- Milyen hangulatban van ma el jefe*? - kérdezte Liz-t Stan, a Crash Down Kavézó szakácsa.
Stan mindkét kezébe fogott egy-egy spatulát, és tökéletes szinkronban dobált két hamburgert.
- A főnök egész nap a The Deadet hallgatta.- válaszolta.
- Király. - Liz és a Crash Down Kávézóban mindenki más is meg tudta állapítani Mr Ortego hangulatát a hallgatott zenéből. A Grateful Deadnél jobbat nem is találhatott volna az apja hangulati zenei skáláján.
Liz az irodájába sietett. Nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon, amikor meglátta apja kis sörpocakját, amely egy élénk színű hippi póló alatt pihent.
- Azt hiszem, a születésnapodra le kell cseréltetnem a pólódat egy nagyobbra. Tudod, a Cherry Garcia-fagylalt evése nem az egyetlen módja annak, hogy kifejezd a Jerry iránti szeretetedet. - cukkolta.
- Nem az egyetlen, de a legjobb. - válaszolta apa. - És eszedbe se jusson lecserélni ezt a pólót egy másikra. Azon a koncerten vettem, ahol megfogantál. John bácsi bandája...
Liz a kezével befogta a fülét.
- Nem akarok többet hallani, köszönöm.
Nem érdekelte a szülei szexuális életének részletei.
Apja felnevetett:
- Mit keresel itt egyáltalán? Ma nem dolgozol.
Liz letette a kezét.
- Beszélnem kell veled valami fontos dologról.
Az arca komoly lett.
- Valami az iskolában?
- Nem, ennek semmi köze az iskolához - sóhajtott Liz. - Miért gondolod folyton azt, hogy valami történt az iskolában?
Néha Liz legszívesebben hátra vetette volna a fejét, és azt kiáltotta volna: "Nem vagyok Rose!".
Mert erről szólt az egész: Rose. Majdnem öt éve halt meg, de sok szempontból még mindig fontos tagja volt Liz családjának. Létezett azokban a dolgokban, amelyeket egymásnak mondtak, és azokban a dolgokban, amelyekre nem emlékeztek.
Liz pontosan tudta, miért aggódik az apja mindig az iskola miatt. A Rose halála előtti évben kezdtek romlani a jegyei. Liz szülei korrepetitort fogadtak a nővérének, de nem vették észre, hogy a jegyei csak egy aprócska részét képezik a problémáinak.
Liz az apjára nézett. Üres szemmel nézett néhány bankjegyet az asztalon. Liz jól ismerte ezt az arckifejezést. Már megint ezt csinálta - azon tűnődött: Mi lett volna, ha... Mi lett volna, ha jobban odafigyel? Mi lett volna, ha Rose-t állami iskolába küldte volna? Mi lett volna, ha több irodalmat olvasott volna a tizenévesekről és a drogokról?
- Egészen biztos vagyok benne, hogy kitűnő tanuló leszek - mondta Liz, és megpróbálta kizökkenteni apja komor gondolataiból. - Jobb, ha elkezdel azon gondolkodni, mit fogsz felvenni az érettségimre, mert mindenki téged és anyut fog nézni - az ajándék szüleinek, mivel egy zseniális beszédet fog tolni.
- Ne felejtsd el megemlíteni a kávézót - mondta apa, eltolta a papírokat, és Lizre nézett. - Ha nem az iskoláról van szó, akkor mi olyan fontos?
- Az egyenruhánkról van szó. A hetvenes évekből származó Star Trek jelmezparódia egy csipetnyit retró, de Maria és én szeretnénk a jövőbe lépni. - Liz elővett egy képet, amelyen Tommy Lee Jones és Will Smith látható öltönyben és szemüvegben a Men in Blackből. - Valami ilyesmire gondoltunk.
Mr Ortego megrázta a fejét.
- Azt akarod, hogy költsek pénzt egy új egyenruhára, amikor a régi is jó? Ez nem okos dolog, Liz.
Egy pillanatig duzzogott, aztán nekilátott.
- Ó, rendben. Csak úgy tűnik, hogy a srácok úgy néznek ránk azokban a rövid szoknyákban... Gondolom, a borravalónk is csökkenne, ha öltönybe öltöznénk...
- Várj, ki néz? - kérdezte apa követelődzően. - Ki figyel?
Mrs Ortego kinyitotta az iroda ajtaját, és egy nagy tálcával a kezében besurrant. Bő munkásnadrágja és rövid barna haja lisztfoltos volt.
- Most hoztam el a legújabb alkotásomat, és meg akarom mutatni. - jelentette ki.
Figyelmen kívül hagyva apa fintorát, Liz megragadta a tálca egyik végét, és segített anyának leengedni az asztalra. Felugrott a nevetéstől, miközben a pitét tanulmányozta.
- Egy idegen lóháton?
Mrs Ortego megvonta a vállát:
- Benji Sanderson születésnapjára. Szereti a cowboyokat, és ez itt Roswell.
- Legalább nem kellett egy másik űrhajót készítened - mondta Mr Ortego. Liz édesanyja imádott új süteményterveket kitalálni, és szerette volna, ha a vásárlók kihívást jelentő feladatokat adnak neki. De még mindig kapott megrendeléseket idegenekre, űrhajókra és megint idegenekre.
Mrs Ortego kénytelen volt beérni azzal, hogy Liz milliárdos rokonainak születésnapjaira saját remekműveket készítsen. A nagynénje kedvenc kutyáját ábrázoló 3D-s tortát készített, és mindenki el volt ragadtatva, amikor unokatestvére, Nina nyolcadik születésnapjára Drakula-tortát sütött. Csokoládéból koporsót formázott, és egy vámpírtortát tett bele, tele eperlekvárral.
Stan bedugta a fejét a dolgozószobába:
- Liz, nem fogod elhinni, ki látogatott meg. Elsevan DuPris.
Liz szíve a torkára ugrott, de igyekezett nyugodt maradni a szülei jelenlétében.
Ez nem jó. Elsevan DuPris kiadta a The Astral Projector című könyvet, Roswell válaszát a National Enquirerre is. A Kivetítő minden történetében volt valami köze a földönkívüliekhez. DuPris vágya, hogy Lizzel beszéljen két nappal azután, hogy megcáfolhatatlan bizonyítékot kapott az idegenekről, túlságosan is véletlennek, hatalmasnak és ijesztőnek tűnt.
- Jössz? - Stan megkérdezte.
- Igen, igen, igen. Interjút készítek DuPris-vel egy riporthoz, amin dolgozom - hazudta a szüleinek. Aztán elsurrant Stan mellett, és a kávézó bejárata felé vette az irányt.
- Számolj be nekem az új egyenruha költségéről! – kiáltott Ortego úr utána.
A pultnak támaszkodva DuPris-t nem volt nehéz észrevenni.
"Remélem, azért jött, hogy megkérjen, legyek a személyi stylistja" - gondolta magában Liz. Gyűrött fehér öltönyt viselt, lime-zöld inggel, fehér kalapot és fehér fűzős csizmát, kezében pedig egy csont nyelű botot tartott. Szőke haja bőséges mennyiségű zselével volt hátra fésülve, és ugyanolyan olajosnak tűnt, mint természetellenes mosolya.
Miután megvizsgálta, Liz megkönnyebbült. Aki úgy sétál ki a házból, mint egy tökéletes bolond, az valószínűleg tökéletes bolond. DuPris-vel gond nélkül elbánna.
- Látni akart? - kérdezte.
- Igen, ha lenne olyan kedves, és adna egy percet. Leülhetünk?
DuPris a távoli asztalhoz ment a kanapékkal, nem várva választ.
Liz követte őt.
- Mit tehetek önért? - kérdezte, leülve a vele szemben lévő kanapéra.
A lány úgy döntött, hogy a barátságos - "nincs mit titkolnom" - megközelítés a legjobb, legalábbis addig, amíg nem tudja, mit tud a férfi.
- Érdekes dolgokat hallottam rólad, ifjú hölgy - nyújtotta el a szavakat DuPris. Mintha Scarlett O'Harát másolta volna.
"Akcentussal jobban menne" - gondolta magában Liz. - " Bár én olyan távol állok a déli szépségtől, amennyire csak lehet."
- Milyen érdekes dolgokat? - kérdezte. A lány megpróbált egyenesen DuPris szemébe nézni, és most azon tűnődött, vajon színes lencsét visel-e. A szemei majdnem olyan zöldek voltak, mint az inge.
- Hallottam, hogy pár napja majdnem meghaltál, hogy meglőttek... és egy fiatalember meggyógyította a sebedet, csak úgy, hogy megérintette - mondta DuPris.
"Pontos információi vannak" - gondolta Liz. A két turista biztos elszólta magát. Úgy döntött, hogy ehhez némi kreativitásra lesz szükség.
- Valószínűleg úgy nézett ki, mintha az a srác meggyógyított volna. De valami más történt. - Liz az asztal fölé hajolt, és halkabbra fogta a hangját. - Látod, az egyenruhák, amiket itt viselünk, RosWoolból készültek. Ez olyan juhokból készült gyapjú, amelyek a baleset helyszínén legeltek. Az emberek azt mondják, hogy ereje van, és azok után, ami velem történt, én elhiszem. Már halott lennék, ha nem az a gyapjú lett volna rajtam... ha poliésztert viseltem volna, amikor meglőttek.
DuPris felvonta a szemöldökét:
- RosWool?
- Igen, igen, igen. Van egy cég, amely hajlandó bármit készíteni ebből az anyagból. Azon gondolkodom, hogy rendelek egy símaszkot... arra az esetre, ha legközelebb arcon lőnének.
DuPris egy pillanatig hallgatott.
- Kedvelem magát, Ortego kisasszony - mondta végül. - Nagy rajongója vagyok az élénk humornak. Elmondanád, mi történt valójában?
- Épp most mondtam el - válaszolta Liz. - Szerintem mindenképpen írjon egy cikket a RosWoolról az újságjában. Az embereknek tudniuk kell róla. Talán még egy hirdetést vagy valamit is feladhatna.
- Még mindig izgat a forrásom által említett fiatalember. - DuPris odahajolt hozzá, és Liz érezte a fenyőillatú aftershave-krém illatát. Megborzongott tőle.
- Egy srác futott oda hozzám - ismerte el Liz. - Lehet, hogy rátette a kezét a sebre, hogy elállítsa a vérzést. De a gyapjú már tette a dolgát. Ez gyógyított meg engem.
A lány tágra nyílt szemmel nézett rá, és próbált ártatlannak és bolondnak látszani. DuPris néhány másodpercig visszabámult rá, majd felsóhajtott:
- Nos, köszönöm, hogy tisztáztad, mi történt.
Felállt.
- Meg kell mondanom, megkönnyebbültem, hogy az a fiatalember nem mentette meg az életét.
- Mi? Miért? - Liz tudta, hogy nem kellett volna megkérdeznie. Bölcsebb lett volna elengedni DuPris-t. De a kérdések csak úgy ömlöttek a szájából.
DuPris szélesen elmosolyodott.
- Maga okos embernek tűnik - mondta. - Mondja csak, ha van egy fiatalember, aki érintéssel tud gyógyítani, nem logikus feltételezni, hogy érintéssel ölni is tud?
Liz megrázta a fejét.
- Nem biztos, hogy értem, mire gondolsz.
DuPris ismét leült vele szemben. Feszültnek tűnt.
- Képzeljük el, hogy egy fiatalember egyetlen kézmozdulattal képes az izmokra, a bőrre és a belső szervekre hatni, hogy bezárjon egy golyó ütötte sebet.
Liz bólintott, félt megszólalni.
- Nos, ha ez a fiatalember képes ilyesmire, nem tudta volna az ellenkezőjét tenni: például lyukat nyitni a szívben vagy repedést okozni az egyik tüdőben - csak egy kéz érintésével?
Liz már most elképzelte, ahogy a szívén lévő lyukból vér ömlik ki, és felszakítja a tüdeje finom szövetét. Összerezzent a szörnyű képektől, amelyek megtöltötték a fejét.
- Nem szívesen gondolnék arra, hogy valaki a városban kóborol, aki ilyen könnyen képes ölni, miközben szinte semmi esélyünk nincs arra, hogy megállítsuk - fejezte be DuPris.
Felállt, megdöntötte a kalapját Liz felé, és lassan elindult az ajtó felé. Miután a férfi elment, a lány ülve maradt, és ujjával az asztal fényes ezüstfelületét dörzsölgette. Amit DuPris mondott, nem volt értelmetlen. Megölhetett volna Max valakit egy érintéssel?
***
- Együtt kell elmennünk vásárolni a bálra. - – Stacey Shainin kissé felpattant lábujjhegyre.
Stacey mindig ugrált, visított vagy vihogott. Úgy nézett ki, mint egy pompomlány valami tizenhárom éves fiú fantáziájában.
Isabel-nek elege volt belőle.
- Azt hittem, mindannyian ugyanolyan színű ruhát viselhetnénk, talán levendula színűt - folytatta Stacy. - Tehát amikor megválasztanak bálkirálynőnek, az egész kíséretem ugyanolyan színű lesz. Fantasztikusan fogunk kinézni együtt a színpadon!
- Milyen okból gondolod, hogy mi lennénk a kíséreted? - Isabel megkérdezte.
- Ó, Izzy, ne aggódj - nyávogott Stacey. - Ma este átjöhetsz hozzám, és átváltoztatlak. Tudom, hogy fel tudom dobni a megjelenésedet, hogy a báli udvarlányaim közzé válasszalak.
- Nem, köszönöm. - Isabel tetőtől talpig végignézte Stacy-t. - Láttam a munkádat.
- Gyerünk, barátnőm - mormolta Tish Okabe.
A lányok szurkolócsapata megosztott volt azokra, akik Staceyre akartak hasonlítani, és azokra, akik szerint Stacey Jerry Springer és Lassie szerelemgyereke volt. Isabel és Tish egyértelműen a második csoportba tartoztak.
- Menjünk vissza dolgozni - csapta össze a kezét Stacey. - Menjünk…ismételjük meg az Alien Attack-et, amíg minden tökéletes nem lesz. Izzie, legutóbb le voltál maradva.
- Igen, én és mindenki más, kivéve téged - mormolta Isabel, miközben helyet foglalt a tornaterem padlóján.
- Készen állunk? - Stacey tisztázta.
- Roswell idegenjei szenzációvá váltak! - kezdte Isabel. A szeme sarkából mozgást vett észre. Alex Maines becsúszott a tornaterem ajtaján. A falnak támaszkodott, és figyelte a lányt (csak őt).
Isabel egy kört tett meg, és a koreográfia végeztével spárgába végezte. Rákacsintott Alexre, mire vigyor húzódott az arcára..
"Minden az álom miatt van" - ismerte el. Alex szavazata a zsákban van. Ha valakinek levendulás kísérőruhát kell vennie, az Stacey lesz. Feltápászkodott, a tornacipője nyikorgott a csiszolt fapadlón.
- Oké, a következő próba szerdán fél négykor lesz. Ne késsetek, kérlek! - kiáltott Stacey.
"Többet kellene kimozdulnia" - gondolta magában Isabel.
Vezető pompomlánynak lenni a legjobb dolog, ami egész nyomorult életében történt vele.
Isabel az öltöző felé vette az irányt. Alex utána sietett, mielőtt az ajtóhoz ért volna.
- Helló - mondta. A kezét a farzsebébe dugta, kivette, majd visszatette.
"Ideges. Milyen aranyos.” - gondolta Isabel.
- Ennyi? Csak "hello"? Azt hittem, a pasiknak kifinomultabb kifejezéseket kell használniuk az ilyen helyzetekre.
- Ez minden - ismerte el Alex.
- Megkapó. - Isabel kiengedte hosszú, szőke haját a lófarokból, és szétterítette a hátán.
- Teljesen egyedül találtam ki - dicsekedett. - De van tartalékom. Totál jó. A bátyám tanította nekem. Akarod hallani?
- Természetesen. - Isabel végigsimított a nyelvével az alsó ajkán. Ez felkeltette Alex figyelmét. A fiúk annyira kiszámíthatóak voltak. És sosem vették észre, ha játszanak velük.
- Oké, tegyük fel, mintha rendőr lennék, fegyverrel, jelvénnyel meg mindennel - parancsolta Alex.
Isabel nevetett.
- Már most tetszik. Neked is van bilincsed?
- Nem. Mondtam, hogy ez a bátyám szövege, és ő egy előkelő fickó. Oké, készülj fel az olvadásra.- Alex hangosan megköszörülte a torkát. - Le kell, hogy tartóztassalak.
Isabel megrebegtette a szempilláit.
- De nem tettem semmi rosszat.
- Attól tartok, ez nem igaz. - Alex arcán halvány pír jelent meg. - Egyértelmű, hogy elloptad a csillagokat az égről - látom a szemedben.
Isabel megpróbált nem nevetni, de Alex arckifejezése túl vicces volt.
"Nem az én esetem" - gondolta. - De rohadtul imádnivaló. Vajon mindenhol szeplős-e?"
- Ööö, tetszett? - kérdezte Alex.
- Igen - ismerte el Isabel. Eddig még sosem vette a fáradtságot, hogy beszélgessen Alexszel, pedig egy csomó közös órájuk volt. De volt valami abban a közös álomban, ami miatt ott állt, és mosolygott rá.
- Szóval, van kedved elmenni moziba vagy ilyesmi a hétvégén, most, hogy bebizonyítottam, milyen különleges fickó vagyok? - kérdezte Alex.
- Nem, de a bátyáddal el megyek - vágott vissza Isabel. Elég volt már. Egyetlen érdekes álom nem volt elég ahhoz, hogy lejjebb vigye a mércéjét.
Alexet hirtelen lenyűgözte egy sor spirituális plakát a lelátó mögött.
- Hát, lehet, hogy a bátyám tanította nekem ezt a mondást - motyogta -, de én egy kicsit javítottam rajta.
-Mennem kell zuhanyozni. - mondta Isabel.
- Hm, oké, majd megadom a nevedet a bátyámnak.- Alex megfordult, és a tornaterem túlsó végén lévő nagy kétszárnyú ajtó felé indult.
Isabel hagyott magának egy pillanatot, hogy élvezze a fiú látványát hátulról, majd az öltöző felé vette az irányt. Stacey mellé állt.
- Új barátod van, Izzy?
- Ő? Nem. Ő csak egy újabb szánalmas fiú, aki velem akar lenni. - válaszolta Isabel. - Mindig van néhány szerelmi rabszolga, akik a nyelvükkel a földön lógva követnek. Gondolom, neked nincs ilyen problémád, mi, Stace?
Isabel vigyorogva sétált be az öltözőbe. ˝Az élet szép˝-, gondolta. Néhány nap múlva Stacey lesz a kísérője a szalagavató bálon.
Isabel pedig épp most szerzett egy új kisfiús játékot, akivel játszhat. Semmi sem volt szórakoztatóbb, mint egy szerelmes ember.
*Főnök spanyolul
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése