Boszorkány kanyon - 7. rész

‒ Jelmezben van? ‒ kérdezte Carla csodálkozva.

De mielőtt bárki válaszolhatott volna (a válasz valószínűleg igen), a kép felvillant, és a férfi eltűnt. Úgy értem ‒ javította ki magát Sam gondolatban ‒, nem a kép villant fel, hanem a fickó a képernyőn. A monitor mindent ugyanúgy mutatott, mint korábban ‒ a faldarabot és a parkolót ‒, de a férfi eltűnt. Igaz, egy másodperccel később újra megjelent, ezúttal távolabb, szinte a képernyő szélén, és ismét eltűnt. Az őr a billentyűkön kezdte el irányítani a kamerákat, megjelenítve a szomszédos kamerák képeit, de az egyenruhás fickó a semmibe veszett.

‒ Mi a fene...?

‒ Ha valami baj van ezzel a rendszerrel, azonnal tudnunk kell róla ‒ jelentette ki Carla. ‒ És meg kell javíttatnunk.

‒ Nem hiszem, hogy a rendszer volt az ‒ mondta a női őr. ‒ A kamerák jól működnek. Soha nem hallottam még olyanról, hogy egy kamera csak a kép egy részét veszítse el, a többit pedig megtartja.

‒ Lynette, te magad mondtad, hogy bármi megtörténhet.

‒ Természetesen. De nem olyan, ami fizikailag lehetetlen ‒ tért vissza Lynette az asztalához, és megragadta a mikrofont. ‒ Van valaki a parkoló északnyugati részén, vagy akinek van rálátása arra a részre?

‒ Egy perc múlva ott leszek ‒ hallatszott egy tompa, de határozott hang.

‒ Remek. Keress egy katonai egyenruhás fickót. Úgy néz ki, mint egy polgárháborús katona, vagy valami hasonló.

Inkább az indiánháborúk katonáihoz hasonlít ‒ gondolta Sam, de megtartotta magának a véleményét.

‒ Úton vagyok ‒ jelentette egy hang.

‒ Gondolom, nem számítottak arra, hogy valami ilyesmi történik, amíg itt vannak ‒ mondta Carla Samnek és Deannek, miközben az őr jelentésére vártak.

‒ Sosem lehet tudni ‒ vágott vissza Dean. ‒ Láttunk már elég furcsa dolgot.

A hangszórók újra életre keltek.

‒ A helyemen vagyok. Nem látok senkit.

A biztonsági őr a konzolnál új képet mutatott, és Winchesterék felismerték a parkolóban sétáló férfit, aki nem engedte be őket a bevásárlóközpontba. A fák felé tartott, és a képernyőn látszott a sziluettje a fekete, fehérrel szegélyezett aszfalton. De aztán a kép újra felvillant: egy katona jelent meg az őr mögött. Ő pedig éppen a kardját húzta ki a hüvelyéből.

‒ Johnny! ‒ kiáltott Lynette a mikrofonba. ‒ Johnny, ott van mögötted! Látod őt?!

Az őr arca ugyanolyan üres volt, mint korábban. Állát a mellkasához húzta, és Sam megértette, hogy a gallérjára szerelt mikrofonba beszél (nyilván a mikrofon a gallérjára volt erősítve).

‒ Ismétlem. Semmit sem...

‒ Johnny, vigyázz! ‒ Lynette felsikoltott.

Az őr mondott még valamit, de nem lehetett hallani, csak a szája mozgott. A sötét, kávéillatú szobában csend volt. A katona még mindig villogott, mintha nem tudott volna teljesen megnyilvánulni. A szablyája mégis hosszúnak és halálosnak tűnt.

‒ Ó, Istenem ‒ fújta ki a levegőt Carla gyengén. ‒ Ez nem történhet meg...

Meglepődnél, ha tudnád, mi folyik itt ‒ ellenkezett gondolatban Sam, és hátba verte a bátyját.

‒ Menjünk oda.

‒ Csak utánad ‒ válaszolta Dean.

‒ Mindenki az észak-nyugati szektorba, most! ‒ Lynette ismét a mikrofonba kezdett kiabálni. ‒ Figyelem, a behatolónak fegyvere van és veszélyes!

Sam és Dean kirohantak, de azonnal rájöttek, hogy nem ismerik eléggé az épületet ahhoz, hogy egyedül megtalálják a rövidebb utat. Lassítaniuk kellett, hogy lássák, merre mennek az őrök. Éppen egy harc közepén voltak, és a Winchesterek az ajtón figyelve megpróbáltak előbb a helyszínre érni.

Bár Johnny menthetetlen volt: mielőtt kirohant volna az irodából, Sam a képernyőn látta, hogy egy öreg katona hasba szúrja Johnnyt, és a fiú ‒ még mindig a rémülettől tágra nyílt szemmel ‒ a lába elé omlik.

Jim Beckett seriff ugyanolyan ruhában volt, mint McCaig halálának éjszakáján, és a mentősök is ugyanabban a furgonban érkeztek (a fények különösen erősek voltak a nehéz, sötét felhőkben); az egyetlen új részlet Donald Milner, Cedar-Wells polgármestere volt. A polgármester térdig érő fekete kabátot, fekete-piros-fehér kockás zakót viselt ‒ mintha tényleg kirabolt volna egy ingatlanügynököt ‒, erősen gyűrött khakit és bojtos cipőt. Mindannyian egy vértócsa mellett álltak ‒ az őr holttestét már elvitték a mentősök. Mire Winchesterék megérkeztek, a katona természetesen már eltűnt. Vagy megint láthatatlan. Akárhogy is, nem volt látható.

‒ Ugye, fiúk, nem mondanak erről semmit a megnyitó előtt?‒ kérdezte Milner polgármester, aggódó pillantását szegezve Deanre és Samre. ‒ Úgy értem, nem a helyi sajtótól vannak, ugye?

‒ A cikk még egy darabig nem jelenik meg, úgyhogy ne aggódjon ‒ biztosította Dean.

‒ Jim, nincs itt több újságíró?

A seriff körülnézett.

‒ Úgy tűnik, nem.

‒ Én a helyében nem nyitnám meg a központot ‒ tanácsolta Sam.

Carla Circle elfehéredett, Milner polgármester pedig elkomorult, és úgy szorította ökölbe a kezét, mintha mindjárt belerúgna valakibe.

‒ Nem halogatjuk az átkozott megnyitót!! ‒ jelentette ki. ‒ A pláza holnap kinyit, még ha kövek is repülnek az égből! Túl sok a költség, a nyilvánosságról nem is beszélve!

‒ De a mai gyilkosság plusz a tegnapi ‒ ellenkezett Sam óvatosan. ‒ Ha ez egy negyvenéves ciklus, akkor...

‒ Nincs negyvenéves gyilkossági ciklus! ‒ csattant fel dühösen a polgármester. ‒ Ez csak egy városi legenda! Turisztikai látványosság!

Sam egy pillantást vetett a sűrű erdővel körülvett, magányos épületre. Nos, ez egy erős szó a városira. Dean felé fordult és mormogott: ‒ Fergeteges. A Halottak hajnala helyett a Cápa című filmben vagyunk.

‒ Mi köze van ehhez a cápának? ‒ kérdezte Sam szórakozottan. ‒ Nem látok cápákat.

‒ Cedar Wellsben nulla a bűnözés ‒ folytatta Milner. ‒ Nem igaz, Jim? Ugye szemmel tartod ezt az őrültet?

Beckett megvakarta kiálló orrát.

‒ Az embereim átfésülik az erdőt és szemmel tartják az utakat. Ha bárki egyenruhás felbukkan, elkapjuk, erre számíthatsz.

Samet inkább az aggasztotta, hogy a tetthelyet néhányszor lefényképezték, de nem kutatták át alaposan. Addig is, lehet, hogy itt van bizonyíték.

‒ Mi van, ha átöltözött? ‒ vonta Dean kérdőre.

‒ Megtaláljuk, fiam ‒ ígérte Beckett. ‒ Valahol errefelé van egy őrült egy véres karddal. Nem lehet olyan nehéz a nyomára bukkanni. Szerencsések fiúk, hogy maguknak van a legjobb alibijük, mert a két haláleset után, amióta a városba jöttek, az első számú gyanúsítottaim lennének. Az egyes és a kettes számú, azt hiszem.

‒ Tehát nem tartja lehetségesnek, hogy a gyilkos helybéli?

‒ Lynette mindenkit ismer itt, biztosan felismerte volna őt.

‒ Nem idevalósi ‒ tette hozzá Lynnette. ‒ Ezt biztosan tudom.

‒ Tehát van valaki, aki ideutazott, feltehetően autóval, antik katonai egyenruhával és lovassági szablyával ‒ mondta Sam. ‒ Ellenőrizte a moteleket?

‒ Miért nem mondja meg nekünk, hogyan végezzük jól a munkánkat ‒ szidta a seriff. ‒ Lehet, hogy önöknek tudatlanok, de mi profik vagyunk.

‒ Nem kételkedtem benne ‒ mondta Sam sietve.

‒ Sammy szereti a zsarukat ‒ mondta Dean. ‒ Ha nem lenne tehetsége író, akkor zsaru lenne.

Beckett olvashatatlan arccal nézett Samre, mintha azon gondolkodna, hogyan válaszoljon egy ilyen kijelentésre. Sam tisztában volt azzal, hogy a bátyjának gyakran meggyűlt a baja a törvénnyel, bár nem mindig az ő hibájából. De a seriff úgy döntött, hagyja, hogy a megjegyzés elmenjen a füle mellett.

‒ Akárhogy is, rajta vagyunk az ügyön, polgármester úr.

‒ Jó ‒ hagyta jóvá Milner, majd hozzátette: ‒ Ez a bevásárlóközpont a menetrend szerint nyílik meg, és erről nem lesz több vita.

Talán igaza volt.

De ha a történelemhez volt valami köze, a gyilkosságok még csak most kezdődtek el...