Alex figyelte, ahogy Liz és Maria átnéz egy sor ruhát. Remélte, hogy sietnek. A pici butik klausztrofóbiássá tette. A polcok túl közel voltak egymáshoz, és a helynek olyan szaga volt, mintha azokkal a kis parfümkártyákkal tapétázták volna ki, amelyek a magazinok közepén voltak.
- Nem vagy túl nagy segítség, Alex. Azért hoztunk magunkkal, hogy megismerjük egy férfi nézőpontját. Milyen ruha keltené fel a figyelmedet?- kérdezte mg Maria.
- Ó, tudod, rövid, szűk, hát nélküli, mélyen kivágott, talán egy-két réssel itt-ott. - válaszolta. - Lehetőleg melltartó nélkül, egy olyan tangával amit szoktatok hordani.
Liz a fejére csapott, Alex pedig elvigyorodott. Imádott olyan dolgokat mondani, amikről tudta, hogy zavarba hozzák a lányt. Soha nem csinálta ezt az egész lány-barátnős dolgot, mielőtt találkozott Lizzel és Mariával - nos, legalábbis hétéves kora óta nem. Elég király volt.
Az pedig, hogy az őrnagyot is bosszantotta, csak bónusz volt. Alex apja azt akarta, hogy azzal töltse az idejét, hogy beindít egy ROTC-programot az iskolában, vagy legalábbis azon gondolkodjon, hogy az érettségi után a hadsereg melyik ágához akar csatlakozni. Amióta az apja nyugdíjba vonult, megszállottja lett Alex jövőbeli katonai karrierjének. A gondolattól, hogy Alex egész délután divattanácsadót játszva tölti a délutánt, a férfi kiakadt volna, nem mintha Alex tervezte volna, hogy elmondja neki.
Az egyik dolog, amit nem mondott el, az az volt, hogy semmiképpen sem megy hadseregbe szolgálni. Remélte, hogy valamelyik idősebb bátyja lesz számára az úttörő, és meglágyítja az öreget a gondolat felé, hogy egy civil legyen a fia. De a két legidősebb bátyja a légierőhöz csatlakozott, akárcsak az apja. Jesse pedig, az utolsó reménye, épp most jelentkezett a tengerészgyalogsághoz. Az őrnagy nem volt túlságosan boldog, hogy egy tintahal van a családban, de végre átváltott a kiabálásról a motyogásra.
- Mit szólsz ehhez? - Liz felemelt egy selymes, sötétkék ruhát, vékony kis pántokkal. Olyan volt, mint egy hálóing vagy valami hasonló.
- Ez egy határozott tízes a férfi-mérőn. - mondta Alex.
- Bármi is ez a férfi-mérő, ne mutasd meg nekem - motyogta Maria.
Alex nem törődött vele. Elképzelte azt a selymes anyagot az ujjai alatt. Az anyag olyan vékony volt, hogy a ruhán keresztül is érezné Isabel bőrének melegét. Isabel. Ó, ember. Már megint ezt csinálta. Szigorúan megparancsolta magának, hogy ne gondoljon Isabelre, de a lány folyton felbukkant a fejében.
˝Felejtsd el őt˝-, mondta magának. ˝Emlékezz, minek nevezett téged - egy szánalmas fiúnak˝.
Még arra sem vette a fáradságot, hogy megvárja, amíg egészen kijössz az edzőteremből, mielőtt Staceyvel elkezdett gúnyolódni rajtad.
De volt valami Isabel-ben, valami abban, ahogyan ránézett, miközben beszélgettek. . . . Volt köztük valami vonzalom, valami kapcsolat. Alex nem tudta elhinni, hogy a lány olyan rideg, mint amilyennek látszott. Ha csak el tudna szakadni a kis pompomlány-klikkjétől és az összes szarságuktól, úgy érezte, valami kialakulhatna közöttük.
- Szóval, felpróbálod?- kérdezte meg Maria Lizt.
Liz megnézte az árcédulát, és grimaszolt. Megmutatta Mariának. - Azt hiszem, rossz boltban vagyunk.
- Próbáljuk meg a Ruhapajtát - javasolta Maria.
Alex kihúzott a boltból. Mélyet szippantott az illatmentes levegőből. A pláza ételudvarának illatai töltötték meg az orrát - csokoládés sütik keveredtek a chow mein, a taco és a sült krumpli szagával. Sokkal jobb.
- Tudod, eléggé önzőek voltunk - mondta Maria Liznek. - Alex is elmegy a bálba. Lehet, hogy szüksége lesz ránk, hogy segítsünk neki egy kis bevásárlásban. Én egy gallér nélküli inget látok és ...
- Eszedbe se jusson - figyelmeztette őket Alex. - Nem vagyok egy felöltöztethetős Ken baba.
- Alex, tizenhét éves vagy. Itt az ideje, hogy felfedezd a flanel és a farmer anyagokon túli anyagokat.- vetette közbe Liz.
- Én más dolgokat hordok. Én pamutot hordok. És... amiből a melegítőnadrágok készülnek - azt hordom.
Maria megragadta a karjánál fogva, és elkezdte vonszolni a sétányon.
- A Macy's ott van, csak rád vár.
Alex észrevette, hogy Michael Guerin és Max Evans feléjük tart.
- Srácok! - kiáltotta megkönnyebbülten. - Hé, srácok, segítenetek kell nekem. Elszakadt Mariától, és odasietett hozzájuk. - A sminkmaffia a karmaiban tart.
- Elég veszélyesnek tűnnek - mondta Michael, amikor Liz és Maria csatlakozott a csoporthoz.
- Erőszakkal akarják elérni, hogy ne hordjak többé flanelt - panaszkodott Alex.
Arra számított, hogy Maria beszáll, és megpróbálja Maxet és Michaelt maga mellé állítani. De hirtelen elhallgatott. Liz is. Mi volt velük? Sosem voltak csendesek.
- Ne hagyd nekik, ember - válaszolta Michael. - Ha nem tudnak elfogadni olyannak, amilyen vagy, csak menj el. Igaz, Max?
- Minden amerikainak joga van flanelt viselni - válaszolta Max.
Áthajolt a korláton, és az alsó szinten lévő szökőkútba bámult. Nyilvánvaló volt, hogy nem igazán volt kedve beszélni.
Alex nem ismerte Maxet olyan jól, de mindig is jó fej srácnak tűnt. Alex nem bánná, ha feltehetne neki néhány kérdést Isabel-ről, valamit, ami segíthetne neki megfejteni a lányt.
Talán a bátyja tudná, melyik Isabel az igazi - az az Isabel, aki flörtölt Alexszel, és úgy tett, mintha teljesen jól érezné magát? Vagy az az Isabel, aki a háta mögött lekicsinyelte őt?
- Mi történik a csajokkal ilyenkor?- kérdezte Michael. - Van nekik egy pasijuk, aki megőrül értük, de ez nem elég jó. Muszáj elkezdeniük változtatni a dolgokon. A pasik ezt nem teszik meg. Max, neked Liz úgy tetszik, ahogy van, ugye?
Furcsa kis csend volt.
Liz egy olyan pillantást vetett Michaelre, amely hangosan és világosan azt mondta: "Vegyél vissza". Alex a homlokát ráncolta. Mi történt mindenkivel? Liz általában nem volt ilyen sértődékeny.
- Úgy értem, soha nem mondanád meg neki, hogy mit vegyen fel - egészítette ki Michael, kerülve Liz tekintetét.
- Liz mindenben jól néz ki - válaszolta Max. Ellökte magát a korlátról, és visszafordult a csoport felé. - Még abban a ruhában is aranyos voltál, amit utáltál, abban a bolondosban, amin a muffinok voltak.
- Emlékszel rá? - Liz felkiáltott. - Annyira utáltam azt a ruhát, de az abuelitámtól* kaptam, ezért a szüleim mindig arra kényszerítettek, hogy viseljem.
- Nem emlékszem rá. Hányadikos voltál? - Maria megkérdezte.
Liz egy pillanatra elgondolkodott. - Óvoda. Emlékszem, Ms. Gliden megengedte, hogy felvegyem az egyik ujjfestő köpenyt, amikor rosszul voltam felöltözve az óvodában. Olyan kedves volt. Ő… - Liz hangja elakadt.
Maria a homlokát ráncolta. - De Max nem járt az óvodai osztályodba, ugye? - kérdezte.
Liz Maxhez fordult. - Négyszemközt kell beszélnem veled. Most azonnal.
Elsétált a csoporttól. Max tétovázott egy pillanatig, aztán követte őt.
Újabb furcsa kis csend. Maria elsápadt.
- Hát, okés. - motyogta Alex.
- Körömlakkot kell vennem - bökte ki Maria. - Találkozunk a kajáldában.
A mozgólépcső felé sietett.
Alex Michaelre nézett, és megvonta a vállát.
-Akarsz enni valamit? - kérdezte Alex.
- Enni mindig tudok. - válaszolta Michael.
" Liz és Maria biztos bevettek néhány pszichopata bogyót, amikor nem figyeltem" - , gondolta Alex, miközben Michael és ő elindultak a sétányon,- remélem, gyorsan elmúlik a hatása.
***
- Ne is gondolj rá. - Isabel ráförmedt a parfümmintás fickóra, mielőtt az lefújhatta volna. Általában elkerülte a Macy's bejáratát . Olyan volt, mintha egy parfümbombákkal teli aknamezőn próbálna átmanőverezni. Az összes illat - virágos, fűszeres, gyümölcsös, púderes - szagától felfordult a gyomra.
- Hé, ő elég aranyos volt - tiltakozott Tish.
Isabel a válla fölött pillantott át. - Túlságosan terjedelmes és gömbölyded. Nézd azokat az ereket, amelyek a nyakán kiugranak.
- Azt hittem, szereted ezeket a tengerparti izompacsirtákat. - Tish egy fehér köpenyes, sápadt nőnek nyújtotta a csuklóját, aki finoman virágillatot fújt rá.
- Biztosan benő a fejem lágya. Az ilyen srácok már túlságosan is nyilvánvalónak tűnnek számomra. - mondta Isabel. - Különben is, kinek kell egy olyan srác, aki több órát tölt az edzőteremben, mint veled?
"Igen, ez az" -, gondolta Isabel. Semmi köze nem volt ahhoz az emlékhez, ahogy Alex sovány teste az övéhez szorult az álomtáncukban.
- Nekem tetszik - mondta Tish. - Még mindig azt mondom, hogy aranyos.
- Szerinted mindenki aranyos - vágott vissza Isabel.
- Nagyjából mindenkiben van valami aranyos, még ha csak egy apróság is az. - erősködött Tish. - Mint annak a fickónak a kesztyűs pultnál. Rossz ruha, rossz haj, rossz bőr.
- Rossz személyi higiénia - vágott közbe Isabel.
- De nézd meg a száját. - Tish megragadta Isabel állát, és a fickó felé fordította a fejét. - Nézd azokat a nagy, puha ajkakat. Nyami.
- Oké, mi van vele?- Isabel egy pufók fickó felé rántotta a fejét, aki valószínűleg egy évvel az érettségi után a Férfiak Hajklubját fogja hívni.
- Hogy kérdezheted egyáltalán?- Tish felkiáltott. - Nézd meg a fenekét. Tiszta Charmin. Nem akarnád legszívesebben megszorongatni?
- Nem igazán - válaszolta Isabel. Végigpásztázta a tömeget, majd elmosolyodott. - Oké, van egy nehéz feladatom a számodra - ott, a Lancôme pultnál.
Tish odapillantott, és öklendező hangokat adott ki. - Itt van Miss anticuki. Tűnjünk el innen. Túl sokat látjuk Staceyt a suliban így is.
- Beszélni akarok vele - mondta Isabel.
-Is-a-bel. - Tish hosszú nyöszörgéssel mondta ki a nevét.
- Gyerünk. - Isabel Stacey felé sétált. Nem vette a fáradságot, hogy megnézze, Tish követi-e őt. Tish mindig követte Isabelt.
- Hé, Stacey, keresel egy rúzst a levendulaszínű ruhádhoz? – kérdezte Isabel.
Stacey feléjük pördült.
Tish lebegő után kapott. - Mi történt az arcoddal? - kiáltott fel.
- Szörnyű álmom volt, és folyton vakartam magam álmomban. - vallotta be Stacey. Ujjaival végigsimított az arcát borító hosszú, vörös karcolások egyikén.
"Nem hiszem, hogy láttam még Staceyt, amikor nem ugrált, vagy nem vihogott, vagy valami ilyesmi" - gondolta Isabel. Stacey émelyítően, kérlelhetetlenül pezsgett. Még az órákon is állandóan szívecskéket, csillagokat és szivárványokat firkált a füzetének borítójára.
- Ez szörnyű. Fájnak? - Tish megkérdezte.
"Ó, kérlek", gondolta Isabel. Ha Tish találna egy sérült patkányfogókígyót a járdán, valószínűleg hazavinné, meggyógyítaná, masnit kötne a nyakába, aztán meglepődne, ha megharapná. Maxszel kellene elmennie. Tökéletes pár lennének.
- Nem igazán fájnak, de olyan undorítóan néznek ki. Próbálok találni valamit, amivel eltakarhatom őket.- Stacey tanulmányozta az előtte lévő táskában lévő alapozókat és púdereket.
- Amúgy miről álmodtál? - Tish megkérdezte.
- Ó, undorító volt! - Stacey mindkét kezével megdörzsölte az arcát. - Mindenféle bogarak másztak rajtam. Éreztem az összes kis lábukat. Csak vakartam és vakartam, de nem tudtam leszedni őket.
Isabel hangosan levegő után kapott. Tágra nyitotta a szemét. - Ez annyira furcsa. Pontosan ugyanezt álmodtam tegnap este!
***
- Mi a helyzet?- kérdezte Max, miközben Liz után trappolt.
Liz nem válaszolt. Befordult egy rövid folyosóra, ahol volt egy telefonfülke, egy ivókút és egy pad. Itt senki sem zavarná őket.
Megpördült, és Maxre nézett. - Honnan tudtál a muffinruhámról? - követelte. - Tudsz gondolatolvasni? Ez az egyik képességed? Ha igen, akkor ki kell találnod, hogyan tudnád kikapcsolni, mert ez hihetetlenül sérti a magánéletemet.
Liz még csak gondolni sem akart arra, hogy mit láthatott Max a fejében. Azokra a kínos apróságokra, amiket soha senkinek nem mondott el, még Mariának sem. Az ostoba ábrándok, amikbe hagyta magát belecsúszni, amikor valamelyik tanára olyan unalmas lett, hogy sikítani akart. A gonosz kis gondolatok, amiket néha az emberekről gondolt.
De leginkább attól félt, hogy Max látta mindazt a szörnyűséget, amire ő gondolt, amikor azt mondta neki, hogy ő egy földönkívüli. Liz szégyellte az undor és a félelem keverékét, amely abban a pillanatban elöntötte. Ha ilyen érzéseket érzett volna maga felé irányítva, akkor teljesen összetört volna.
- Nem tudok gondolatot olvasni. Legalábbis általában nem. - mondta neki Max. - De amikor meggyógyítok valakit, kapcsolatot létesítek vele. Olyan gyorsan jönnek a képek, hogy alig bírom befogadni őket. És valahogy egyszerűen megtudom a dolgokat. Nem gondolatokat, pontosan. De mint például az a ruha - egy kép villant be az agyamba, és tudtam, hogy mit érzel iránta.
Liz összefonta a karját a mellkasán. - Mit láttál még a ruhán kívül?
- Um . . . Láttam egy plüsskutyát, aminek szétrágott füle volt. - mondta Max.
- Ó, Babszem úr. Az ágyamon lakik. - Liz kezdte magát egy kicsit jobban érezni. Ha Bab úr és a muffinruha volt a legrosszabb dolog, amit Max látott, az nem is volt olyan rossz.
- Liz Ortego egy plüssállattal alszik. Ezt nehéz elképzelni. - Max nevetett. - Mindig olyan intenzív és koncentrált vagy.
- Valójában nem vele alszom. - javította ki Liz. - Éjszakánként a komódomra teszem.
Max felvonta a szemöldökét. - Ó, tényleg? - kötekedett.
- Oké, néha-néha, például ha beteg vagyok, vagy ilyesmi, még mindig lefekszem vele. - ismerte be Liz, és elpirult. - De ezt már tudtad, nem igaz?
- Jó tippem volt. Csak egy kicsit védekezőnek hangzott, amikor azt mondtad, hogy a komódra teszed. - magyarázta Max. - Téged tényleg zavar, hogy képeket kaptam a fejedből, ugye?
Liz lenézett a csizmájára. Bár Max csak hülye apróságokat látott a gyerekkorából, ez mégis zavarta. Mi van, ha csak udvariasságból mondta el neki azokat a dolgokat, amelyek nem voltak fontosak? Mi van, ha tényleg mindent látott, például azt, hogy mennyire dühös volt a nővére halála miatt? Azt gondolná, hogy szörnyű ember - és ezt nem tudta volna elviselni.
" Max nem hazudna nekem", mondta magának. Ha azt mondja, hogy csak a ronda muffin-ruhát látta, akkor komolyan gondolja.
- Talán túlreagáltam - mondta lassan Liz. - Nem mintha szándékosan kémkedtél volna utánam. De, hát, te hogy éreznéd magad, ha tudnám az összes titkodat?
Max úgy bámult rá, mintha idióta lenne. És Liz hirtelen érezte, hogy kipirul az arca. Hogy mondhatott ilyet? Hiszen tudta Max legnagyobb titkát, valami sokkal intimebbet és személyesebbet, mint bármi, amit a fiú tudott róla.
Max leült a kis padra. Megsimogatta a mellette lévő helyet. - Gyere, ki akarok próbálni valamit.
- O-kéé. - Liz azt kívánta, bárcsak ne hangzott volna olyan aggályosan. Miért nem emlékezett már arra, hogyan viselkedjen Max közelében?
A lány leült mellé. Vállát a férfi vállához simította. A lány hátrébb akart ülni, de tökéletesen mozdulatlanul tartotta magát. Ha tovább húzódott volna tőle, Max azt hihette volna, hogy fél tőle, vagy valami ilyesmi.
"Én pedig nem akarom, hogy ezt érezze" -, gondolta.
Teljesen jól akarta érezni magát Max közelében, úgy, mint régen. De olyan volt, mintha egy hurokban a fejében újra és újra lejátszódtak volna a szavak, hogy ő egy idegen.
- Még sosem próbáltam ilyet, de gondoltam, talán a másik irányba is el tudom intézni a kapcsolatot - mondta Max. - Hogy behatolhass a magánéletembe, és kaphass tőlem néhány képet.
Liz meglepetten pislogott. Milyen lehetett belelátni Max gondolataiba?
"Valószínűleg én lennék az első ember, aki valaha is belelátott egy földönkívüli gondolataiba", gondolta.
A benne lévő tudóst teljesen felvillanyozta a lehetőség. De ez nem lenne tisztességes Maxszel szemben.
- Nem kell ezt tenned, Max - mondta Liz halkan. -Én csak egy bunkó voltam veled. Megmentetted az életemet - térden állva kellene megköszönnöm neked, függetlenül attól, hogy milyen módszerrel csináltad.
- Nem, ezt ki kell próbálnunk - erősködött Max. - Gondolj rá úgy, mint egy kísérletre. Vagy egy ingyenes filmre - a Max Evans Show-ra.
Úgy beszélt, mint egy kisgyerek, aki megpróbálja meggyőzni a bébiszitterét, hogy tizenegyig fennmaradhasson. "Annyira próbálja elérni, hogy jól érezzem magam a történtek miatt", gondolta Liz. - "Miért nem tudom ezt én is megtenni érte?"
- Meg kell, hogy érintselek, oké? - Max megkérdezte. - Így teremtem meg a kapcsolatot.
"Ha egy érintéssel gyógyítani tud, akkor egy érintéssel ölni is tud?" Ez a kérdés ugrott be Liz fejébe. Gondolkodás nélkül hátrált el Max mellől a padon.
Kék szemei azonnal elsötétültek, mintha egy vastag fekete függöny borult volna az érzelmeire.
- Nem számít - mondta gyorsan. - Hülye ötlet volt. Miért akarnál kapcsolatba kerülni velem?
Max fel akart állni, de Liz megragadta a karját. Nem hagyhatta, hogy így érezzen, hogy úgy érezze, mintha undorodna tőle.
- Meg akarom csinálni. Tényleg. - mondta Liz.
Max mosolyogva ült vissza. Kinyújtotta a kezét, és a füle mögé túrta a lány haját, majd gyengéden megfogta az arcát a kezével, Liz érezte, hogy borzongás fut végig a testén. És nem egészen ijedt borzongásnak érezte.
Max közel hajolt hozzá, így az arca centiméterekre volt a lány arcától. A tekintete a lány ajkára vándorolt, és egy hosszú, megrázó pillanatig azt hitte, hogy a fiú meg fogja csókolni. Ehelyett beszélni kezdett, a hangja halk és megnyugtató volt. - Most vegyél mély lélegzeteket, és próbáld meg hagyni, hogy az elméd kiürüljön.
A szíve olyan hevesen vert, hogy alig kapott levegőt. Liz arra koncentrált, hogy hosszú, mély lélegzetet szívjon be, majd kiengedte.
Max minden egyes lélegzetvételét az övéhez igazította. A lány minden egyes kilégzéskor érezte az arcán a meleg levegőt, és a télizöld Életmentő illata betöltötte az orrát.
Soha nem látott még olyan intenzív kéket, mint a fiú szeme. Majdnem olyan volt, mintha egy mély, mély medencén keresztül nézett volna... . .
Liz rájött, hogy a fiú felé hajol, közelebb akart kerülni hozzá, látni akart azokon a csodálatos szemeken keresztül. . .
Lehunyta a szemét, de még mindig érezte a férfi tekintetét az övén. Megpróbálta minden figyelmét a légzésére összpontosítani. Ha gondolatok kezdtek tolakodni, elképzelte, hogy hangtalanul és súlytalanul elsodródnak.
Hallotta, ahogy a szívverése lelassul, ahogy az ellazulás egyre mélyebbé és mélyebbé válik. Lassan egy második szívdobogásra is felfigyelt. Max szívverése. Olyan volt, mintha egy testben lettek volna.
Egy kép jelent meg a szemhéja sötét képernyőjén. Egy ragyogó szemű gyermek, aki kiszabadult valami gubónak tűnő dologból. Egy másik kép gyorsan felváltotta az elsőt. Egy Mr. Wizard junior kémia készlet. A képek egyre gyorsabban és gyorsabban jöttek. Egy savaszöld felhőkkel teli égbolt. Egy tál két teknőssel, akik napoztak. Egy mandula alakú szempár, fehér vagy írisz nélküli, csak tiszta fekete.
Aztán Liz az általános iskola könyvtárában, sötétbarna copfjai a könyv lapját érintik. Liz, egy kicsit idősebben, amint egy baseball-labdát lóbál. Liz büszkén áll a kilencedikes tudományos projektje előtt. Liz kiöltözve az elsősök báljára. Liz mosolyog, ráncolja a homlokát, kuncog, sír. Liz a kávézó padlóján fekszik. Liz, amint rémülten bámul Maxre.
Liz kinyitotta a szemét, és a tekintete Maxéval akadt össze. Felnyúlt, és elhúzta a férfi kezét az arcáról. Összenyomta az ujjait, hogy ne remegjenek.
- Működött? - kérdezte. - Láttál valamit?
Liz bólintott, nem bízott a hangjában. Mindent látott. Mindent tudott.
Max szerelmes volt belé. Mindig is szerelmes volt belé.
* Abuela – nagymama spanyolul
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése