Liz harmadszor is elolvasta a kérdést: "Milyen előnyei voltak az aranystandardnak*?"
"Erre a vizsgára készültem" - gondolta. - "Megnéztem a jegyzeteimet, és újraolvastam a fejezetek legfontosabb pontjait. Akkor miért nem emlékszem még arra sem, hogy mi az az aranystandard?"
Liz a kérdések opciók részéhez fordult, és felsóhajtott. A, B, C és D mind ésszerűnek tűnt. De még az E: "nincs helyes válasz" is jó lehetőség volt.
Hol járt a feje?
"Igen, mintha mostanában semmi sem vonta volna el a figyelmemet" – gondolta szarkasztikusan. - "Majdnem meghaltam. Aztán rájöttem, hogy a srác, akit fél életemben ismertem, egy földönkívüli. Aztán rájöttem, hogy az az idegen szerelmes belém."
Max Evans szerette őt. Liz még mindig próbálta ezt feldolgozni.
Az órájára nézett. Már csak húsz perc volt hátra. Dobjon fel egy érmét? Kivéve, hogy ki kellett találnia, hogyan kell feldobni egy érmét a többválaszos válaszok esetében. Talán az írás az asztalon A, a fej az asztalon B, az írás a padlón...
Liz hirtelen észrevette, hogy valaki megveregeti a vállát.
- Az igazgató úrnak azonnal beszélnie kell önnel - mondta Mr Beck halkan. - Szedje össze a holmiját.
Liz felkapta a hátizsákját. Tudta, hogy mindenki őt bámulja, miközben az ajtó felé tartott. Valószínűleg mindannyian azt próbálták kitalálni, hogy miért hívták be Liz Ortegót az igazgatói irodába. "Miért hívatta ki Ms. Shaffer az óráról?" - tűnődött, miközben végigsietett a folyosón. Valami nagy dolognak kellett történnie. Kinyitotta az iroda ajtaját - és meglátta Valenti seriffet, amint a szobát kettéosztó hosszú pultnak dőlve várakozott. Tükrös napszemüvege eltakarta a szemét, és az arca kifejezéstelen volt, mint mindig.
- Valenti seriffnek van néhány kérdése – mondta Ms Shaffer.
Liz megugrott. Észre sem vette, hogy az igazgató ott van. Amint Liz belépett a szobába, a tekintete megakadt Valentiben.
- Menjünk. - A seriff ellökte magát a pulttól, és elindult az ajtó felé. Nem szólt egy szót sem. Liz követte a férfit a folyosón, a kijárata felé, majd a parkolóba. Ugyanilyen csendben kinyitotta az autója hátsó ajtaját, hogy Liz beülhessen, majd bemászott a vezetőülésbe, és beindította a motort.
Liz az első és a hátsó üléseket elválasztó fémrácson keresztül Valenti tarkóját bámulta. Tudta, hogy a férfi valami megfélemlítő játékot játszik vele - és ez működött. A frászt hozta rá. Vajon rájött, mi történt valójában a kávézóban? Tudta, hogy Max meggyógyította őt? Mindent tudott?
"Vedd rá, hogy elmondja, amit tud" - biztatta magát Liz. - "És maradj csendben. Ne kezdj beszélgetést, csak azért, hogy kitöltsd a csendet. Pontosan ezt akarja."
A lány az ülésre hajtotta a fejét, és próbált unalmat színlelni. Úgy érezte, mintha bármelyik szava, bármelyik apró gesztusa veszélybe sodorhatná Maxet.
Az autóban cigaretta-, műanyag- és valami gyógyszerszag terjengett. Ki akarta nyitni az ablakot, de kételkedett abban, hogy a rendőrautó ablakait le lehetne húzni.
Valenti behajtott egy kis mustárszínű épület parkolójába a város szélén, kiszállt a kocsiból, és halk kattanással becsukta az ajtót. Liz szinte azt kívánta, bárcsak becsapta volna. Akkor legalább embernek nézett volna ki. Ehelyett a seriff úgy nézett ki, mint egy robot, aki mindent irányít maga körül. Tudta, hogy nem tudja úgy becsapni a férfit, ahogyan Elsevan DuPriss-t becsapta.
Kinyitotta neki az ajtót, és elindult a parkolóban az épület felé. Liz kiszállt a kocsiból, és utolérte a férfit. A lány széles léptekkel haladt, hogy lépést tartson vele; gyorsan átkeltek a parkolón, és beléptek az üvegezett kétszárnyú ajtón. Liz nem volt hajlandó három lépéssel mögötte futni, mint valami szánalmas kiskutya.
Miközben végigsétáltak egy hosszú, csúnya, pöttyös linóleummal borított folyosón, Liz megpróbált visszaemlékezni a történet minden részletére, amit a kávézóban mesélt neki. Ma is képesnek kellett lennie elismételni neki anélkül, hogy elszólná magát.
Valenti hirtelen megállt, és kinyitotta a bal oldali ajtót; félreállt, és hagyta, hogy Liz lépjen be először, majd becsukta mögöttük az ajtót.
Liz nem tudta megállni, hogy ne nyögjön fel egy aprót, miközben körbebámulta az ablaktalan szobát. Egy hullaház. Egy hullaházban állt. Liz túl sok rendőrös sorozatot látott ahhoz, hogy ne ismerje fel az egyik fal mentén egymásra rakott fémfiókok sorait.
Ó, Istenem. Ez nem Maxről szól. Azért hozták ide, hogy azonosítsa a holttestet.
"Kinek? - sikoltott az elméje. - Ki lehet az?"
Valenti elsétált mellette, és a fal mentén haladt. Megragadta az egyik fiók fogantyúját, és kinyitotta. Az apró fémkerekek gördülésének hangjától Lizt kirázta a hideg.
- Szeretném, ha ezt megnéznéd. - Valenti hangja nyugodt és hűvös volt.
Egy test feküdt a fiók hideg fémlapján. Tetőtől talpig műanyag lepedő fedte, de Liz tudta, hogy ha odasétál, Valenti visszahúzza a lepedőt, és neki kell megnéznie ki az. Nem akarta. Ha ránézne, az igazi holtest lenne. Valaki, akit ismerhet.
A szemei megteltek könnyel. Amikor Rosa meghalt, Liz soha nem látta a holttestét. Még arra sem tudta rávenni magát, hogy elköszönjön. Most már nem volt más választása. Kinek a teste volt az? Miért nem mondta el Valenti, hogy mi történt?
Liz lába a fiókhoz vezette. Ki volt ott? Apa? Anya? Kényszerítette magát, hogy nézzen le a holttestre, és rájött, hogy a holttest nem az ismerősei közé tartozik.
Vörösen izzó düh tört rá. Valenti felé pördült.
- Hogy tehette ezt velem? Hagyta, hogy azt higgyem...
Nem tudta befejezni. Ha még egy szót szól, tudta, hogy sírni kezd. És ő nem akarta megadni Valenti számára ezt az elégtételt.
Valenti nem válaszolt. Két kezébe fogta a műanyag lepedő tetejét, és félig lehúzta.
- Mit gondolsz a férfi testén lévő jelekről? - A hangja úgy hangzott, mintha egy hétköznapi beszélgetést folytatna, és fogalma sem volt róla, hogy most élete legrosszabb pillanatainak tett ki a lányt. Vagy mintha nem érdekelné.
Liz bámult Valentira. Látta, hogy a saját arca bámul vissza rá a napszemüveg tükrös lencséiből. Úgy érezte, mintha valami furcsa álomba csöppent volna. Semminek sem volt értelme. Valenti arra kérte, hogy segítsen neki tanulmányozni egy idegen holttestet? Miért? - A jelek - ismételte Valenti.
"Ezt meg kell tennem" - gondolta. - "Ez az egyetlen módja, hogy kijussunk innen." Lassan leeresztette a tekintetét a holttestre. És az első dolog, amit látott, két kéznyom volt a férfi mellkasán. Ezüstösen csillogó kéznyomok. Tudta, hogy ha Max kezét ezekre a nyomokra helyezné, akkor azok pontosan egyeznének.
Ha egy érintéssel gyógyítani tud, akkor egy érintéssel ölni is tud?
"Azt hiszem, most már tudom a választ erre a kérdésre" - gondolta.
Keserű epe emelkedett fel a torkába.
- Én... én még soha nem láttam ilyet - mondta Liz dadogva. Időre volt szüksége, hogy átgondolja, mit tegyen.
Talán Maxnek jó oka volt rá, hogy megölje ezt a fickót Talán a fickó megtámadta őt, vagy valami ilyesmi.
Kényszerítette magát, hogy a holttest arcára nézzen. A férfi körülbelül az apja korában lehetett, barna szemei üresen bámulták a plafont. Az ajkai a fájdalom grimaszába merevedtek.
Liznek rosszul lett a gyomra. Hogy lehetett jó oka megölni ezt az embert? Hogy bárkit is megöljön? Nem számít, mit tett.
- Érdekes - mondta Valenti -, mert a fiam, Kyle említette, hogy hasonló ujjlenyomatokat látott a hasadon.
- Tévedett. Ez csak egy ideiglenes tetoválás volt. - Kihúzta az ingét a farmerjából, és felemelte. - Látja? Nincs ujjlenyomat. - Visszahúzta az inget a hasára.
A kéznyomok apránként halványodtak. Ha Valenti egy nappal korábban hozta volna be, nem tudta volna alátámasztani a történetét.
- Most már mehetünk? - kérdezte Liz. Kicsit túlságosan is könyörgésnek hangzott, de nem tehetett róla.
Valenti nem törődött vele.
- Láttam már ilyen nyomokat. - mondta. - Egy bizonyos idegen faj érintése miatt maradtak meg.
Liznek leesett az álla.
- Hisz a földönkívüliekben?
Mi történt az ő szép, rendezett világával? A világ, amit a periódusos rendszer irányított? Egy héttel ezelőtt csak a turisták hittek a földönkívüliekben. A balekok, akik megörültek egy olvadt baba fotójától. Most pedig abszolút bizonyítéka volt arra, hogy léteznek földönkívüliek. És a seriff - Mr. Jégember - azt mondta neki, hogy ő is hisz bennük.
Valenti feltartotta a kezét, és levette a napszemüvegét. "Nem kellett volna - gondolta Liz. A szeme hideg szürke volt, amely semmit sem árult el abból, hogy mit gondol vagy érez.
- Elmondok neked valamit, amit még soha nem mondtam el egy civilnek sem, még a saját fiamnak sem. - mondta Valenti. - De te okos lány vagy, és tudsz nekem segíteni. A Tiszta lap projekt nevű szervezet ügynöke vagyok. Az a célunk, hogy felkutassuk az Egyesült Államokban élő idegen lényeket, és megbizonyosodjunk arról, hogy nem jelentenek veszélyt az emberi lakosságra.
Liz a férfira nézett, és megpróbált nem tudomást venni a benne felgyülemlő érzelmekről. Max megölt valakit, Max egy idegen, Max veszélyes. Max szeret engem.
- Ez a szervezet 1947-ben, a baleset évében alakult. Abban az évben jöttünk rá, hogy léteznek idegenek, olyan idegenek, akiknek meg van a technológiájuk, hogy egy másik galaxisba utazzanak.
- De mindenki tudja, hogy az UFO egy lezuhant meteorológiai ballon volt - ellenkezett Liz gyengén.
- Ne játsszon velem, Ortego kisasszony - válaszolta Valenti. - Tudom, hogy kapcsolatba került egy idegennel. Gyanítom, hogy ez az idegen valahogy túlélte az 1947-es balesetet, talán még embrióként. És tudni akarom, hogy mit fog tenni ez ügyben.
Liz megrázta a fejét:
- Nem tudom, mire gondol...
- Az idegen, aki meggyógyította a lőtt sebedet, megölte ezt az embert - szakította félbe Valenti.
- Nem lőttek meg. Leestem. Eltört egy üveg ketchup.
"Bárcsak igaz lenne ez a történet" - gondolta Liz. "Bárcsak visszamehetnék abba a biztonságos kis világba, ahol minden szabályt ismertem, és nem értek igazi meglepetések."
- Ez az idegen újra ölni fog" - folytatta Valenti. - Tudsz ezzel együtt élni? Láttam az arcodat, amikor azt hitted, hogy valaki, akit szeretsz, fekszik a lepedő alatt. Ha továbbra is véded az idegent, egy nap hamarosan valaki ott fog állni, ahol most te állsz, és azonosítani fogja az anyja, az apja, a nővére vagy akár a gyermeke holttestét. Megakadályozhatod, hogy ez megtörténjen. Csak annyit kell tenned, hogy megmondod, hol találom az idegent.
Liz mély levegőt vett. Aztán felhúzta a lepedőt, hogy az eltakarja a halott férfi arcát.
- Nem hiszek a földönkívüliekben. - mondta.
*arany árfolyam rendszere
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése