas nem egy átlagos srác, emlékeztette magát. Ez volt az első alkalom, hogy ez történt vele. A srácok mindig is maguktól közeledtek Isabelhez. "De Nicholas nem egy átlagos fickó" - emlékeztette magát.

- Szerintem azok a nagy bowlinggolyók túl könnyűvé teszik a dolgot. Én ezeket használom. - Nicholas odasétált a biliárdasztalokhoz, és felvett néhány csíkos golyót. A férfi odadobott egyet Isabel-nek, aki meglepődött, hogy milyen nehéz.

Nicholas felhúzta a pólója szegélyét, hogy egyfajta zsákot alkosson, és beletömött néhány labdát. Isabel igyekezett nem nézni a fiú feszes és lapos hasát, ahol tökéletes hasizmainak minden egyes izma tisztán látszott. Nicholas nem volt túlságosan izmos vagy vaskos - úgy nézett ki... étvágygerjesztően.

- Gyere - szakította félbe Nicholas a lány elmélkedését, majd a könyökével felkapcsolta a villanyt, és a legközelebbi pályához vezette.

"Legalább a biliárdgolyóknak nincsenek piszkos kis lyukai" - gondolta Isabel.

Nicholas ledobta a biliárdgolyókat a csiszolt fapadlóra, és hasra feküdt melléjük. Megragadta az egyik golyót, és lecsapott vele a pályára. A bábuk hangos csattanással zuhantak le.

"Már el is felejtettem, hogy ez zajos - gondolta Isabel kissé szomorúan. Az egész kellemes bowling-hangulat egy újabb csodálatos részlete.

- Hahó! - kiáltott Nicholas. - Sztrájk nekem.

Isabel elmosolyodott. Talán Nicholas bizonyos értelemben egy átlagos fickó volt. Nagyon szép.

- Csaltál - mondta. - Éreztem, hogy az erődet használod arra, hogy a labdát körbe-körbe tologasd.

Nicholas felült, megrázta a fejét, és a lányra nézett.

- Valaki nagyon visszatart téged - mondta. -Miért csalás az erő használata? Hiszen ezzel születünk. Csalás az, hogy ilyen jól nézel ki, mint amilyen jól nézel ki? Azzal a hajjal születtél, és azokkal a szemekkel, és ... minden mással.

Oké, a férfi szerint a lány gyönyörű volt. Jobb, ha vigyáz, mert különben ő is olyan lesz, aki nyál csorgatva megy Isabel után. Nagyon tetszett neki ez az ötlet.

- Max csak úgy gondolja, hogy veszélyes használni az erőt - mondta Isabel. Azt sulykolta a fejébe, hogy a képességek csak vészhelyzetben hasznosak. Persze sokkal gyakrabban használta őket, de mindig bűntudata volt... vagy valami ilyesmi.

Nicholas felhorkant.

- Max... Maxnek meg kell értenie, hogy ő nem ember. Soha nem lesz ember. És ez nagyon jó dolog.

A fiú elnyúlt a padlón. Isabel erőt érzett, és Nicholas hirtelen a járda fölé emelkedett, és körülbelül egy centivel a fapadló fölött lebegett. Felugrott.

- Ez az! Képes lenne erre egy ember?

Isabel megrázta a fejét.

- Egy ember akarna is ilyet tenni?- kérdezte.

- Ki kellene próbálnod - bólintott Nicholas a pálya felé -, olyan, mintha repülni tudnál.

Repülés. Nicholas-szal együtt lenni olyan volt, mintha repülne. Teljesen szabadnak érezte magát vele. Szabadnak, könnyűnek és ragyogónak. Teljesen másképp érezte magát, mint Max és a többiek közelében. Igen, törődött velük, és tudta, hogy ők is törődnek vele. De néha úgy érezte, mintha lehúznák őt a mélybe minden aggodalmukkal, óvatosságukkal és óvatosságukkal.

- Kipróbálod vagy sem? - kérdezte Nicholas.

- Kizárt dolog. Ez egy lépéssel túlmutat azon, hogy sörösdobozokat zúzol össze a fejeddel, ami egy elég hülye emberi trükk. - jegyezte meg Isabel. Igen, beleegyezett, hogy elmegy bowlingozni, de valahol meg kellett húznia a határt. Nicholasnak nem tett jót, ha mindig azt kapta, amit akart.

- Semmiképpen sem mondhatsz nemet. Mindent ki kell próbálni legalább egyszer. - mondta Nicholas.

Egy másodperccel később Isabel arccal lefelé volt, egy centivel a padló felett lebegett, és egyenesen a plafon felé száguldott.

- Nicholas, ne! - kiáltotta. De abban a pillanatban, amikor a feje épp a plafonba ütközött volna, Isabel élesen felfelé repült.

Nicholas végigbattyogott a sávban, és önelégülten felbámult rá. 

- Most mondd, hogy ez nem vicces. - jegyezte meg.

Isabel érezte, hogy óvatosan leeresztik a lábára.

- Rendben, ez jó móka volt.

Valójában még soha nem érzett ehhez foghatót - olyan volt, mint a világ legmeredekebb hullámvasútja.

- Éhen halok. Van itt büfé? -kérdezte Nicholas, és a sáv hátsó része felé indult. - Hű, itt van egy fagylaltgép!

Átugrott a fapulton. Isabel lehajolt, és átment alatta. Az étel- és italautomata villanykapcsolója után nyúlt, de Nicholas megállította.

- Sötétben sokkal szórakoztatóbb - motyogta.

Isabel megvonta a vállát. A sötétben amúgy is jobban látott.

- Ettél már fagylaltot innen? - kérdezte, majd hirtelen megragadta a karjánál fogva, és a gép felé vonszolta.

- Ó, nem. Nem! Isabel elkezdett civakodni. - Új inget viselek.

- Akkor vedd le - szólította fel Nicholas. Aztán lehúzta a pólóját, és a sarokba dobta.

Isabel úgy döntött, letörli a kis vigyort az arcáról. Nem mintha a melltartója amúgy sem takart volna annyit, mint egy bikinifelső. Lassan kigombolta az inge gombjait, kicsit incselkedve a férfival. Megérdemelte.

Egy kis elégedettséget érzett, amikor észrevette, hogy Nicholas torkának izmai dolgoznak. Elkaptalak, ugye? gondolta. Nos, ez így volt tisztességes. Nicholas póló nélküli látványa is érdekes dolgokat művelt vele.

- Oké, most ülj le a padlóra, és tedd a fejed a csap alá.

Isabel figyelmét nem kerülte el, hogy Nicholas hangja rekedtté vált. És a férfi ugyanolyan jól tudta nem nézni a melleit, mint ahogyan a nő sem tudta levenni a szemét a hasizmáról.

Nicholas lekapott egy tubus mustárt a pultról.

- Használhatjuk mártásként.

- Nem hiszem el, hogy ezt csinálom. - Isabel elhelyezkedett a gép alatt, és kinyitotta a száját. Nicholas meghúzta a csapot; a gép zúgott, majd egy nagy darab jégkrém pottyant rá. Valami a szájába ment, de a legtöbbje az orrában kötött ki. Köhögött.

Nicholas leállította a gépet, és zsebkendőt ragadott; az állánál fogva megfogta Isabel-t, és törölgetni kezdte az arcát. Vad volt, nem tartotta be a szabályokat... de néha, amikor megérintette, olyan gyengédnek tűnt.

- Jó móka, mi? - kérdezte.

- Igen, mindenképpen ki kell próbálnod! - Isabel felkiáltott, majd Nicholas fejét a csap alá nyomta, és megnyitotta. Elhajtotta a fejét, és a jégkrém egy részét a szájába kapta. Aztán ő maga is tett bele egy kis mustárt.

- Ez jó kombináció? - Isabel megkérdezte. - Általában tabasco szószt szoktam hozzáadni.

- Szeretnél egy kis kóstolót? - Nicholas magához húzta Isabel-t, és megcsókolta. A csókot az ujjbegyei végéig érezte. Isabel végigsimított a férfi csupasz hátán, érezte a kemény izmokat a puha, meleg bőr alatt.

Nicholas lenyalt egy nagy darab jégkrémet az orráról, és újra megcsókolta. A lány a mellkasához szorította a kezét.

- Várj - suttogta.

- Nem szeretek várni - válaszolta azonnal Nicholas.

Isabel bámult rá, mélyebben belemerülve aranybarna szemébe. A lélegzete mintha a torkán akadt volna.

- Nicholas... - suttogta, amikor a fiú ajkai ismét az övéire borultak.

- Hé! - jött egy szigorú hang. - Ki van ott?

Isabel hirtelen elhúzódott, és kinézett a pult mögül. Az egyik őr nem messze tőlük állt, és a sötétségbe lesett.

- Maradj itt - suttogta Nicholas.

Elindult a pult széléhez, és hátulról elkezdte megközelíteni az őrt. Isabel-nek nehéz volt ezt végignéznie. Bármelyik pillanatban elkaphatták volna őket. Max megölné őt. És Michael.

Gyorsan magára húzta az ingét. Ha már letartóztatják, legalább szeretne felöltözni.

Az őr közelebb ment a pulthoz - ekkor Nicholas megérintette a fejét, és a férfi azonnal a földre zuhant.

- Gyere - kiáltotta Nicholas. Isabel bebújt a pult alá - és majdnem rálépett az őr kezére. A lány azonnal hátraugrott, és rémülten bámult a férfira.

Nicholas megragadta a karját, és az ajtó felé vonszolta.

- Menjünk - ismételte meg.

Kiszaladtak a motorhoz, Nicholas felszállt, Isabel pedig azonnal felugrott a mögé. Néhány másodperccel később már ki is dübörögtek a parkolóból.

Isabel nem kapott levegőt. "Nicholas ölte meg azt a fickót" - gondolta lázasan. - "Az egyik pillanatban még csókolgatott, a következőben pedig megölt egy embert."

Körmei beleásták magukat a motor ülésébe. Inkább leesik, minthogy újra megérintse Nicholast. De legalább hazavitte.

Befordult az utcájába, és megállt a ház előtt. Amikor megpróbált leszállni, majdnem leesett a motorról.

Nicholas megragadta a karját, és visszarántotta.

- Nincs jóéjt puszi? - suttogta.

- Megöltél egy embert - csattant fel Isabel. Megpróbált elhúzódni, de Nicholas nem engedte el.

- Az csak egy ember. - válaszolt. - Soha nem csaptál le egy legyet, vagy léptél rá egy csótányra?

- Elég a rovar-összehasonlításokból! Mennem kell. - válaszolta Isabel. Tudta, hogy Nicholas így érez az emberi faj iránt, de nem tudta elképzelni, hogy megölné valamelyiküket.

Nicholas megszorította a kezét.

- Csak vicceltem. Csak vicceltem. Nem öltem meg azt az őrt - csak kiütöttem.

Leszállt a motoról, kezét Isabel vállára tette, és gyengéden megcsókolta.

- Rendbe fog jönni.

- Tényleg? - Isabel szívverése kissé lelassult, és visszatért a normális szintre.

Nicholas újra megcsókolta.

- Tényleg. Most már nincs több témázás az emberekről. - A férfi átkarolta a lányt, és addig csókolta, amíg a lánynak elakadt a lélegzete, és nem tudott beszélni semmiről.