- Úgy érzem magam, mintha tornádóba kerültem volna - mondta Max, ahogy behajtottak az iskola parkolójába. Félénk, tétova mosolyt váltott Lizzel. Minden ugyanolyan volt, mint azelőtt, de ugyanakkor valami mégis megváltozott.
- Pontosan ugyanezt gondoltam, amikor Valenti kitett a hullaházban tett látogatásunk után - válaszolta Liz.
Ez sokszor megtörtént vele és Mariával - mindig befejezték egymás mondatait, és ugyanazokat az asszociációkat és összefüggéseket hozták létre. De Liz még soha nem érzett ilyen kapcsolatot egy férfival.
- Készen állsz, hogy bemenjünk? - kérdezte Max.
Liz Max szemébe nézett. ˝Hogyhogy sosem vettem észre, milyen jóképű a fiú?˝
- Várjuk meg a csengőt, akkor jobban el tudunk vegyülni. Nem kell, hogy minden máson felül még le is bukjunk, amiért lógunk az óráról.
- Liz Ortego, a törvényen kívüli - cukkolta Max. De nem nézett rá, és a hangja üresnek és élettelennek tűnt. Felvette az üres kekszcsomagolást, és összehajtogatta. Félbehajtotta, aztán addig hajtogatta, amíg egy apró négyzet nem lett belőle.
"Ez az egész Valenti helyzet még mindig nem rendeződött le a fejében."-gondolta Liz, miközben figyelte a fiút. Azt kívánta, bárcsak mondhatna valamit, amitől jobban érezné magát... De tudta, hogy nincs semmi, amitől ez jobb lenne, ezért csak ült mellette, remélve, hogy ez legalább egy kicsit segít neki.
"Talán meg kéne fognom a kezét, vagy valami ilyesmi?" -, gondolta Liz. A lány a fiú kezét bámulta, ami az ülésen volt. A kezét, amely nem is olyan régen megérintette a lány sebét, és meggyógyította őt. Segíthetne neki, hogy jobban érezze magát, ha megfogná a kezét?
- Jól elbeszélgettél apámmal? - szólalt meg egy hang, kizökkentve őt a gondolataiból.
Liz a hang irányába nézett, és meglátta, hogy Kyle Valenti Max dzsipje felé tart.
A csengő megszólalt, a harsány hang szinte kirobbant az iskola ajtaján.
- Tűnjünk el innen. Nem akarok most Kyle-lal foglalkozni. - mondta Liz, halkan.
- Megszabaduljak tőle? - kérdezte Max.
- Nem, csak menjünk.
Kiszálltak a dzsipből, és átsétáltak a parkolón az iskola felé. Liz gyorsan sétált, de nem túl gyorsan: ha Kyle azt hiszi, hogy fél, akkor csak ösztönözni fogja. Hallotta, ahogy Kyle csizmája az aszfalton koppan, ahogy követi őket.
- Érdekes. - szólította meg gúnyos hangon. - Kihallgatásra kirángatnak az iskolából, aztán te és Max Evans együtt leléptek. Ez nagyon érdekes. Fogadok, hogy az apám is így gondolná.
"Kyle-nak igaza van" - gondolta magában Liz. Nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: Liz figyelmeztetni akarja az idegent, akit védelmez. És ha Valenti megtudná, hogy a lány Maxszel együtt lógott az iskolából, legalábbis kíváncsi lenne Maxre - hogy ki ő, miért futott hozzá Liz a hullaházi kirándulás után.
Liz szembefordult Kyle-lal. Max védelmezően odalépett hozzá, szorosan mellé állt - és ez ötletet adott neki.
- Miért? Az apád valami perverz vagy ilyesmi? - kérdezte Kyle-tól. - Szeretne minden részletet hallani arról, hogy kivel smárolok?
Liz átcsúsztatta a karját Max dereka körül. Érezte a feszültséget a fiú testében, minden izma megfeszült.
"Remélem, hogy nem túlságosan megijedt, hogy ne támogassa az én a történetemet" - gondolta. Aztán érezte, hogy Max karja átkarolja a vállát. Jól van.
- Rábeszéltem Maxet, hogy lógjon az óráról. Szerettünk volna egy kis időt kettesben tölteni. - tette hozzá Liz.
Kyle korántsem volt olyan hideg és zárkózott, mint az apja. Ha csak egy kicsit is erőltette volna, valószínűleg el tudta volna felejtetni vele a gyanúját. Csak adna neki valami érdekesebbet, amin gondolkodhatna.
- Néha egyszerűen lehetetlen megvárni az órák végét, tudod? A szüleim pedig mindketten elmentek délután, nem voltak otthon, szóval...
- Te és Evans. Persze, hogy elhiszem - mondta Kyle szarkasztikusan.
Liz felvonta a szemöldökét.
- Azt hittem, a pasik általában nem nézik meg más pasik testét.
Hagyta, hogy Kyle maga találja ki, mire is gondol. Tudta, hogy megértette, amikor dühös pír színezte ki az arcát. Szó nélkül ment el Max és Liz mellett.
- Remélem, nem sértettem meg a kis férfiúi egódat - szólt utána. Azt akarta, hogy Kyle dühös maradjon. Ez megakadályozná, hogy túl sokat gondolkodjon.
Max távolodni kezdett, de Liz a másik karját a férfi dereka köré fonta, és közelebb húzta magához.
- Van egy olyan érzésem, hogy Kyle figyelni fog minket. Nem olyan buta, mint amilyennek látszik. - mondta neki halkan - Meg kéne csókolnunk egymást, vagy valami ilyesmi.
- Ha tényleg úgy gondolod, hogy kellene - válaszolta Max. A hangja a szokásosnál mélyebben, rekedtesebben szólt.
Liz megértette, hogy a színészek miért mondták mindig, hogy a szerelmi jelenetek nem szexi dolgok. Olyan volt, mintha elfelejtett volna csókolózni. Nem tudta eldönteni, mit csináljon a kezével. Csak arra tudott gondolni, hogy Kyle nézi őket. Ha ez nem működne...
Max a hüvelykujjával hátra billentette az állát, és a lány azon kapta magát, hogy a szemébe bámul. Hirtelen sokkal nehezebb volt Kyle-ra gondolni. Max leengedte a fejét, és a lány lehunyta a szemét, várva, hogy a fiú az ajkát az övéhez simítsa. Ehelyett a férfi a nyaka oldalát csókolta meg. Egy váratlan érzés miatt megborzongott.
A férfi keze a lány derekára vándorolt, és szorosabban magához húzta. Liz érezte, hogy halk remegés járja át a fiút. "Vagy talán én vagyok az… , aki reszket." - gondolta.
Max ajkai felmentek a lány fülcimpájához, gyengéd csókokat hagyva rajta.
- Gondolod, hogy elment? - suttogta. Aztán eszébe jutott. Kyle. Ez az egész csak egy show volt Kyle-nak. A szíve őrülten kalapált. És Maxé is. A fiú pólóján keresztül is érezte. A melegségét, az erejét.
Liz felnyúlt, és ujjaival beletúrt Max hajába, szorosan magához ölelve őt.
- Talán várnunk kellene még egy percet - suttogta. - Csak a biztonság kedvéért.
***
- Ez mind a te hibád, Max! - Isabel hangja remegett a dühtől.
Max tudta, hogy feszült lesz, ha Isabel, Michael, Liz és Maria egy szobában beszélgetnek a Valenti helyzetről. De arra nem számított, hogy ennyire rossz lesz. Úgy érezte, mintha a nappalija helyett egy aknamezőn ülne. Bármelyikük rossz szava olyan robbanást okozhatott, amely mindannyiukat elpusztította volna.
- Ha nem gyógyítottad volna meg, ez nem történt volna meg! - kiabált Isabel.
Max tudta, hogy a lány retteg. Meg akarta mondani neki, hogy bármi áron megvédi őt Valentitől. De ez csak rontott volna a helyzeten. Isabel utálta beismerni, hogy fél - ettől még sebezhetőbbnek érezte magát. Ha megpróbálta volna megnyugtatni, tudta, hogy teljesen kiakadna rajta.
- Szerinted hagynia kellett volna meghalni? - követelte Maria. - Te is így gondolod, Michael? Szerinted Maxnek hagynia kellett volna, hogy Liz elvérezzen?
Maria aurája általában egy tóra emlékeztette Maxet egy nyári napon - szikrázóan kék. Most inkább egy vihar előtti óceánra hasonlított - zavaros zöld és kavargó, potenciálisan halálos.
- Szerinted Liz élete fontosabb, mint a mi hármunké? Mert akár erre is sor kerülhet. - válaszolta Michael nyugodtan. Túlságosan is nyugodtan. Michael nem volt egy nyugodt fickó. Uralkodott magán - épphogy -, és ha elvesztette volna a fejét, Max nem tudta, mit fog tenni.
- Nézd, még mielőtt Max meggyógyított volna, Valenti tudta, hogy léteznek idegenek. Most sem tud többet. - mondta Liz. Mariaról Michaelre és Isabelre pillantott, mindegyikükkel felvéve a szemkontaktust.
Max látta rajta, hogy a lány próbálja helyrehozni a dolgokat, de úgy gondolta, hogy talán már túl késő. Egyedül Isabelnek és Michaelnek kellett volna beszélnie Valentiről. Túl sok volt nekik, hogy olyan emberek között legyenek, akik tudták a titkukat.
- Valenti most már tényleg többet tud - erősködött Isabel. - Tudja, hogy te tudod, ki az idegen. Addig fog nálad nyomulni, amíg el nem mondod neki.
- Liz soha nem tenne ilyet! - kiáltott fel Maria.
- Liz soha nem tenne ilyet - ismételte Michael éles hangon, gúnyosan. - Csak azért mondod ezt, mert túl ártatlan vagy ahhoz, hogy belegondolj, hogy egy olyan elmebeteg, mint Valenti, milyen módszereket találhat ki arra, hogy valakit szóra bírjon.
- Nem Liz miatt aggódom - mondta Isabel Mariának. - Hanem miattad. El akarod mondani Valentinek az igazat, ugye?
- Mindketten megígértük, hogy nem... - kezdte Liz.
De Maria félbeszakította.
- Igen! El akarom mondani neki. De nem fogom - csak ha mindannyian beleegyezünk. De gondolj bele - ez mindent megoldana. Azt mondta Liznek, hogy csak azért akarja nyomon követni az idegeneket, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem jelentenek veszélyt az emberekre. Ha rájön, hogy nem fogsz bántani senkit, békén fog hagyni. Mindannyiunkat békén fog hagyni.
- Három szót mondok nektek: Tiszta lap projekt. Ez úgy hangzik, mint valami üdvözlés egy képeslapon. - követelte Michael. - Ez inkább a politikailag korrekt módja annak, hogy ne halálosztagot mondjunk.
- Michaelnek igaza van - mondta Liz. - Nem tudjuk...
- Nem érdekel, hogy mit mondasz erről. Te nem tartozol közénk.- Isabel feltolta magát a székéből, és odalépett Mariához. Lehajolt, amíg szemtől szembe nem kerültek. - Ha egy lépést is teszel Valenti felé, tudni fogok róla, és megöllek. Megtehetem, és te észre sem veszed, hogy jövök. Egy éjszaka elalszol, és soha többé nem ébredsz fel.
- Fogd be és ülj le! - Max ugatott. - Senki sem öl meg senkit. Te is ugyanolyan aljasul és rosszindulatúan ridegen és gonoszul viselkedsz, mint Valenti.
Isabel felegyenesedett, és Maxre meredt. A férfi látta, hogy könnyek csillognak a szemében.
- Sajnálom, Izzy - mondta azonnal. - Nem akartam, hogy így jöjjön ki belőlem.
- Ne is fáradj - válaszolta a lány. - Tudtam, hogy melléjük állnál.
Kirohant a szobából. Néhány másodperccel később Max hallotta, ahogy a dzsipje csikorogva kihajt a kocsifelhajtóról.
- Szép volt, haver - motyogta Michael, miközben utána ment.
Max örült, hogy Isabel nem lesz egyedül. Kizárt, hogy egy darabig hagyta volna, hogy magyarázkodjon, bocsánatot kérjen vagy bármi mást. De beszélne Michaellel, és ő majd megakadályozza, hogy bármi hülyeséget csináljon. Kivéve, ha meggyőzné őt, hogy csináljon vele együtt valami hülyeséget.
- Nekem is mennem kell. Nem tudok... - tört meg Maria hangja. Felkapta a táskáját és a kabátját, és elrohant.
Max odament a kanapéhoz, és leült Liz mellé.
- Szerintem ez jól sikerült - mondta szarkasztikusan.
- Beszélek Mariával - mondta Liz. - Tudom, hogy meg tudom győzni, hogy ne menjen el Valentihez. Csak annyira fél, hogy azt akarta hinni, hogy elmondhatjuk neki, és ő majd mindent helyrehoz.
- Isabel is meg van rémülve - több mint rémült. Kisgyerekkorunk óta retteg Valentitől. Olyan volt neki akkoriban, mint a mumus. Rémálmai voltak róla, és sikoltozva ébredt fel - válaszolta Max. - De Mariát nem fogja bántani. Isabel nem olyan őrült.
Liz nem válaszolt. Csak a fiú arcát tanulmányozta, sötétbarna szemei intenzíven világítottak.
- Mi az? - kérdezte.
- Mindent kockára tettél, hogy meggyógyíts, ugye? - mondta Liz. - Az, hogy veszélybe sodortad Michaelt és Isabelt, nagyon megviselhetett téged.
- Tudtam, hogy bízhatok benned - motyogta, miközben a lányra meredt. Szinte érezte a lány bőrének ízét az ajkai alatt. Szinte érezte, ahogy a lány teste az övéhez nyomódik. Anélkül, hogy gondolkodott volna rajta, a lány felé hajolt.
"Mit csinálsz? - gondolta. - Liz hagyja, hogy megcsókold, hogy megszabaduljon Kyle-tól. Pontosan."
Akkor miért vándorolt a tekintete folyton a fiúi ajkaira? Azt akarta, hogy újra megcsókolja? Biztosan úgy tűnt, de ha Max félreértette a jeleit, ha csak azért engedte, hogy a férfi megérintse, hogy kizökkentse Kyle-t, Max idiótának tűnt volna. Rosszabbnak, mint egy idiótának
- Nekem Isabel és Michael után kellene mennem – mondta végül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése